2017. március 17., péntek

Nincs túl sok minden, csak apróságok:

  • Ma találkoztam az olasz lánnyal és először ettem az IKEA-ban.
  • Kicsit még az előzőhöz: meg is tetszettek ott dolgok, bútorok is, pedig egyáltalán nem jött be eddig (ez vajon hová vezet?!).
  • Jövő héten hazarepülök (Többek között a már többszörösen elmaradt nőgyógyászt bepótolni, mert másfél éve nem jártam rákszűrésen, így jött ki, nem szándékosan, és kétszer egymás után rákot álmodtam magamnak és ez megviselt, sőt még a babán ügyködő barátnőmnek is rákot álmodtam, és az még jobban megviselt, sírtam is, így megyek, most azonnal.)
  • Drukkolok, hogy ne kezdje el megint a szokásos szórakozást a nemvérem (elég a valószínű 4 vadiúj ciszta is, ami ott viríthat, novemberben volt utoljára igazi..), és tényleg el is tudjak menni.
  • Nagyjából egy hete fáj a bal könyököm, nem ütöttem meg, nem is történt vele semmi, de egy vizes flakont is fáj megemelni, nem tudom.
  • Nagyon zaklatott vagyok, össze-vissza jár a fejem, olyan mint gyerekkoromban, mikor fulladtam, és a gyógyszer csak még jobban felpörgetett, rohangáltam, és zuhogva köhögtem. Annyiban más, hogy most még csak nem is rohangálok, de a négy helységben mindenhol félbehagyott dolgokat találok, és nem emlékszem, kapkodok, ott hagyok, elfelejtek.
  • Vissza nem egyedül jövök, Tesóm is velem repül, ilyen még nem volt soha, szerencsére anyunak még nem kattant be, hogy egy repülőn lesz az összes gyereke. Egy hetet meg még egy picit marad, elvisszük a dán Legolandba (az sokkal közelebb van), meg még ami eszünkbe jut.
  • Alig beszéltem M-mel a héten: hétfőtől szerdáig nem volt itthon, tegnap este fodrászhoz ment, hazaért nyomkodta a laptopját, néztünk meccset, korán elaludt, ma mikor hazajöttem aludt, gondolom munka utáni alvásnak szánta, csak még nem fejezte be, majd holnap reggel. Holnap úgyis meccsre megyünk, majd a buszon váltunk is pár szót. (Ez igazságtalan, tudom, hogy fáradt.)
  • Valami nem ok a kenyeremmel, valószínű a sütő a ludas, egyszer csak elkezdett a közepe nem rendesen átsülni, ami jól felhúz, mert nagyon szeretem a kenyeremet, meg hogy sk. sütöm. Két éve kaptuk ezt az új tűzhelyet, nem szólhatok nekik, hogy nem süti rendesen a kenyeret. 
  • A családi csoportban ment a diskurzus az új kutyáról, és folyton a nevemen emlegették: Jaj, Annunciatanak megint megy a hasa. Jaj, az még nem múlt el? De elmúlt, voltunk is az orvosnál természetesen, el is múlt, majd újrakezdődött. Szegény Annunciata. (Baszd meg! Ne adjatok neki szendvicset meg rántott húst, mint a másiknak mondjuk, és hátha akkor nem történnek ilyenek.) Valahogy nekik minden állatuk problémás, valahogy... közel vagyok hozzá, hogy azt higgyem ez miattuk van. Ezen a velem azonos nevű kutya dolgon annyira felidegesítettem magam újfent, pedig már azt hittem túltettem magam az egész baromságon, de nagyon nem úgy tűnik. Szerintem megalázó még mindig. 
  • A kilencedik könyvet olvasom ebben az évben, az egész jó.

2017. március 11., szombat

Stockholm nagyon-nagyon jó volt, igazán szép város, tök jó hangulata van, nagyon kedvesek az emberek, szokás szerint szégyelltem, hogy nem tudok angolul, de ezen kívül csak az ágy volt gáz, meg a nagy hideg valami brutális széllel. Azt nem értem, hogy fújhat be mindenhová a szél, nincs olyan kicsi utca, ahová ne jött volna utánunk, és mindig szemből. A legvastagabb nadrágom volt nálam, de ami itt elég az ott lópikula. Betegen értem haza, de már jobban vagyok, kivételesen megúsztam, és nem terjedt tovább a meghűlés. 

Az ágyon kemény küzdelmet folytattunk, hogy a szélén maradjunk, különben mindig begurultunk középre egy nagy lyukba. :D

A svédeknél úgy tűnik az a szokás, hogy a csodásan bőséges reggeli benne van a szobaárban. Ezt jól ki is használtuk (azért nem bunkó módon persze, szendvicset nem csomagoltunk :D), kora délutánig kitartott az ebből merített energia. Nagyon korán indultunk itthonról, így már negyed 9-kor landoltunk is, beutaztunk a város és a repülőtér között közlekedő vonattal, és nagy ámulatunkra ott is volt a hotel. M kérésére az északi értékesítőjük ajánlotta, aki elég menő egy pasi, voltunk az irodájában, meghívott minket ebédelni, hallhattam a férjemet cukin angolul szakdolgokról tárgyalni kapucnis pulcsiban. :D Utána a nyakunkba vettük a várost, ekkor még nem volt olyan hideg. 

Meglepetésünkre több múzeum is ingyenes, és nem ilyen kis picsa múzeumok, hanem elég érdekes, és régi kiállítási tárgyakkal. Én hatalmas royalfan vagyok, nekem el kell mennem királyi kastélyokba, és koronát kell látnom, ez most mind sikerült is. Annyi szépséget láttunk újra és újra, hogy el se tudom mondani. Az kissé meglepett, mikor elhúztuk a függönyt szombat reggel, és szakadt a hó, erről egy időjárás-jelentésben se volt szó. Itt már sírós hideg volt kint, ezért szedtük a lábunkat, szerencsére a szálloda annyira jó helyen volt, hogy mindent könnyen el lehetett érni gyalog. 

Az ABBA múzeumban végig nevettünk, nagyon boldog hely, annak aki ott dolgozik mondjuk nem tudom milyen érzés újra és újra ugyanazokat a dalokat hallgatni, de nekünk nagyon tetszett. A Vasa múzeumtól egyszerűen elállt a szavam, hihetetlen az a hajó, és az egész története. 

