Fekszünk pénteken a strandolós napon a homokban a pokrócon, élvezzük a napsütést, hogy együtt vagyunk, hogy először csinálunk közösen ilyet, én olvasok, beszélgetünk, és csak úgy egyszerűen jó. Majd berreg a telefon, összerezzenünk, rossz érzésünk van, mi az már megint?

Azt hiszem már leírtam az esküvős beszámolókor, hogy minden elvárásunkat felül teljesítették M szülei a magyar esküvőn. Jól viselkedtek, nem álltak elő fura kérésekkel, nem hoztak kellemetlen helyzetbe, bár az is tény, nem tudom mit lehetett volna még jobban megszervezni nekik, vagy még jobban a kedvükre tenni. Ekkor kialakult bennem egy furcsa nyugalomérzet, azt hittem minden megváltozott, hogy ez most már mindig így lesz.

Július elején felhívja az apja. Szigorúan munkaidőben, délelőtt. Ők jönni akarnak majd valamikor. Jó, gyertek. M mondta neki, hogy szervezni akar magának egy osztrák ügyféllátogatós hetet, amit pénteken egy repülős nappal zárna le (majd figyeljetek mi lett az egészből), szombaton majd visszautazik, így csak egy nap szabijába kerül. Megint 2-3 újabb hívás, de mikor, és hogy és hány nap, és a szokásos vallató kérdéshalom, M se tud ilyenkor semmit, minden az ügyfelek, eladók, felvásárlók (mikor kivel találkozik épp) visszaigazolásaitól függ. 

Pár nappal később én kapok egy üzenetet: a szüleim kérdezzenek utána éjszakázhatnak-e abban a házban, ahol az esküvőkor a barátaim aludtak. Ők meg akarják látogatni a családomat, megint (!! ott se vagyok, ki fordít?), és kutyával (megint!) természetesen. M itt kínjában felröhögött, hogy megint kezdődik elölről az egész, csak nem hittem, hogy nyugi lesz? Apja találkozott pár új emberrel, és ilyenkor azonnal az a kérdés, mit tehetne érte/értük az új ismerős.

Válaszoltam neki szépen megfogalmazva, adtam is meg nem is, segítettem is meg nem is. M szerint ügyes vagyok az ilyenekben. ;)

Azt hiszem két nap telt el talán, újabb telefon M-nek (gondolom már nem kell hozzátennem, de jó, ha nem felejtitek el, délelőtt, munkaidőben - soha, de soha nem hív minket este, amikor M is otthon van, erre van a meló, nem?) ide hozzánk is kutyával akarnak jönni, és M szerezzen nekik szállást olyan helyen, ahol nem kell lépcsőznie a kutyának, mert nem hajlandó felmenni rajta. Csak ezért nem jönnek hozzánk aludni!!!!!  Nem azért, mert már 2 ember, 2 macska is épp eléggé zsúfoltan van (kicsi a lakás..), de ha idejön még 2 ember, akik nem kicsik, 5 bőrönddel, és egy kisebb póni méretű kutyával, szó szerint nem tudunk megmozdulni. Sőt a kutya meg se tud fordulni az előszobában, csak mondom. Sőt a többi szobában se.. De nem ez az ok. És akkor a szerencsétlen macskákra még ki se tértem. De mondom tovább, mert nem is ez a lényeg. M kérdezze meg a titkárnőt (az apja egyszer találkozott vele, összefutottak a városban, tudja a nevét ennyi, értitek, őt kérdezze meg M), náluk lehetnek-e, vagy ismer-e valakit. Majd tőlünk tovább mennek a tengerhez, szigorúan oda, ahol már egyszer voltak, de szállást nem foglalnak, majd ha már itt vannak. Ez a legjobb módszer egy utószezonra, biztosan minden tárva-nyitva és üresen áll, hogy ők kutyástól ott töltsék az éjszakát, jut eszembe szigorúan lépcső nélkül. 

