2016. február 5., péntek

Így dőlnek el a dolgok: Bordeaux-ba megyünk nászútra (Mindenesetre az 1.0). Az UEFA emailje ébresztett: megvan a két jegy az osztrák-magyar meccsre. :) Kicsit olyan érzés, mintha nyertem volna. :)

M még nem kapott semmi értesítést, lehet a végén 4 jegyünk is lesz. Csak ennyit válaszolt az üzenetemre: Franciaországba megyünk :)

2016. február 4., csütörtök

Öt év után először M kipróbálta a német biztosítását, és - a biztosítási kártyával ellentétben - működik is. Meglepetésére kiírta az orvos 3 napra, ezért csak ma ment dolgozni. Egy hetet is kaphatott volna, de azt már túlzásnak érezte, mindenesetre megnyugtat minket a tény is, ha beteg, vagy bármi van, nagyobb gond nélkül itthon maradhat. Tegnap délután elmentünk bevásárolni, de ezen kívül otthon volt, sőt ágyban feküdt, és aludt. Ráfért, szívesen ápolgattam, nem is olyan nehéz, nem hisztizik, csak egyetlen dologban, ezek pedig a gyógyszerek. Valamiért nem tanult meg tablettát lenyelni, és azt a nyávogást, cirkuszt, míg sikerült valamit beleerőltetnem. A köptető nyilvánvalóan csak még betegebbé teszi, ezért egy láncdohányos krákogását néha köpködését hallgattam éjszaka, mert azt ő be nem veszi.  Khm. Azt hiszem mégse cserélték el a kórházban, vannak felvillanó tulajdonságmorzsái anyából, ő tud mindent jobban, és teljes meggyőződéssel állít baromságokat, amit a tévében hallott.

Csináltam neki mára teát, ne a bubis vizet igya munkában, ha még fájogat a torka. Készítettem neki elő üveget is, szava nem lehet, hogy nem talál reggel valamit. :D Itt az ásványvíz csak az lehet, ami egy korty öt böfi erősségű, szerencsére lehet kapni enyhébbet, különben egyfolytában be lenne durranva a torkom.

Sajnos felvettem egy nagyon rossz ritmust az utóbbi napokban, aludtam vele, ameddig csak bírt, mert ha kikelek az ágyból, mindig felébred, akármi is van. Tegnap délben keltünk fel, ő el is aludt éjfél előtt, nekem viszont napok óta csak 4 körül megy, teljesen felfordult velem minden. Utálom ezt, mindig is nehezen kelek fel korán, de most a közérzetem is teljesen elromlott. Az is belejátszik nyilván, hogy össze-vissza vérzek, és nagyon nehezemre esik, nem pánikolni. Tudom ezek minek a következményei, volt már ilyen, csak néha már-már elhiszem, hogy javulgat, aztán mégse. Az utóbbi pár hétben nem volt olyan nap, hogy valamelyikünk ne említette volna meg a gyereket, és ha majd lesz ezt csináljuk. (M: Ez a puzzle, ha befejezzük, jó lesz a gyerekszobába, szép színes, és állatos, biztos tetszene neki. És ne olvadjak el ilyenektől?!) Nehéz nem befordulni egy-egy nem várt dolog megjelenésekor.

Ami még megőrjít ebben a lakásban azon kívül, hogy kicsi, és már nem férünk el, az a penész. Reggelente folyik a víz az ablakokon, havonta le kell fújjam legalább a környékén, és nem egy kicsit kell elképzelni. Ide nem jöhet egy baba. A lakásszövetkezet embere is volt itt, szellőztessek (tényleg?), tartsak egyenlő hőmérsékletet, figyeljem a nedvességszint-számlálót (van ennek rendes neve?) ne legyen több 55-nél, különben nincs mit tenni, régi építésű, ez ilyen. Ja, jó. Most is úszok a penész elleni szer szagában és minden ablak nyitva van mert fulladozok (helló asztma!) olyan erős. Van egy kis gépünk, ami szívja a vizet, elég gyorsan megtelik, viszi az áramot, de közben fűtök, és odakint esik, tehát még csak esélyem sincs az 55-re, helyette 70, és pirosan villog, hogy penészveszély. Nem mondod?! Mostam is, és ma az eső, tegnap az orkánszerű szél (és eső) miatt nem teregethettem ott ki, ettől még nagyobb a nedvesség a nappaliban. Ötlete valakinek?