Én az ilyen dolgok iránt érdeklődök, más talán unalmasnak találja a múzeumokat, de engem kifejezetten felvillanyoz, hogy karnyújtásnyira hever tőlem a történelem. Ahhoz képest, hogy M még Dániában be se akart menni a királyi kastélyba, és én kérleltem, most már ő is ugyanolyan lelkes, és már előre kérdezi milyen múzeumokat tervezzünk be, és ez annyira jó, mert mind a ketten ugyanúgy szeretnénk bejárni egy várost, és sétálni, sétálni, míg le nem szakad a lábunk. :D

Sajnos a nemzeti nem volt nyitva, és két templomba se jutottunk be, az egyik a királyok temetkezési helye,  azt nekem meg feltétlenül látnom kell, és a listánkon is maradt még ez-az, így már a hosszú hétvége második napján biztosak voltunk benne, ide még jönnünk kell, lehetőleg már jövőre, de mindenképpen melegebb időben, mikor már minden virágzik és szép zöld; a királyi kastélyt, ahol a család is él, teljes pompájában szeretnénk látni, azt mondják róla kicsit olyan mint egy kisebb Versailles, mit is mondhatnék még, kell.

Teljesen vérszemet kaptunk, hogy lehetne még megoldani pár ilyet erre az évre; Oslo, Párizs, Brüsszel, Pisa, Róma, Firenze ... inkább bele se kezdek. :)

Nagy bajom még, hogy nem tudok fényképezni; tavaly vettem egy gépet, ami valószínűleg nem nagy szám annak, aki igazán ért hozzá, de nekem igen, és az árát is sokalltam, azt hittem ennyiért már igazán jók lesznek a képek, de nem és nem. :/ Próbálkozom, de valahogy nem lesznek jobbak, és már jóval tovább jutottam azon, hogy ne lógjon bele az ujjam, meg kompozíció stb. Leginkább a fénnyel van bajom, az nem akar soha úgy állni ahogy nekem kellene, ezért jókat dühöngtem most is, h M jobb képeket gyárt az ájfónnal mint én az igazi fényképezőgéppel. Nyilván az én butaságom ez is. 

De a lényeg: aki még nem volt, menjen Stockholmba, mert awww. :)))

2017. március 1., szerda

Minek van blogja annak aki nem ír?! Na igen. Annyiszor fogalmazódnak meg bennem témák, gondolatok, és elképzelem, amint laptopot érek, már csattognak is az ujjaim, és jobbnál jobb bejegyzéseket posztolok, de látjuk, nincs így mégse. 

Azt hiszem ez az egész életemre igaz: elképzelek dolgokat, látom magamat amint írok, tanulok, olvasok, takarítok, tornázok egyszóval élek, majd mégsem teszek semmit. Vannak kis fogadalmaim az évre, semmi új, de ezt összefoglalva úgy is mondhatnám: mostantól legyen másképp. Ezt viszonylag tudom is tartani, mert minden egy kicsit jobb. Egészen jól szinten tudom tartani magam, nem esem mély búskomorságba, pedig az egészségem nem a legjobb, de egyelőre ellenállok, hiába áll a dep mindig a küszöbön, most úgy tűnik elvesztette a kulcsát és nem tud bejönni.

Voltam otthon egy hetet, és mentem minden áldott nap össze-vissza, intézni amit kellett, letudni a kötelező látogatásokat, orvosnál (az eredményeim még a szokásosnál is rosszabbak).

Pénteken indulunk Stockholmba, ennek örültem, amíg nyilvánvalóvá nem vált, hogy az olyannyira várt négy nap azzal telik majd, hogy vécét keresek. 

2017. február 6., hétfő

Éjszaka még ébren bírtam maradni a félidőig, és Lady Gagat is megnéztem, bírom azt a nőt. De azután bedőltem az ágyba, nem is nagyon érdekel az az igazság, csak kitartottam M kedvéért. Azután az ordítására ébredtem legközelebb. :D A főnöke azért elég rendes, megbeszélték, hogy mind a ketten később mennek be dolgozni, mert Super Bowl, igen, Super Bowl. :D

Amit igazából írni akartam: a koncert után hagyta el az a mondat a számat, ha Lady Gaga úgy dönt Hamburgba jön, oda nagyon el akarnék menni. Erre mit látok most?! Na mit? Bejelentett ide egy koncertet szeptemberre, péntektől már lehet is jegyet venni, meg se merem nézni mennyibe kerül.  

Ma este Boney M musicalre megyünk, vagy estre, nem tudom igazán, itt valamiért egy csomó mindent lemusicaleznek, amiben zene van. A hét elég eseménydús lesz, mert csütörtökön színházba megyünk, Marlene Dietrichről nézünk meg egy darabot, nagyon kíváncsi vagyok rá. Pénteken M kívánságára Holiday on Ice, gondolom korcsolyáznak sok fénnyel meg ilyenek, ő se tudta megmondani miért akarja feltétlenül látni.

Épp készítem a vacsorát (és holnapi ebédet): rizses egytál lazaccal és zellerrel. Szeretem ezeket a számomra újdonságokat főzni; kár, hogy mindig olyan sok időt elszórok rá.

2017. február 4., szombat

Nem tudom az agyam melyik része találta ki, hogy nekem ma feltétlenül lasagne-t kell csinálni, először életemben. Csak egy laza 2,5 órát szórakoztam el mire sütőbe került. Iszonyú lassú vagyok, ha elsőre főzök/sütök valamit. Annyi mindent akartam ma még csinálni, de ez már nem fog összejönni. 

Ma este is szülinapra megyünk, ebben az évben hirtelen lett társasági életünk. Keresnek, elhívnak, barátkozunk. Mi van itt?! Nem akarom elkiabálni, mert nagyon gyorsan minden visszaállhat a régi kerékvágásba, de azért reménykedjünk. 

Ez az egy hónap megmutatta, hogy a berögzült, rettenetesen rossz napi szokásaimat is felül tudom írni, erőlködnöm kell, és szigorúnak lenni, de jobb lesz. Már most is jó, de a sarkamra kell állnom, és felkelni, menni és tenni. Sajna a kurzusnak vége, valószínűleg megyek majd még, csak ki kell találnom az időt, amikor ott is tudok lenni. Hihetetlen mennyi mindent nem tudok még, és közben mégis jó vagyok már (ezt azért én is tudom, más kérdés, hogy a tudásommal a legkevésbé sem vagyok elégedett); a tanárnővel hatalmas szerencsénk volt, látszott, hogy át akarja adni nekünk a tudását, és élvezi az egészet.