M keresse, kérdezze meg, kérdezze meg, kérdezze meg és intézze a szállást nekik, itt a városban, ami tele van mindenféle hotellel, motellel, bármivel, de az nem jó. Nekik egy ház kell, valakinél szoba stb. Aztán kikötöttek a barátainknál. Még egy új ismerős, akivel az esküvőkön találkoztak, kérdezze meg őt. (Ott már van egy kutya, és egy macska, a csajszi épp teherbe készül esni, vagy már sikerült is, nem tudni, pont ez hiányzik nekik) M nagy nehezen, pironkodva megkérdezte. A mi pofánkról ég le a bőr, tényleg. A srác a feleségével megbeszélte, és igent mondtak, gondolom nem szívesen, de ők is épp úgy a sarokba szorultak, mint mi. Egy találkozás ezzel a családdal nem marad következmények nélkül, ahogy M mondta, nem lehet csak úgy odamenni, és vacsorázni, beszélgetni, utána jön csak a feketeleves, megvizsgálják mit tehetsz értük, és nem szégyenlősek.

A kellemetlen nem fejezi ki eléggé az egész szart, amibe  már megint nyakig benne vagyunk. M szerint az apja kompenzál, amiért ilyen óriási kutyát szerzett, a korábbi egészen kis takaros tacskókeverék volt, csak felvetted, és kész, ha arról volt szó, de az apa szerint őt kinevették azzal a kicsivel, bezzeg most, mindenki fél, mikor meglátja, és ez nagy elégedettséggel tölti el. Wtf?! Na igen, azóta nekünk is új problémáink lettek, mert tudod a kutya, és minden akörül forog, és mi szopjuk meg, hogy finoman fejezzem ki magam.

Közben összeállt M üzleti útja, pár újabb telefon, és jön a következő sokk. Ezután lenne ez a nagyszerű itt tartózkodás, lecsaptak az alkalomra, majd együtt visszajöhetnek. M már sírásra görbülő szájjal: ő azon a szombaton nyugodtan haza akart vonatozni hozzám, közben megírná a protokollt stb. Ebből most már nem lesz semmi, sőt a tervezett vasárnapi program a szomszéd sráccal is éles fordulatot vett, valami autós szar, apja is menni akar természetesen. Már előre találgatunk, vajon a szomszéd sráccal mit akar majd elintéztetni... A család egy furgonnal jön, van jó sok hely, ennek mondjuk egy jó nagy részét a kutya foglalja el meg anya, így gondolta M hozzanak 10 paletta Radlert, itt nem lehet kapni, és a barátunk, akinél végül a szülők alszanak, nagyon szereti, ez egy kis kompenzáció lehetne a sok kellemetlenségért, amiről még fogalmuk sincs, ráadásul a mi készletünk is teljesen kifogyott. 

Erre apa teljes felháborodással, hogy az túl sok, nem lesz hely, mert  a kutya, és M is ott van, meg az ő nagy bőröndje, és 10 paletta túl sok. 3 napig dühöngött ezen M, hogy lehet az, hogy neki minden baromságot meg kell tennie, kellemetlen helyzetekbe kerül, leég a képéről a bőr, az apja egyetlen barátszerűségének rendszeresen szállítunk különböző italokat, amit elvileg csak Németországban lehet kapni, nem baj, hogy ők csak 2 órára vannak a határtól, mi vigyük le innen azzal a jelszóval, amennyi csak befér a kocsiba. Arra is volt már példa, hogy az indulásunk előtti nap szólt, vigyünk megint, nincs közel az a hely, ahol ezeket venni szoktuk, csak úgy mondom. A következő hívások során minden alkalommal nyomatékosította M, igen, 10 paletta kell, a szokásos reakciót kapta. Ezért még hallgatni fogja, bezzeg ezt meg azt azért nem tudtuk magunkkal hozni, mert te meg a nagy bőröndöd, és a 10 palettád. Azt hiszem csodálatos útja lesz.

Látjátok mi lesz egy repülőnapból? 

Azt hinnétek itt vége is van az egésznek, de nem, csak most jön a java. 

Ilyenkor megnövekszik a hozzánk küldött csomagok száma, egy már úton van az egyik húgától. Nem is tudom mi az ok, kevesebb a postaköltség, vagy csak itt lehet kapni, és ők nem tudnak pont anélkül élni stb stb. Mindegy is. Ez  még nem is zavarna, mert nem várja el M-től, hogy tuszkolja be a repülőútra bepakolt bőröndjébe, az is elég, ha majd az anyjáék magukkal viszik.