2016. február 1., hétfő

Közben vannak mindenféle esküvős dolgok is, pl. elvileg a vacsorát már megrendeltem, vegetáriánus is, meg gluténmentes meg ami még kell; a tortát is kitaláltam, milyen ízű, melyik íz legyen a melyik mentes stb. Úgy néz ki találtam egy németül is beszélő ceremóniamestert, menetközben rájöttem, nem tudom terelgetni a népet két nyelven, ha nem akarok folyton egy mikrofont szorongatni, vagy kiabálni, arról már ne is beszéljünk, ha ott se vagyok.

Még mindig elég dagadt vagyok, ez megnehezíti a ruhakérdést, ami Damoklész kardjaként lebeg felettem, az idő meg halad. Nem ez a kedvenc részem. 

Nagyon nehezen, és félve fogadom el, hogy ez valóban megtörténik, az utolsó reggelig kételkedni fogok, azt hiszem. Ne értsetek félre, nem M a kételkedés oka, az se kérdés, akarok-e a felesége lenni, ezekben 100%-ig biztos vagyok. Csak ez a mi van, ha addig még történik valami, olyan messze van és mégis olyan közel. Maga a tény is hihetetlen, engem feleségül vesz valaki, nekem esküvőm lesz. Én leszek az, ott középen.

Meg ez a rengeteg intéznivaló, a családi állapot igazolásom elvileg már készül, amit majd jól lefordíttatunk a születési anyakönyvi kivonatommal együtt, és benyújtjuk az összes többi papírral, remélem nem találnak ki újat addig. 

Szinte biztos vagyok benne, több olyan dolog is van, amire még csak nem is gondoltam, eszembe se jutott, pedig tök egyértelmű. Tippeljünk, mi lesz az?!
Még vasárnap belekezdtünk egy puzzle-be, de úgy tűnik ez nem az én sportom. Azt viszont látni kellett volna, a két macska milyen lelkesen ugrott neki a válogatásnak. :D Hétfőn még ezen munkálkodtunk, de azóta hozzá se nyúltunk, időnk se lett volna rá, mert azt mindig csak ketten csináljuk. 

Kedden az új Star Wars filmet láttuk, moziban ráadásul, nagyon sok éve nem voltam már, valahogy nem vagyok az a mozizós; M szerette volna, részemről nem volt különösebb akadálya azon kívül, hogy nem vágtam a sztorit teljesen. Ezért végignéztük mind a 6 eddigi filmet. Meg ha már így benne voltunk az összes Indiana Jones-t is.

Szerdán musicalen voltunk, most kapaszkodjatok meg, Az Operaház fantomjának van második része is, azt láttuk, egyszer elég is, de a kulisszák gyönyörűek voltak, és a Christine-t játszó színész/énekesnő is jól énekel még mindig, de ennyi.

Csütörtökön megint elmentünk az ékszerészhez, és megrendeltük a gyűrűinket. A kutyusa már régi ismerősökként üdvözölt minket, meg kell zabálni; megint úgy éreztem, szeretnék egy kutyát (is). A próbaverziókat még hordjuk, de csak itthon. Nagyjából 3 hét míg elkészülnek, talán 4. Egy próbára még el kell mennünk, azután már csak a gravírozás hiányzik, és kész is.

*

Amikor pénteken M hazaért a munkából, alig állt a lábán. Ilyet még soha nem láttam tőle, ki is derült nem sokkal később, hogy elég magas a láza, megteáztattam, begyógyszereztem, és mély álomba zuhant. Pár óra múlva felébredt, de a láza még magasabb lett. Tegnap elvileg jobban volt, de akármennyire is ellene volt, állandóan mérettem a lázát, és nem akart jobb lenni. Éjszakára végül bekötöttem kezeit-lábait vizes ruhákkal, ma már csak hőemelkedése van/volt, de egyfolytában tapogatom a homlokát, forró-e, ő meg csak pislog hálásan.