Ti hogy éritek el saját magatoknál, hogy mindenre sor kerüljön, amit el kell intézni? Én egyáltalán nem tudom beosztani az időmet, pedig elvileg annyi van mint a tenger. És mégis. Annyi ötletem van, és most olyan sok jó érzés van bennem, nem akarom, hogy elmúljon.

2017. január 27., péntek

Amióta "suliba" járok rettenetesen ki van száradva a kezem, az arcom is helyenként. Annyira, hogy már-már kételkedem a zsíros bőrömben. Ez valami vitaminhiány? Vagy ilyen, ha az emberlánya kiteszi a lábát a téli levegőre?

Azt érzem ezerrel fejlődök kár hogy már a jövő héten vége az egésznek. Persze mehetnék még következő fokozatra is, de ez most nem jön össze a különböző programok, időpontok miatt, legalábbis nem egyből. M nagyon örül nekem, olyan édes. Az életminőségem az egekbe ugrott, és sokkal jobban ki tudom mutatni a szeretetemet is iránta, már majdnem olyan mértékben, mint ahogy érdemelné. Meglátjuk mi marad belőlem utána. Egy barátot már szereztem, azt hiszem, és feléledt bennem a vágy a nyelvtanulásra is. :) Jó dolgok ezek. :)
A szülés élő közvetítése a facebookon. Na jó, nem is tudom miért vagyok úgy kiakadva, csak írásban. Burokrepesztés és indul a móka - mondta apa. Valaki jó szülésélmény kívánt. Ezekről az új jókívánságokról én egészen lemaradtam. Az nem derült ki számomra kinek kívánják, lehet mind a két félnek? Meg 'ügyesek legyetek', azt meg hogy? Tudom, tudom majd megtudom én is és akkor befogom a pofámat megértem miről is szól ez az egész.

2017. január 13., péntek

Valami nevetségesen elfáradtam a héten, de roppant élveztem. Volt hova mennem, van bérletem, embereket látok, sőt beszélek is velük, hihetetlen. Minden napra előírtam magamnak miket kell megcsinálnom suli előtt és után, mielőtt M hazaér. El se tudom képzelni, milyen annak, aki dolgozik (és nő), gyereke(ke)t nevel, főzni kell, meg minden mást, hogyan osztja be az idejét, hogy minden elkészüljön.

Remélem a következő hét jobban sikerül szervezés szempontjából. Jaj, megyünk életem első balettjére is, kíváncsi leszek. M egyik kollégája is jön a barátnőjével, ők kérdezték akarunk-e, szombaton elvileg spanolunk is velük nálunk, elhozzák a kutyáikat is, meglátjuk mit szólnak a kölykök. Nem túl nagy jószágok, hátha nem veri le őket annyira az ideg tőlük. 

A tegnap imádtam: többek között amikor az olasz és a magyar lány németül beszélgettek egy kávé mellett. Igen, barátkozom. :)

Ma viszont meghalt a kutyuskánk otthon, mamám is egyre rosszabbul van, és mint kiderült anyukám állása is eléggé veszélyeztetett. Úgyhogy most annyira mégse jó. 

A hasösszeszorító/lenyomó farmerem szépen teszi is a dolgát, tényleg eltünteti a hasamat, kár, hogy közben csinál egy másikat. 

Ami nagy az nagy, mindegy mekkora rajta a ruha - mondaná apukám. 

Nem mintha ilyen szándékom lett volna, csak tök jó anyaga volt a nadrágnak és a bakancsba is bele tudom húzni, vastag is. Mit is akarhatnék még?! Mondjuk, hogy összevakarom magam és leadjam a 30 (!!!) kiló súlyfeleslegemet?

2017. január 10., kedd

Azt nem is meséltem, hogy november végén bejelentkeztem egy nyelvi kurzusra. M egyáltalán nem pártolta először az ötletemet, mert szerinte jól beszélek, mit akarok ott, de meggyőztem, és egyszer csak ő is mellém állt. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy nem hagytam békén, hanem kétszer beszéltünk róla, én mellette, ő ellene, majd még egyszer felhoztam, akkor már egészen más véleményen volt.  Lehet ennyire jók voltak az érveim. :D

Úgy éreztem tudnom kell, hol tartok a nyelvben, és kell valami ahova mehetek, tudom takarodjak dolgozni, és akkor majd nem lesz ilyen bajom, amiért van értelme felkelnem, és láthatok embereket, és ami a legjobb, beszélhetek is velük. 

Tegnap kezdődött, és ma már le se nagyon bírom vakarni a mosolyt az arcomról. Nem tudom ez kívülről mennyire látszik, mert elég komoly fejem van, de én belül érzem, az a lényeg. :)

Ma már több mindenkivel is beszélgettem, és valami veszett jó érzés, akarom még. Kár, hogy csak négy hétig tart.

2017. január 5., csütörtök

Elég megdöbbentő volt számomra, de január 3. volt a nagy tervezés napja. Már le kellett adni M mikor akar szabadságot kivenni. Ez nekem nem rémlett tavalyról, vagy múlt évben annyira egyértelmű volt, hogy nem is terveztünk? Nem tudom. Honnan tudjam, mi lesz októberben. 
Valahogy csak összeeszkábáltunk valami tervet, csak most azon aggódom, mi lesz, ha történik valami. Olyan gyorsan követték egymást az események, hogy egy egyébként is tervezett miniszabira repülőjegyeket rendeltünk Stockholmba március elejére. Csak remélni tudom, hogy nem fagyunk oda. Aggodalmam kompenzációjaként legalább nem volt drága.

Én elég parázós vagyok, illetve családi örökségként is félek tervezni, de ez még egészen rendben van. Ah, Stockholm. :)

Amit túlzásnak érzek, hogy egy másik egyhetes utazás (Mo., mamám kerek szülinapja, Ausztria, esküvő stb.) már most baromi drága. Májusban, szerdán. Ez már bőven meghaladja azt az időintervallumot, amit magamtól előre terveznék, de több, mint valószínű ezt is meg kell rendeljük ma este, mondom, annyira megdöbbentően sokba kerül már most csak egy út, el se tudom képzelni hová fajul még 1-2 hónap alatt. Ezzel a januári kassza (a játszós, nem a házra spórolós) szépen ki is ürül. 

Apropó kassza. Épp emiatt toltuk még tovább az álomnászutat. Én csak úgy utazok, ha elegendő pénz összegyűlik, nem vagyok hajlandó ilyenekre ahogy itt és M családjában is szokás: "Menjünk mínuszba!", "Majd hitelkártyával, azt úgyis csak később veszik le." Lófaszt! Firenze, Firenze mikor láthatlak végre?! Most épp október az új terv. 

