2016. február 1., hétfő

Még vasárnap belekezdtünk egy puzzle-be, de úgy tűnik ez nem az én sportom. Azt viszont látni kellett volna, a két macska milyen lelkesen ugrott neki a válogatásnak. :D Hétfőn még ezen munkálkodtunk, de azóta hozzá se nyúltunk, időnk se lett volna rá, mert azt mindig csak ketten csináljuk. 

Kedden az új Star Wars filmet láttuk, moziban ráadásul, nagyon sok éve nem voltam már, valahogy nem vagyok az a mozizós; M szerette volna, részemről nem volt különösebb akadálya azon kívül, hogy nem vágtam a sztorit teljesen. Ezért végignéztük mind a 6 eddigi filmet. Meg ha már így benne voltunk az összes Indiana Jones-t is.

Szerdán musicalen voltunk, most kapaszkodjatok meg, Az Operaház fantomjának van második része is, azt láttuk, egyszer elég is, de a kulisszák gyönyörűek voltak, és a Christine-t játszó színész/énekesnő is jól énekel még mindig, de ennyi.

Csütörtökön megint elmentünk az ékszerészhez, és megrendeltük a gyűrűinket. A kutyusa már régi ismerősökként üdvözölt minket, meg kell zabálni; megint úgy éreztem, szeretnék egy kutyát (is). A próbaverziókat még hordjuk, de csak itthon. Nagyjából 3 hét míg elkészülnek, talán 4. Egy próbára még el kell mennünk, azután már csak a gravírozás hiányzik, és kész is.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése