2016. február 4., csütörtök

Öt év után először M kipróbálta a német biztosítását, és - a biztosítási kártyával ellentétben - működik is. Meglepetésére kiírta az orvos 3 napra, ezért csak ma ment dolgozni. Egy hetet is kaphatott volna, de azt már túlzásnak érezte, mindenesetre megnyugtat minket a tény is, ha beteg, vagy bármi van, nagyobb gond nélkül itthon maradhat. Tegnap délután elmentünk bevásárolni, de ezen kívül otthon volt, sőt ágyban feküdt, és aludt. Ráfért, szívesen ápolgattam, nem is olyan nehéz, nem hisztizik, csak egyetlen dologban, ezek pedig a gyógyszerek. Valamiért nem tanult meg tablettát lenyelni, és azt a nyávogást, cirkuszt, míg sikerült valamit beleerőltetnem. A köptető nyilvánvalóan csak még betegebbé teszi, ezért egy láncdohányos krákogását néha köpködését hallgattam éjszaka, mert azt ő be nem veszi.  Khm. Azt hiszem mégse cserélték el a kórházban, vannak felvillanó tulajdonságmorzsái anyából, ő tud mindent jobban, és teljes meggyőződéssel állít baromságokat, amit a tévében hallott.

Csináltam neki mára teát, ne a bubis vizet igya munkában, ha még fájogat a torka. Készítettem neki elő üveget is, szava nem lehet, hogy nem talál reggel valamit. :D Itt az ásványvíz csak az lehet, ami egy korty öt böfi erősségű, szerencsére lehet kapni enyhébbet, különben egyfolytában be lenne durranva a torkom.

Sajnos felvettem egy nagyon rossz ritmust az utóbbi napokban, aludtam vele, ameddig csak bírt, mert ha kikelek az ágyból, mindig felébred, akármi is van. Tegnap délben keltünk fel, ő el is aludt éjfél előtt, nekem viszont napok óta csak 4 körül megy, teljesen felfordult velem minden. Utálom ezt, mindig is nehezen kelek fel korán, de most a közérzetem is teljesen elromlott. Az is belejátszik nyilván, hogy össze-vissza vérzek, és nagyon nehezemre esik, nem pánikolni. Tudom ezek minek a következményei, volt már ilyen, csak néha már-már elhiszem, hogy javulgat, aztán mégse. Az utóbbi pár hétben nem volt olyan nap, hogy valamelyikünk ne említette volna meg a gyereket, és ha majd lesz ezt csináljuk. (M: Ez a puzzle, ha befejezzük, jó lesz a gyerekszobába, szép színes, és állatos, biztos tetszene neki. És ne olvadjak el ilyenektől?!) Nehéz nem befordulni egy-egy nem várt dolog megjelenésekor.

Ami még megőrjít ebben a lakásban azon kívül, hogy kicsi, és már nem férünk el, az a penész. Reggelente folyik a víz az ablakokon, havonta le kell fújjam legalább a környékén, és nem egy kicsit kell elképzelni. Ide nem jöhet egy baba. A lakásszövetkezet embere is volt itt, szellőztessek (tényleg?), tartsak egyenlő hőmérsékletet, figyeljem a nedvességszint-számlálót (van ennek rendes neve?) ne legyen több 55-nél, különben nincs mit tenni, régi építésű, ez ilyen. Ja, jó. Most is úszok a penész elleni szer szagában és minden ablak nyitva van mert fulladozok (helló asztma!) olyan erős. Van egy kis gépünk, ami szívja a vizet, elég gyorsan megtelik, viszi az áramot, de közben fűtök, és odakint esik, tehát még csak esélyem sincs az 55-re, helyette 70, és pirosan villog, hogy penészveszély. Nem mondod?! Mostam is, és ma az eső, tegnap az orkánszerű szél (és eső) miatt nem teregethettem ott ki, ettől még nagyobb a nedvesség a nappaliban. Ötlete valakinek?

1 megjegyzés:

  1. Nálunk a szárítógép plusz párátlanító gép segített. Azóta nincs penész.

    VálaszTörlés