Stockholm enyhíti azért a Firenze iránti vágyat, remélem jó lesz, és nem történik addig semmi rossz. :)

2017. január 4., szerda

Írok egy gyors évösszefoglalót, mielőtt elteszem a tavalyi naptáramat, mindig jókat nevetek ilyenkor, és rácsodálkozom, tényleg volt ilyen is. 


Dolgok 2016-ban

Január
Először voltunk moziban Hamburgban, és együtt is, megnéztük az új Star Warst, de előtte végigmentünk az összes filmen, hogy értsem is, amit látok. Meg ha már Harrison Ford, megejtettük az összes Indiana Jones-t is. Szép lassan szervezgettem az esküvőt, jól kiélhettem a jegyzetelési mániámat is. M szülinapját cukin ünnepeltük szépen felöltözve, vacsizva, egy Sinatra esttel. Jártunk több kiállításon is, bowlingoztunk (ezt is először) hatosban, jó vagyok benne, meg kell mondjam. :D Bár utána 3 napig fájt mindenem. Musicalt is néztünk: Az Operaház fantomja 2.-t, na igen, folytatások. A hónap végére M olyan beteg lett, amilyet azóta és előtte se láttam, jól meg is ijesztett, de legalább kitaláltuk a módját a lehető leggyorsabb orvoshoz jutásnak.

Február
Még az év elején megfogadtuk, hogy kultúrára nem sajnáljuk a pénzt, és keressük is az alkalmat kiállításokra, színházra, egyebekre. Szorgalmasan készíttettük a gyűrűinket, M többször is üzleti útra ment, ezeket nem viselem túl jól, mert teljesen eltolódik az alvásom, a többiről ne is beszéljünk

Március
A hónap elején elutaztunk, hogy a közös dolgokat intézzük az esküvőre, rövid és gyilkos kis túra volt, beleszaladtunk egy durva hóesésbe, és az árokba is, a helyen meg keresztbe fordultunk autóstul mindenestől, mit meg nem tesz az ember egy születési anyakönyvi kivonat lefordításáért. M visszarepült, én még maradtam, tettem tovább a dolgom. Egy furcsa véletlen folytán lett ruhám is, ami csak a színében felelt meg az elképzeltnek. Miután visszatértem, elhoztuk a csodálatosan gyönyörűséges gyűrűinket.  Megnéztük az Elizabeth  musicalt, és odavoltam a történetért, M győzködött, h menjünk, én tartottam a giccstől (lásd. Sissi), de nagyon kellemes csalódás volt. Élveztük a húsvétot, M szülei bejelentették magukat (nem kérdezték, csak mondták nyilván), de valamiért mégse volt jó, mi meg nem bántuk, és megjártunk helyette több kiállítást is.

Április
A hónapot egy kellemes vasárnap délutáni állatkertezéssel kezdtük hatosban, ilyenkor mindig elhiszem, hogy vannak itt barátaink, és életünk is, de legtöbbször csak ketten vagyunk.  M megint eltűnt egy hétre, az apja nálunk járt, de egyedül nem olyan zavaró. A hónap második felében hazautaztam tovább intézkedni és megünnepelni apu szép kerek szülinapját. Teljesen készen voltunk. :) Meghívókat osztogattam, mindenkivel találkoztam, akivel csak kellett és lehetett.

Május
Az utolsó hazai meccsen még téli kabátban fagyoskodtunk, majd a következő héten pólós meleg lett, és így indultunk a nagy útra. Összeházasodtunk, kétszer is. Arról már majdnem mindent leírtam korábban, és csak pár dolgot bántam meg, az igenek nem tartoznak közéjük. Azt még elmondanám, hogy lehet nem számít a papír, de mégis van egy különös plusz a kapcsolatunkban az eltelt 7 hónap óta.  

Június
Miután visszaérkeztünk a föld felett jártunk pár hétig, és nagyon intenzíven végigszexeltünk pár hetet. Valahogy senki nem volt fáradt, nem is értem. Az ún. nászutunk csak félig volt jó ötlet, de életemben először és nagy valószínűséggel utoljára láttam egy győztes magyar EB meccset valamint jártam Franciaországban. Az utazási vágyam csak egyre nőtt. Tesóm nálunk volt több mint két hétig.

Július
Hazaugrottunk barátnőm esküvőjére, amin nagyon meghatódtam, és újraéltem az enyémet.  A szülinapomon felfedeztünk egy egészen közeli kis tengerparti városkát, azóta is imádom. Grilleztünk egy tök jót hatosban. Hatalmas fényképrendelést bonyolítottunk, ajándékba, falra stb. Még feltettünk pár dolgot a falra, és ezzel kizártunk minden további lehetőséget, a lakás minden egyes zuga hivatalosan is megtelt. Szerveztem még egy közös mozizást (The secret life of pets) is a hatosnak, utána biliárdoztunk, és egyikük lakásán hajnali 3-ig iszogattunk. Ez egy nagyon klassz este volt, megint azt hittem, hogy..

Augusztus
Sok filmet néztem, az idő szar volt, egész nyáron nem került elő egy rövidnadrág se. Felfedeztünk egy új színházat, volt egy zenés darab a Beatles-ről, nagyon jól szórakoztam.  Valahogy nem ment az olvasás az év első felében.  Megnéztük a Porgy and Bess című Gershwin operát, majd elmentük egy hosszú hétvégére a cuki kis tengerparti városkába, és annyira de nagyon jó volt ott.  Akarom még. A hónap végére előjött a nap, sőt a meleg is, bicikliztünk együtt, grilleztünk a szabadban, a szülők cikis helyzetbe hoztak, szokásos. Felállítottunk egy spórolási tervet, azóta tartjuk is magunkat hozzá, egyelőre sikerrel. M elment egy hétre Ausztriába..

Szeptember
..majd a szülőkkel jött vissza, akik a barátainknál aludtak, immár két kutyával, mert indulás előtt két héttel beszereztek még egyet. Ez egy bonyolult sztori már megint tőlük, most nem emlékszem, leírtam-e részletesen. Közben nagyon finom meleg volt. Ede két hétig a városban volt, aminek borzasztóan örültem, többször is taliztunk, és még mindig tök jó idő volt. Valahogy nekiálltam olvasni ezerrel, nálam mindig minden időszakos. Barátoztunk is, vacsizós, dumcsizós esték ezek. Bulizni lenne jó, borzasztóan hiányzik. Itt volt szopássorozatunk lemerülő akkukkal, nem működő ablakokkal, és egy autóval ami tönkre ugrotta a biciklinket. Egy baromi jó estét töltöttünk el a Elba strandján; holdfény, hajók, sör mit mondjak még? Volt még egy meghívásunk egy esküvőre, ezúttal kicsit nagyobb volt a muri, így rádobtunk még két napot, beváltottunk egy nászajándék-utalványt: szálloda, borkóstolás, gyilkos hattyú. Másnap beugrottunk Budapestre én alig ismerem, M évek óta panaszkodik, h alig látott még belőle valamit, épp csak a Várba ugrottunk be a Modigliani-kiállításra. Rácsodálkoztam mennyire szép, és én szinte még semmit se láttam a fővárosunkból. M belekezdett az üzleti útjaiba..

