Jelentkeztem két vizsgára. A reményt még mindig nem adtam fel, hogy össze tudom szedni magam, és megszabadulok végre. Beadtam egy kérelmet, hogy az első vizsgára az utolsó napra osszanak be, így megúsznám egy hazaúttal, mert az eredeti beosztás szerint egy hónap van a két időpont között. 

Ennyi idő túl sok otthon a kis családom nélkül, ráadásul Tesóm elfoglalta az ún. szobámat, és beköltözött. Ezt meg is értem, hiszen a házunk nagyon kicsi, de tanulni se lehet, mert a csukott ajtó korábban se jelentett sokat, de most ott fogok aludni, ahol eddig ő, az pedig egy átjáró. Megígértem neki, hogy nyugodtan ott maradhat, cserébe ha hazalátogatunk a duplaágyon alhatunk. 

Erre tegnap kapom az elutasító levelet. Sajnos nem engedélyezhetik. Hogy az a ....

Abban maradtunk, hogy inkább hazautazok, majd vissza, és megint haza, megint vissza. Az is kérdés, mire jutok az első tárggyal, de ha otthon kell felkészülnöm a másodikra, miközben nem tudok magamra csukni egy ajtót, az első hét után rám tör a depresszió nélküle, abból  nem lesz pozitív eredmény.

Lehet ennek épp úgy semmi értelme nem lesz, mintha november közepén hazarepülnék, decemberben meg vissza. Jó, hogy ilyen biztos vagyok magamban, nem?

Addig is próbálom rábeszélni a szüleimet, hogy decemberben utazzanak vissza velem együtt. Már jó ideje "könyörgök" nekik, de ez náluk több mint nem egyszerű. Mert jaj így, meg jaj úgy. Nekünk azt nem lehet, sokba kerül stb. Bonyolult, na. Anyunak nagyon is lenne kedve, de apu azonnal rávágta, mikor először felhoztam a témát, hogy nem jó. Majd máskor, valamikor, egyszer, vagyis soha.