2016. február 9., kedd

Tegnap egy kíváncsi pillanatomban elkezdtem nézelődni Bordeaux-ban szállások után. Ez elindított egy lavinát nálunk, így az estét a júniusi "nászút" megtervezésével töltöttük, mint kiderült nem is volt ez túl korai. Nagyon meg kellett erőltetnünk magunkat, igen csak tele van már minden. Megnéztem, és ezen a héten még 3 másik meccs (EB, tudjátok) is lesz a városban, szóval érthető. Mondjuk, ha az osztrákok még mindig nem kaptak értesítőt a jegyekről, akkor nem értem, hogy lehetnek már annyian ott, bár a többi hat országból érkezők is tudhatják már utazhatnak-e vagy sem, ha mi  magyarok már igen.

Négy napra találtunk egy viszonylag központi hotelt, ez persze mindig lutri, hogy fog kinézni, de hátha. Túlságosan drága se volt, így még nagyobb az esély egy hogy is mondjam, kevésbé kívánatos szobára. Majd következik két éjszaka a tengernél, a hely neve Soulac-sur-Mer, nem vagyok egy fürdőző típus(értsd.: nyilvánosan nem vetkőzöm, na meg a bikini szóba se jöhet), majd meglátjuk; lehet megint orkánszerű szél és vihar vár minket, mint tavaly Hollandiában. Ezután ismét vissza Bordeaux-ba, ahol reméljük meg tudjuk nézni ami addig kimaradt, illetve a következő csoportkört, nem akartunk aznap utazni, és lemaradni a meccsekről. Minket érdekel, na. :D 

(Kíváncsian várom M szüleinek arckifejezését, ha elmeséljük, hogy nászutat csináltunk egy focimeccsből. :D Enyhén szólva se értik ezt a kedvtelésünket egyébként se.)

A gondot úgy néz ki a repülőjáratok kiválasztása jelenti. Közvetlen nincs, M mindenképp Amszterdamon keresztül repülne, szívesen kihagyná a Charles de Gaulle-t, mert szerinte eltévedünk a picsába. Nem enyhén sikoltottunk fel, mikor kidobta a végösszeget. Az első nyaralásunk volt kicsivel több, mint most csak a repülőjegyek; jó, hogy egyből nyolcat veszünk, ha belegondolunk, de akkor is nagyon sok. Minimum másfél órát töltöttünk a lehetséges alternatívák keresésével, de nem jutottunk előrébb. A németeknél, meg azt hiszem általában a nyugati országokban, sőt az utóbbi időben már otthon is nem a nyaralás a kérdés, csak a hová. Ez is egyfajta státuszszimbólum. Na ebben én nem vagyok hajlandó részt venni, menjünk, ok (tőlem maradhatnánk is otthon, és megpróbálhatnánk visszajönni az esküvő utáni mínuszból), de azért elszórni nem kéne a pénzt, pláne, hogy nem én keresem, talán nem is lehetne más véleményem.

Viszont meg kellene venni nem túl sok idő múlva. Újabb nehézség, minden költségellenőrzésem és spórolásom dacára nagyobb összegek kiadására vagyunk kényszerítve, akármit is csinálok, és ha összejönne egy olcsóbb jegy, még akkor se kevés, de ha sokáig halogatjuk, csak még drágább lesz. Ahogy M mondta: egy biztos, olcsóbb nem lesz. Ma találni véltem egy olyan verziót, ami párizsi átszállást kínál,  2 óra 20 illetve 30 perceset. Ennek az ára már elfogadhatóbb.

Aki ismeri a repteret esetleg, elég ennyi idő az átszállásra, vagy még így is simán lekéshetjük? Most induljunk ki abból a szerencsés alapesetből, hogy nem késett az első gép fél/1 órát.

Amin már most eléggé aggódunk, az a nyelv. Nyilván egyikünk se beszél franciául, M angolul igen, én azt se, az olasszal nem jutottam túl messzire, ott meg az se segítene túl sokat, hiába hasonlít. Több helyről is hallottuk, hogy a franciák nem hajlandóak angolul beszélni, pedig tudnak, de akkor mit csináljunk? Gyorstalpalóval nem hinném, h túl messzire jutunk egy ilyen nehéz nyelvben. Tapasztalat valaki?