Október
.. ez odáig fokozódott, hogy az októbert nagyrészt egyedül töltöttem.  Ennek is köszönhetően egy olyan mélyrepülésbe kezdtem, amin a tanulási kényszer csak nyomott még egyet, és meg se álltam míg le nem értem egészen a kút aljáig, hogy jó sokáig ott is maradjak. A szokásos fizikai fájdalmaimhoz ijesztően újak párosultak, erről írtam már jó sokat. Volt azért minigolf, meg szülinapi bulika (üldögélős nyilván, több idegennel) is, de valahogy nem az igazi. Voltunk Hannoverben válogatott meccsen és megnéztük a 80 nap alatt a Föld körül című darabot.

November
Hazautaztam másfél hétre, végiglátogattam mindenkit, akit lehetett, az orvosos dolgokat csak részben sikerült elintézni, meg semmi se ugyanolyan már, de legalább voltam otthon. Vonattal jöttem vissza, legdurvább napos vérrel, emlékezetes 18 óra volt mit ne mondjak. Ami jó volt, hogy megúsztam M szüleinek látogatását, ehhez akkor nem lett volna erőm. M jó sok programot talált, néhányat én is javasoltam, így mire visszaértem, tele volt a naptárunk. Meccs meccs hátán, koncertek, színház, közben olvastam mint a gép. Moziztam (Bridget Jones) is az egyik lánnyal, aki nagyon szerette volna, ha megnézzük a Fifty Shades of Greyt is, szerintem iszonyatos, de nagyon szeretnék barátot, szóval értitek. A fiúk közben az ő filmjeiket nézték. Csak az a baj, hogy jön a második rész..

December
Voltunk még két koncerten, és egy meccsen, aztán elkezdtünk készülődni az ünnepekre és a szülőjárásra. Az enyémeket hívtuk, az övéi nem szoktak ilyesmire várni, csak megmondják, mikor jönnek. Volt azért kis saját karácsonyunk is, de a viszonylag nyugodt közérzetemben sokat segített, hogy szanaszét szexeltük egymás a vendégek érkezése előtt. Ünnepi ;) Operában is voltunk, bár a Bohémélet azt hittem nagyobb durranás. (Lehet belejátszott, hogy a szülők „megrendelésére” mentünk. „Ekkor jövünk, erre a napra és erre az operára vegyetek jegyeket.” Mindig megdöbbenek az ilyen akciókon tőlük, bár már nem kéne, de mindig jön egy újabb gyöngyszem.) Hatalmas megkönnyebbüléssel szilvesztereztünk itthon ketten, ami kicsit szomorú, mert nem volt túl sok választásunk, de legalább a kölykökön segítettünk zenével és fondue-vel, így nem hallották annyira a durrogást, nem rettegtek.


Összegezve: túl keveset olvastam, túl sokat híztam, voltak nagyon jó dolgok, M a legnagyobb kincsem, és még mindig nem értem, hogy szerethet, vagy mi lát bennem, de igyekszem jó lenni hozzá.

2017. január 3., kedd

Filmek 2016-ban

  • Mobsters (1991)
  • The Walking Deceased (2015)
  • Willkommen bei Hartmanns (2016)
  • Sharknado 4. (2016)
  • Fifty Shades of Grey (2015) - meg tudom magyarázni..
  • Bridget Jones' Baby (2016)
  • The Doors (1991)
  • Dead Snow 2. Red vs. Dead (2014)
  • Dead Snow (2009)
  • Zombieber (2014)
  • Bowfingers grosse Nummer (1999)
  • Boogie Nights (1997)
  • Érettségi buktatókkal (2008)
  • Valaki odafönt szeret engem (1956)
  • Az édes élet (1960)
  • A legyőzhetetlen Angelique (1967)
  • Angelique és a király (1966)
  • A csodálatos Angelique (1965)
  • Angelique az angyali márkinő (1964)
  • The secret life of pets (2016)
  • Eat, pray, love (2010)
  • Térkép a csillagokhoz (2014)
  • Say anything (1989)
  • Tuti dolog (1985)
  • Tizenhat szál gyertya (1984)
  • Időzavarban (2003)
  • My week with Marilyn (2011)
  • Amerikai pite - A találkozó (2012)
  • Der Pate 3. (1990)
  • A szerelem művészete (2011)
  • Gyerekek vagy egyebek (2008)
  • Willkommen bei den Schtis! (2008)
  • Indiana Jones und der Königreich des Kristallschädels (2008)
  • A boldogság sosem jár egyedül (2012)
  • About time (2013)
  • Ahol a szivárvány véget ér (2014)
  • Der Pate 2. (1974)
  • Indiana Jones und der letzte Kreuzzug (1989)
  • Kitty und die große Welt (1956)
  • The Age of Adaline (2015)
  • Grand Hotel Budapest (2014)
  • Star Wars VII. - Das Erwachen der Macht (2015)
  • Sils Maria felhői (2014)
  • Indiana Jones und der Tempel des Todes (1984)
  • Copenhagen (2014)
  • Toszkánai esküvő (2014)
  • Jäger des verlorenen Schatzes (1981)
  • Star Wars Episode III.: Die Rache der Sith (2005)
  • Star Wars Episode II.: Angriff der Klonkrieger (2002)
  • Chloe (2009)
  • Star Wars Episode I.: Die dunkle Bedrohung (1999)
  • Mord im Spiegel (1980)
  • Mord Im Orientexpress (1974)
  • Star Wars VI. - Die Rückkehr der Jediritter (1983)
  • Das Böse unter der Sonne (1982)
  • Tod auf dem Nil (1978)
  • Star Wars V. - Das Imperium schlägt zurück (1980)
  • Star Wars IV. - Eine neue Hoffnung (1977)
  • VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)
  • Flash Gordon (1980)
  • Scary Movie (2013), németül
  • Tucker and Dale vs. Evil (2010), németül
Boldog új évet kívánok mindenkinek! 

