#112

Tegnap reggel felkeltem 6 előtt - 3 óra alvás után -, hogy elbúcsúzzak a szülőktől. Ebben az volt a legjobb, hogy utána visszafeküdhettünk szépen az ágyba aludni, mert általában azért kelünk korán, hogy mi autózzunk 12-13 órát hazáig.  De most nem. :)

Erre forgolódtunk szépen még egy órát, de azért csak összejött.

Délután és este semmi értelmeset nem sikerült összehoznunk: Family Guyt néztünk és pezsgő-eperlé kombinációt iszogattunk, mostam kétszer, ebből következően ugyanennyiszer teregettem is. :) Majd olyan 8 körül eszembe jutott, hogy én akkor márpedig ma befejezem a könyvemet.

Erich Maria Remarque-tól Szerelem és halál órája (avagy Zeit zu leben und Zeit zu sterben). Azt kaptam amire számítottam: a háború kegyetlen, nem az ember maga, de néha mégis. Már a Nyugaton a helyzet változatlan is nagyon jó volt. Én ilyeneket szeretek olvasni, ez van. Most bekészítettem magam mellé: Henri-Pierre Roché - Jules és Jim. Más kérdés, hogy elolvasom-e amíg még itt vagyok.

Majdnem 3 óra volt már, mikor végeztem, közben nem túl nagy figyelemigényű sorozatok (Arrow, Elementary) mentek szinkronnal, fél 4 után aludtam el nagy nehezen.

Ma el akartunk menni a belvárosba, esetleg a hatalmas városi parkba, de mivel már 3 napja eléggé depressziós idő van, hideg, és esik, ehhez semmi kedvünk sincs. Az életerő annyira buzog bennem, hogy hajat mosni sincs erőm, ezt a fejet meg már nem nagyon kéne mutogatni. Ezért bedugom ezt a zsírkupacot egy baseball sapka alá, és sétálunk egyet a környéken. Csak így "népmesei módban": csinálunk is valamit, meg nem is.

Letöltöttem a múltkori filmet (Lore), és ha minden igaz, ma  még azt is megnézzük. Bár nem vagyok elragadtatva a beégetett angol felirattól, a német nyelvtől, és a hozzáadott magyar felirattól így egy kupacban. Nem mintha nem ez a három nyelv keveredne már alapból is a fejemben nap mint nap. 

Miért kell nekem már 10 nappal utazás előtt azon szomorkodni, hogy már csak 10 nap van, és utazok? 

Már csak 9...