Nem vagyok egy gyakorlott utazó, pláne nem repülővel, eddig csak a Budapest oda-vissza volt meg párszor, de persze nagyon jó, hogy ezt így megtesszük, hogy megtehetjük, és biztosan csodás lesz bezuhanni a tök mindegy milyen szállodai szoba ágyára a dupla repülés után meg minden, de mégis aggódok kicsit; tudom, idegeskedhetnék az esküvő miatt is, de azt utána sokáig abba se tudom hagyni, inkább el se kezdem.

M-nek ilyen vad ötletei voltak még: menjünk kocsival, mert még az se kerül annyiba, mint a repjegyek. Na igen, 1400 km. Talán az kicsit sok, ha 1000 után 2 napig agyhalottak vagyunk, akkor jó indítása lenne a nyaralásnak. Vagy a másik: elvezet Amszterdamig (az is majdnem 500 km), kocsi marad, mi repülünk tovább. Ezek hogy is mondjam, csak félig lelkesítettek, de azt is mondhatnám, butaságnak tartom.

Ma elment Franciaországba, pontosabban épp indulófélben van, 2 nap alatt négyszer repül, nem örülök, majd ha hazajön, feldobom ezt a "mégis inkább Párizsban szálljunk át, mert sokkal kevesebbe kerül, legalábbis én úgy láttam" verziót. Szerinte a főnöke rémült arcot vágott, mikor azt hitte nekik is ott kell átszállniuk, és hatalmas volt a megkönnyebbülés, hogy mégsem. Most mi legyen? Kiderül.

4 megjegyzés:

  1. szerintem a franciák változnak, fejlődnek: négyszer voltam Párizsban életemben, a legutolsó alkalommal mindenki hajlandó volt angolul beszélni és a legelső, legrégibb tapasztalatom volt a legrosszabb ilyen szempontból.

    VálaszTörlés
  2. Párizsban el is hiszem, hogy már változott a helyzet, de délebbre, ahová mi is megyünk, kissé szkeptikus vagyok.. Gondolom ott is úgy van, mint minden más országban, h egy adott generáció még nem hajlandó egyáltalán, a következő meg már örömmel használja mindenhol az angolt, vagy amit épp beszél a francián kívül.

    M ma pl. Lyonban van, onnan minden alkalommal franciául kapják a rendeléseket, vagy bármit, és úgy szedik össze az osztályon, hogy vajon mit szeretne a kedves kuncsaft, és ahol dolgozik nem egy kis cég, h nekik kelljen alkalmazkodni, azt minden más helyről angolul kapják, sőt sokszor németül is, ez az egyetlen ahol nem..

    VálaszTörlés
  3. Hát, én 1x voltam a Charles de Gaulle-on átszállni, USA-ból hazafelé, és az a reptér nem csak óriási, de ocsmány is. Szóval ha eleve ellenérzésetek van, akkor nem javaslom.

    Dél-Fro.-ban (Marseille, Toulouse, Montpellier) senki nem beszél semmilyen nyelvet, én meló miatt jártam arra, és csak az mentett meg, hogy azzal a kolléganőmmel mentünk, aki perfekt francia. Egy kurva baguette-t nem tudtam angolul kérni...

    Utazás: az nem játszik, hogy rászántok több napot, és roadtrip jelleggel mentek? Úgy értem, hogy nem nyomtok le 1000 km-t egy nap alatt, hanem feldaraboljátok az utat, és odafelé is meg visszafelé is megnéztek ezt-azt? És akkor az utazás már szintén a nyaralás része :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közben megvettük a jegyeket, mind a két átszállásra 2,5 órát hagytunk és a CDG-on, ennél olcsóbban már nem lehetett volna, azt hiszem, persze ha késik 1 órát, már úgyis mindegy.

      Az lett volna a lényeg, hogy most először ne a vezetéssel teljen az idő, a két eddigi nyaralásunk ezen az elven zajlott, most szerettük volna bejárni a várost nyugodtan, elmenni a meccsre, két napot a tengernél tölteni stb.

      Ettől tartottam, azt hiszem meg kell tanulnom pár alapvető dolgot franciául, vagy mindig baguette-t eszünk. :D

      Törlés