Gondoltam újra kinyitok, ha már többen is és többször is kérdeztétek, aggódtatok, merre járok, nem is vártam ilyesmit, megmelengettétek a szívemet. Nem történt semmi különös, csak a még mélyebbnél is mélyebbre mentem, és ezt már nem tudtam szavakba önteni. Nem is akartam, mindig csak a panasz, én is untam már a saját vergődésemet.

Természetesen írtam egy jó hosszú listát, fogadalmaknak is nevezhetjük, vagy inkább a régóta halogatott nagyobb elintéznivalók halmaza, vagy minden együtt. Ilyenek is szerepelnek rajta, hogy rendesen egyek, és betartsam a diétát, de a házasságkötésünk bejelentése is ott figyel.

Mi lehetne jobb a tiszta lap elvére, mint egy új év, ami ráadásul hétfővel is indít? :) Közhely közhely hátán. 

2016. október 24., hétfő

Tesóm üzenete a mai Walking Dead évadnyitója után: "Sokkhatás alatt vagyok. Hallod ne sötétben nézd, meg ne egyedül, ölelj legalább egy macskát!"

Ezek után már nem is merem. Mondjuk M nem akar bele se kezdeni míg le nem ment az egész félévad. A Trónok harcánál is könyörögnöm kellett, hogy nézzük már, mert már szlalomoznom kell a spoilerek között.
A vállam alakul már, másfél hét után már ideje is van. M a hétvégét azzal töltötte, hogy próbálta kimasszírozni a görcseimet, és kenegette a céges sanitól a térdére kapott krémmel a fél hátamat. Kicsit lesokkolódott szombaton, amikor szó szerint ő húzott ki az ágyból, nem volt itt és nem látta mit össze nem szenvedek vele. A vállamból kiindulva lezúzott a rossz csigolyáimig, ott is begörcsölt, biztos, ami biztos, és a hátam negyedére át is terjedt. Nem tudom a kis butaságom jele-e, de nagyjából szombatra lett világos, hogy ezek egyáltalán görcsök. Becsípődött, vagy mit tudom én. Kínai masszírozós fiú szerint megfázott, bár ezt még szerdán mondta, mielőtt csütörtökön csak komoly ordítások, és egy felfordult bogár mozgásával tudtam nagy sokára kikeveredni az ágyból, egyszóval megduplázódott minden.

Tegnap M kitartó nyomkodása és kenegetése hatására visszaköltözött az egész a vállamba, de egész nap nem engedett ki. Úgy tartottam magam, mint Quasimodo kb., felhúzott vállakkal. :( Reggelre meg eljutottam odáig, hogy nem ordítottam fel az ágyból kászálódásnál, szerintem javulok. Barátnőm szerint idegi alapon van majdnem az egész, ő nem látott, csak ismer. Mindenféléket fogadkoztam, ha elmúlik, szabadon számon kérhető: tornázok rendszeresen, amivel levezetem a stresszes agyalásomat, és nem hagyom idáig fajulni még egyszer. Nem mondom, hogy halálfélelmem volt, inkább csak a mi van, ha nem tudok holnap felkelni már érzés, de azért beijedtem ezen is. Van szerdán még egy masszázsom, amikor M Franciaországba utazik két és fél napra, szerinte ez már az utolsó utak egyike, én még nem hiszem, esetleg egy hónap múlva.

Kérdés: Aki járt pszichóhoz, van jelentősége a doki nemének, illetve kinek mi a jobb; és egy tizes per óra mennyire reális? A tanácsotokra körbenéztem skype terápia ügyében, mert nem zárkózom el, ma este fel is vetem a férjemnek (még mindig szoktatom magam a szóhoz), ha egyszer végre hazaér.

2016. október 20., csütörtök

Egy teljes hete fáj már a vállam. Közel a nyakamhoz, és a lapockám irányába. Úgy kezdődött, és pár napig azt is hittem, mintha elaludtam volna a nyakam. Időnként előfordul, mert nagyon mereven, és kitekert pózokban alszok, minél jobban szorongok/agyalok/félek stb annál merevebbre alszom magam, én legalábbis így érzem, lehet egyéb számomra ismeretlen oka is. 

Múlt szerdán voltam masszázson, arra is gondoltam talán annak a hatása. Nem tudom pontosan milyen fajta, a srác pontokat nyomogat, valami kínai cucc, tapogatja az ujjamat, és a hátam fáj, vagy megmondja hogy az utóbbi pár napban rosszul ettem, ilyenek. És igaza van, legutóbb arra jött rá, hogy rosszul alszom. Mindig talál valami újat, és mindig igaza van. M szerezte őt nekem, a cégénél van rá lehetőség, nagyon kedvezően lehet igénybe venni (8 eurót fizet talán, különben 60, de nekünk ad engedményt), hülye lenne kihagyni, és jót is tesz neki. 

Szombat reggel jajgatva ébredtem, sőt már éjszaka többször is, nem bírtam megfordulni, ki gondolta volna, hogy ennyire kell mindenhez ez a rész. Teljesen lemerevedett a vállam felső része egészen a nyakamig. Nagyon ijesztő, mert csak nagy fájdalmak árán tudtam felülni is. Később azért nagy nyikorogva megindul, csak a felkelésnél ennyire durva. Ez a következő éjszaka se történt másként, közben M bekente egy sportkrémmel, ami elvileg melegíti... a kezünket maximum, de azt nagyon. Sőt kézmosás után is érezni a hatását. Ez enyhítette kicsit, de nem lett az igazi.

Azt hittem már múlik, M elment hétfőn most épp Finnországba, ma késő este elvileg már hazajön, próbáltam magamnak kenni, de az ügyetlen bal kezem nem volt a topon, és több jutott a kezemre a krém hatásából, mint ahová szántam. Azt se zárom ki, hogy egyszerűen nem használ. Kedden már megint majdnem bőgtem ébredéskor, tegnap végig szar volt, este pedig jött az újabb masszázs időpont, vittem is az új fájdalmamat bemutatni. 

A srác szerint megfázott a vállam, mert hideg, ha gyulladás lenne benne, akkor meleg lenne. Csak azzal foglalkozott végig, és az alvásommal. Sőt megvolt életem első akupunktúrás kezelése is. Nem volt tervben, a vállam ihlette meg. Olyan pontokat talált, hogy azt hittem összecsinálom magam.  A szurkálás egyáltalán nem fáj, de utána a masszázs, beszartam.