Térjünk vissza a péntekre, amikor berreg a telefon. A közös WhatsApp csoport jelez, a férjezett húg posztolt egy képet egy kutyáról, azzal a felirattal, hogy új jövevény a családban. Családnévként M neve szerepelt, nem a húg új neve, amit tüntető örömmel hord, mégis szinte mindig otthon van, holott Fülöpkével elméletileg Hollandiában élnek, Hágában pontosabban. Nem is ez a lényeg, hanem a döbbent arcunk, ahogy csak lassan esik le, hogy basszus, ezek szereztek még egy kutyát. Még egyet, pedig az az egy is legalább hármat kitesz, méretileg és problémaként is, plusz már van három macska is. Még mindig döbbenten kérdezem M-től, ezek szerint nem csak hogy kutyával jönnek, hanem egyenesen két (!!!) kutyával valaki nyakára, akivel egyszer találkoztak?  Ő még mindig nem hitte el, pár kérdést azért gyorsan feltett, mekkora, hány éves, honnan jött. Azt kihagyta, hogy de a mi a faszért???  És ez most honnan jött?

Nem telt el a kérdésem után 15 perc, ír az apja nem a közösbe, hogy M informálja a barátját, két kutyával mennek, és ez így probléma-e. Hát baszd meg, nem, nem az, hogy már megint lesül a képünkről a bőr, és egy ilyet nem kérdez meg az ember csak úgy, hanem majd személyesen. Próbálta M érzékeltetni, hogy ez azért komoly, már csak hétfőn tudja megbeszélni személyesen(!!!), de szerintem ezen csak úgy átugrott apóskám, mert utána semmit se reagált.  

Na innentől kicsit odalett a feeling. :( Ültünk a homokban, és dúltunk-fúltunk tehetetlen dühünkben. 

M felvetette, hogy az új kutya, aki kisebb testű, jöhetne hozzánk esetleg, ezt apjának is írta, de ő nem reagált erre. Eljött a tegnap, barát sarokba szorítva, és szerencsétlen csak annyit tudott kinyögni, hogy ha az állatok megértik egymást, igen, 3 kutya egyszerre, egy annyira nem is nagy, de kétszintes lakásban, abból kettő fiú, ráadásul a saját kutyájuk elég fura, mióta magukhoz vették a srác húgának macskáját is, a macska nem megy a felső szintre, a kutya az alsóra, ki nem állhatják egymást, a cica abban a szobában lakik, ami lent üresen áll (nem régen lettek készen egyáltalán a munkálatokkal), ott van mindene, kaja, vécé, alvóhely, ez lesz majd a gyerekszoba a nem olyan távoli jövőben. Na és ide lesz elszállásolva M anyja, apja, kutya1, kutya2. Hogy az a szegény macsek hova menekül, nem tudni, felfelé biztosan nem. M szólt apjának a válaszról, ő csak annyit reagált hogy mindkét kutya nagyon szereti az embereket, na igen, de a harmadik van otthon, arról valahogy elfelejtkezik. 

Szombaton egy sms ébresztett minket, a drága ismerőse, tudjátok az üdítős, küld hozzánk egy csomagot is. Jól van, baszd meg, küldjél még te is csomagot. 

Egyelőre itt tartunk, lehet kihagytam valamit, szerintem ennyi is elég lesz belőle. Ami biztos, M elrepül hétfő kora reggel, ott lesz egy hétig, szombaton jönnek vissza, anya, apa, kutya1, kutya2, M, M nagy bőröndje és a többi, és a többi...

Itt görcsölök minden apró szaron, mi lesz ha a kutyákat nem lehet összeereszteni? Ahogy ismerem az utazási szokásaikat, jó, ha este 10-kor ideérnek (rajtunk mindig számon kéri az apja, miért indulunk olyan későn, miért nem hajnali 5kor, de hogy ők se tudtak ideérni még egyszer se 22 óra előtt, az is biztos!), akkor kiteszik M cuccait, esetleg egy kutyát? El kell őket kísérni, mert apa úgyse talál oda egyedül, bármit is magyarázott neki M, sose arra fordult, sose azt az utat választja, nem ott tankol (mikor hozzánk utaztak az esküvőre, el nem tévedtek, de azonkívül  volt minden, M egyetlen tanácsát se fogadta meg). Tehát este 10kor indulunk tovább szegény barátainkhoz, akik még nem sejtik mi vár rájuk.. elég messze laknak tőlünk, jó pár városrésszel odébb; rosszabb esetben nem lehet otthagyni a kutyákat.. vagy csak egyet. Jön hozzánk? Mindenki jön hozzánk? És éjfélkor arra ébred az egész lépcsőházunk, ahogy hárman próbáljuk a nagy kutyát feltolni a második emeletre? Anya természetesen már fent ül kényelmesen a kanapén, ahogy mindig, csomagot se hord fel. Hol lesznek napokig a macskáink, rettegnek a szekrény tetején? 