Jól kimaszírozta belőle az összes cuccot, megnyugodtam. Elaludni nyilván nem sikerült, akkor se ha kelnem kellett, volt kora délelőtt egy időpontom, de ez nem szokott zavarni. Minél korábban kell kelnem, annál biztosabb, hogy nem fogok tudni elaludni. (Zúg a tömeg: "Dógozni kéne, oszt tudna aludni!") 

Reggel sírva kelek, illetve nem kelek, mert nem tudok felülni, megfordulni, semmi. Betorzult arccal próbálom rávenni a macskát, várjon legalább addig míg fel tudom emelni a karom, hogy simogassam (imádom ezt egyébként, kinyitom a szemem és egy macskafej néz az arcomba nagyon közelről, szerintem mosolyog is; ő a fiú, a lány csak vércsog az ajtóban, amitől minden nap csodásan kezdődik), ilyenkor köröz egyik oldalamról a másikra, szigorúan 10 centire a fejemtől. El se hiszem, komolyan, mi a fasz ez. És mit csináljak vele?!

Tiszta para, hogy egyedül vagyok, és ez a fájdalom is megijeszt. Úgy érzem még jobban fáj, mint tegnap, sőt, biztos. Mi van, ha csak még rosszabbat tettünk vele? A megfázást se értem, mert én vagyok az, aki mindig rendesen felöltözik, nyáron is hosszú pizsiben és nagy pólóban, vastag takaróban, teljesen beburkolózva alszik. M követelésére már fűtünk másfél hete. Nem szoktam fázni, ezért se értem. 

Ma már minden mozdulat fáj, balra fejet fordítani csak félig tudok, szerencsém is volt a bicajon most, mert nem láttam rendesen. Francba. Még nem voltam itt orvosnál, nyár óta van biztosításom, de az otthoni dolgokat még nem rendeztem le, és nem akarom addig az ittenit használni. Ugyanitt, mit is kell ilyenkor csinálni? Oep? Nav? Mindkettő? Annyiféle dolgot olvastam netem. 

Szombaton elutazom három napra, mert nem visszaváltható a jegy. Az is egy nagy hazugság, meg én is. Ott vagyok ahol szoktam, lent, nincs új a nap alatt. De egy ideje már azt is valahogy kívülről nézem, hogy lent vagyok, nem vagyok már annyira benne, mint korábban, csak ez az általános semmilyenség, monoton, tompa. Azt hiszem én egyszerűen csak ilyen vagyok, boldogtalan. Ez az alapállapotom. Ezt hoztam magammal, ez vagyok én. 

M-nek ez nem tűnik fel, vagyis a mélységéből nem lát sokat, mert nincs itt, el van foglalva a munkájával, fáradt. Monogám típus, aki befejezettnek tekinti a dolgokat ezzel a házasságkötéssel, és ez az én szerencsém. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem tudom elmondani neki a gondolataimat, ehhez nem beszélek elég jól németül, és sokszor nem érti mit akarok mondani, vagy azt nem ahogy én értem amit mondok. De ő általában nincs itt, korán megy, későn jön, és sokat utazik 2-3-4 napokra. 

Én meg itt vagyok egyedül, és nem tudok semmi érdemlegeset csinálni, mert dühös vagyok, elkeseredett vagyok, nem tudok koncentrálni, nem tudok aludni, mikor mégis alszom, akkor kómában, ordítanak a macskák felváltva, felbaszom magam. Elmosogatok, arra gondolok, mi lett volna, ha.. Mikor történt, amikor már nem volt visszaút? Visszamegyek a nappaliba, megnyitok egy cikket, megint ordít a macska, főleg a lány, rákiabálok, szégyellem magam amiért. Ő tovább ordít, van kajája, innivaló, mi akar. Felkelek, a konyhába vezet, mit akar? Eszembe jut valaki, aki hiányzik, régi dolgok, akkor még minden más volt, cikáznak a gondolataim. Tanulni kéne, esik az eső, minden szürke, majdnem sötét van a szobában, tanulni kéne, ordít a macska. Nem tudok semmit, alig vettem elő, az történt, ami mindig, tudtam, hogy így lesz, reménykedtem, hogy nem. Ez az egy amire mindig lehet számítani, hogy elbaszom, hogy nem tudom, hogy nem megy, hogy nem merem, hogy félek, hogy kizökkenek, hogy bele se zökkenek. Lejárt a mosógép, ki kell szednem a ruhákat, szeretek mosni.  A szárítón még ott lógnak a tegnapelőttiek, le kell szednem előbb. A nedvességmérő 72. 50-nek kellene lennie. Megint minden csupa penész lesz, undorító. Hogy néz ki ez a lakás?! Gusztustalan, itt penész, ott penész, kezdődik megint a fújogatás, és minden rohadt büdös utána, de hát ez van, ha minden penészes. A rohadt rolók is elbaszódtak, már csak egy van, ami működik, a többit kézzel kell nyitogatni, az egyik olyan szar állapotában hagyta abba a működést, hogy egész sokáig kell tenyérrel nyomogatni, míg lecsukódik. Fasza, jönnek M szülei, apja ezt szúrja ki először, mindig ilyen fontos dolgokkal foglalkozik. Az anyja meg, de hát este 5-kor már otthon van nem. Ja, lófaszt, hogyne. Macska megint ordít, a lány, utána megyek, mert már egészen őrült feje van, nehogy mérgében lepisáljon valamit, képes rá. Ilyenkor jobban szeretem a fiút, szégyellem magam érte. A macskákat oda kell adni valakinek, amíg terhes vagy, mondták. Mi a fasz? Oszt kinek? Én nem ezt ígértem nekik. Gyerek meg kell egyáltalán?! Úgyse vagyok képes rá, se megfoganni, se nevelni, nem vagyok képes semmire. Én nem vagyok anyának való, mi van ha bántom, ha nem foglalkozok vele. A sima élettel se tudok mit kezdeni. Macska megint ordít, de most idejön, simogassam, legalább nem vonyít. Már késő van, főzni kéne, meg enni. Ma se ettem úgy ahogy kell, ötször, persze. Úgyis mindegy az is. Keresek receptet, megnyitom, közben még 3 cikket, és 5 blogot, amit csak félig olvasok el, semmit se tudok befejezni, ezt tudjuk. Tegnap felírtam mit fogok megcsinálni ma, a hétből kettőt letudtam, a többit már gondolatban holnapra halasztom. Hogy lett ennyi az idő, semmit se csináltam. Az is mindegy, úgyse kéri számon senki, M nem lát meg semmit, meg nem is érdekli, egy szemétdombon nőtt fel, és azt mondja szorgalmas vagyok. Ja, persze, ha már kiveszem a kimosott ruhákat, ha lejárt a mosógép, és nem hagyom 2 napig benne büdösödni, már jobb vagyok mint az anyja.  M mondta ezeket meg még egy csomó ilyet. Anyukám kidolgozta a belét is, most is azt teszi, a kisujjáig se érek fel, M anyja se, ő már a csomag dión kiakadt, hogy azt mennyi munka már megtörni. Igen, ez ilyen. Most már kiteregetek, macskák kirohannak velem, jó, hogy M nem látja, jönne az idegesítő ajtócsukogatásával, hiába mondom, kézben tartom, ismerem a macskákat. Már rohadt késő van, már késő van mindenhez. Ennek a napnak is annyi, ma se csináltam semmit. Majd holnap, holnap minden más. Tudom, hogy nem lesz más. Soha nem változok meg. El kellett volna hinni egy önsegítő könyv hülye szövegét, és posztolhatnék hosszú, megmondó idézeteket belőle. Meg elfogadni magam, úgy ahogy vagyok, az is nagyon menő. Meg kiírni, mindenki más hülye, csak én vagyok a jó, persze nem így, sokkal bonyolultabban, vagy még egyszerűbben megfogalmazva. Bezártam ide magam, már kimenni is félek. Hova menjek egyedül? Pénzt költeni nem akarok, nem lehet, kell a házra, nem jön ki a havi félretennivaló. De így kell ezt, kiszámolni havonta, és kész. Nincs vásárlás, minek, nincs szükséged semmire, meg kövér is vagy, mindegy mi van rajtad, úgyis látszik, és nem a te pénzed, hogy költögesd. Tanulni kellene valamit itt németül, amit aztán használhatok. Mi a francot 34 évesen? Egyetemhez nem beszélsz elég jól, el is vesznél a nyitott, magabiztos, tudatos fiatalok között. Otthon se ment, akkor majd itt? Ugyan már. Meg mit akarnál tanulni? Még ötleted sincs, mert nem érdekel semmi. Ausbildung? 15 évesekkel? Az anyjuk lehetnél. És egy szavukat se értenéd, mert annyira spec. stílusban beszélnek. Ja, hogy nyelvtanfolyam, ahol megállapítják a szintedet, és azt lenyomod. Aha. Mennyibe is kerül? Az nagy összeg egyszerre, dől a havi költségvetés, M is húzta a száját. Sötétedik. Ma se voltam kint. Mi értelme van ennek az egésznek?! Írni kéne, nem is tudok írni, de a blog. Minek, érdektelen dolgokat írsz, senkit se érdekel. Meg félsz is a véleménytől, másokétól. Régen regényt akartam írni, nem túl nagy dolgokról, családregényt, sok törivel, semmi magasröptű. Nevetséges, hogy hihettem ilyet. És mi lett belőlem, semmi. Ha újsághír lennék, kiírnák a nevem, zárójelben hogy 34 és egy kérdőjel. Itt mindig hozzáírják a foglalkozást is. Ez most így folyik ki belőlem, a gondolatok csak úgy váltják egymást, ugrálnak ide-oda a vádló, dühös mondatok a reménykedő gondolatokkal. De legalább hangosan nem beszélek. Az a bajod, hogy negatív vagy, pozitívnak kell lenni mondják. Baszd meg, gondolom én. Tényleg? Hogy ez még soha nem jutott eszembe?!

Azt hiszem kedden egész nap egy szót se szóltam, nem volt kihez, bár a macskáknak szoktam dumálni, akkor mégis beszéltem. Hétfőn skype anyuval meg tesómmal,másfél óra, tegnap a masszázs, meg este felhívott M egy negyedórára, és egy csomagot is átvettem a szomszédnak, már-már társasági élet, nem? Teljesen be vagyok szűkülve, az elmém is tök zárt, alig jut el valami hozzám. Önhiba.

Csak azt akartam mondani, nagyon fáj a vállam. Nagyon, nagyon. Még ahogy gépelek, akkor is érzem kicsit. A francba!   

2016. október 6., csütörtök

A semmittevés csúcspontjaként D.Tóth Kriszta Elviszlek magammal videóit nézem egymás után, nem mellékesen tök jók szerintem; M itt hagyott megint, most két napra, nemsokára majdnem egész hétre, aztán megint két napra, és még mindig csak október lesz. Tanulnom kéne, miközben azt se tudom mit jelent, vagy hogy kell azt csinálni, hogy egyszer eredménye is legyen, miközben a hajmosás is hatalmas feladatnak tűnik, időben felkelni meg már-már lehetetlen.

2016. szeptember 29., csütörtök

Annyi mindent írnék, de nem tudok, meg mindegy is.

Clara hatására elkezdtem az Aranyéletet, és fájdalmasan mai. Tele hú baszd meg momentumokkal. Ahogy az orvos beszél a detoxban a lánnyal, minden egyes kiejtett, vagy inkább odavetett szava annyira valós, hogy az már fáj. Tegye fel a kezét, aki nem volt még így "ellátva". Ahogy nyekeregve erőlködik a nyomtató, és a leszerelt csap, ami a nővér zsebében vár bevetésre különben ellopnák. Igaz, és fáj.  Jaj nekem. Jaj nekünk.

2016. szeptember 14., szerda

Ahogy ez a hét kezdődött, úgy is megy tovább. Most épp a nagy tévénk a hálóban döntött úgy, plusz műsorszámmal szórakoztat minket.  M bekapcsolta, és úgy ordít, mintha erősítőkkel lenne felszerelve. Se halkítani, de hangosítani sem lehet (azt mondjuk már nem is szeretném), némítani se, csak ordít tovább olyan erővel, hogy inkább kértem kapcsolja ki, mert valaki feljön, és ránk veri az ajtót. 

Tavaly még tartott a garancia, akkor egyszer csak nem lehetett bekapcsolni, elhúzódó volt, mert először csak sokáig villogott, majd bekapcsolt, később  ha áramtalanítottuk, még bekapcsolt, illetve ezek kombinációja, majd semmi. Akkor kicseréltek valami izét, most nem tudom mi lesz, mert ahogy a férjemet (:D) ismerem, vesz egy új tévét inkább.

A spórolás jegyében, és a házra gyűjtés okán van erre a hónapra (is) egy pénzügyi tervem, de ez a hét egyszerűen keresztbe akar tenni nekünk, mert nehogy már. fú.