Nem hiszem el, hogy ilyenekre csak én gondolok. Akkor a vasárnap! Autós szar. Apa, M, szomszéd srác egész nap élvezkednek a városparkban az autókon, azt értem. De addig hol van anya és a két kutya? Vagy úgy végződik az egész, hogy fel-alá sétálgathatok két kutyával a városban? Vagy mi lesz? Nem tudok kutyával bánni, szeretgetni őket, meg sétálni velük, és irányítani őket, nem ugyanaz, pláne ha az egyik majdnem akkora mint én. Anyáról tudni kell, hogy hatalmas állatvédő, de az apja foglalkozik a kutyával. Ő sétál vele meg minden. Anya meg ül a kanapén és ugráltatja, mert ő okos. Ezért van bennem egy halovány gondolat, hogy nincs ez megtervezve, és csak én gondolok bármire is. Tudom, nekem van időm ilyesmire.

Azt mondták, á csak két éjszakát maradnak. Na, hiszem, ha látom, eddig még egyszer se sikerült  betartani amit mondtak, meg ha szombat éjszaka érkeznek, vasárnap egész nap autózgatnak, mikor lesz szállás foglalva?  Tartok tőle, ez az egész számomra fog nagyon rosszul végződni, és olyan dolgokat kell majd tegyek választás híján, amikről nem én döntöttem.

Nehéz nem M-et hibáztatni, hogy mi a faszért kellett neki hazamenni azért a szar repülőnapért, mert nem tudom értjük-e, de azzal kezdődött az egész, ő indította be az agymenés lavinát. 

Tarthatott volna egész héten a hatása ennek a jó kis miniszabinak, de ez lett belőle, megint. Miért nem örülhetünk csak úgy egyszerűen, de jó, meglátogatnak M szülei, itt vannak 3-4 napot, és ennyi. De velük mindig ez van, ez a kínlódás, amikor jönnek a hülye ötleteik, amik mindig számunkra végződnek kellemetlen következményekkel. Úgy szeretnék egyszer örülni nekik. Tényleg, őszintén mondom. 

Abba már bele se merek gondolni, hogy karácsonykor is el akarják ezt játszani megint? Nem tervezünk hazamenni, és azt szeretnénk, ha ők se jönnének ide, hanem ketten tölthetnénk, mint egy család. Arról nem is beszélve, hogy a barátaink tényleg benne vannak a gyerekkészítésben, tehát, lehet nem hiányozna nekik megint egy ilyen, mert ha egyszer ezt így lejátszották, ugyanazt akarják majd újra, de addigra biztos vagyok benne, már úton lesz a baba.

Vagy velünk van a baj? Mi nem vagyunk elég lazák? Mire leírtam ezt görcsbe is ugrott a gyomrom, remek két hét lesz. Hány izgi hír érkezik még, vagy hány csomag? Ki tudja. 

Mondtam M-nek, ha jót akar magának bármilyen infót megtud, azonnal ossza meg, mert ha az arcomba nyomnak egy csomó szart, anélkül hogy tudnék róla előtte, nem állok jót magamért.

Villámgyorsan térek vissza abba a jó mélyre ásott lyukba, ahonnan épp csak kikeveredtem a mininyaralás előtti napon. 

Túldramatizálom? 

Ma este M ügyfelekkel vacsorázik. Hazajön, inget cserél, elmegy, majd hazajön éjfél, fél 1 körül. Beesik az ágyba, ennyi. A héten ügyeletes, éjszaka felébreszthetik, ilyenkor rosszul alszik, hazaér, eszik, alszik, ébren van 1-1,5 órát, dolgozik szombaton és vasárnap is, majd hétfő reggel elrepül. Egy hét után jön vissza, de ezt már fent is írtam. És ne forduljak be. 

Jövő héten Ede megment egy kicsit. Itt mondom, várlak, mint a Messiást. 

Ha valaki erre jár, ne tartsa magában!