Remélem nem tüdőgyulladása van, vagy valami hasonló, mert köhögött egy kicsit, de a lázon kívül semmi más tünete nem volt. A következő hónap így is elég megerőltető lesz neki, mert két héten is ügyeletes (külön köszönet a remek beosztásért, hogy januárban egyszer se volt), majd egyik héten végig Svédországban lesz, a másikon meg 2 napot Franciaországban tölt; 6 különböző géppel röpköd nekem össze-vissza, ő még pluszban vonzza is a rossz időt, turbulenciát és hasonlókat. Nem leszek nyugodt. :( 

Szó szerint egész hétvégén ágyban volt, nem mintha rá kellett volna parancsolni; és épp most köszönte meg a törődést, hát nem cuki? Szombat reggel elmentem és bevásároltam egy halom gyümölcsöt, azóta azzal tömöm. 

*

2016. január 24., vasárnap

Tegnap életemben először bowlingoztam, ezért ma egy teli ásványvizes üveg megemelése is nagy fájdalmakkal jár. :D Ráadásul meghúztam a jobb belső combomban egy izmot, így most húzom a lábam is. Jó vagyok, mi? :D Egyébként egész jól ment a játék, kifejezetten élveztem miután rájöttem, hogyan kell. De a technikám talán nem az igazi, ha ilyen harci sérüléseket is szereztem. A hüvelykujjamon a köröm is szanaszét tört, de a többi lánynak is, sőt a végén már M is ott hagyott egy darabot a szívéből ujjából, vagyis nem csak az én készülékemben van a hiba.

Nagyon jól szórakoztunk, előtte együtt is vacsoráztunk egy tök jó, bár kissé hangos helyen. Ahhoz képest, hogy otthon soha nem jártam étterembe, itt már kezdek belejönni, már szinte zavarba se jövök, ha megjelenik a pincér és merek szólni hozzá. (szánalom level 234) 

A másik két pár akikkel voltunk lassan elmondhatom, hogy a barátaink. Lassan. Nagyon kell nekem egy barát. 

A lényeg, hogy egy klassz este volt, sokat nevettem, beszélgettem, még mindig vigyorgok.

*

Ma délután múzeum helyett itthon maradtunk, mert le vagyunk sérülve lusták vagyunk, és meccseket néztünk, beszélgettünk, röhögcséltünk, M elmondta vagy 3x mennyire szereti a hülye humoromat. Később meg nekiestünk egy puzzle-nek, amit már majdnem 2 éve kaptam, ez se tartozik a gyakori tevékenységeim közé, egyelőre a keretig jutottunk, kicsit fel is húztam magam rajta, bár nem annyira, mint a tárkonyos csirkelevesemen, aminek valamiért most fura íze lett. Ki érti ezt?!

Most egy Indiana Jones film, később még NFL meccs, én inkább passzívan élvezem és olvasok közben, és ezzel le is zárult a hét. 

Most biztos elkiabálom, de ebben az évben eddig egészen nyugodt, és boldog voltam. :)

2016. január 22., péntek

Leendő házasságunk még épp csak betölti a három hetet, amikor valószínűleg átéljük az első krízist. Történt ugyanis, hogy országaink a foci EB-n egy csoportba keveredtek, és az első csoportmeccset épp egymás ellen játsszák június 14-én. Szeretjük a focit, nézzük tévében, élőben, és nem is mi lennénk, ha nem jelentkeztünk volna be mindketten jegyekért a saját szövetségünknél.

Februárban értesítenek, kicsit izgatottan várom, mert mégis csak egy nagy dolog, hogy kijutottak, ott lesznek. Ki tudja lesz-e még egyszer ilyen az életemben. Élőben viszont még szomorúbb lenne végignézni, ahogy kikapunk Ausztriától. 

A meccs Bordeaux-ban lesz, M egyből kitalálta, hogy ott tölthetnénk pár napot, és az lenne a nyaralás/nászút 1. része is. Jó lenne ott lenni, de mivel nincs közvetlen járat innen, ezért már eleve átszállós jegyeket kellene venni, még többe kerül, ki tudja mennyire mennek fel az árak már eleve az EB miatt a városban, meg az országban egyáltalán. Az se mellékes, hogy közvetlenül esküvő után nem fog minket felvetni a pénz. A félelem is ott motoszkál az ember fejében, mert mi van, ha terveznek valamit, akkor és ott, nem lehet tudni

DE! Ott lennénk az Eb.n, ahol a magyarok játszanak, aww! Azt a verziót még nem gondoltuk végig, mi van, ha mindketten kapunk jegyeket. Ez egyelőre nem tiszta, átadhatom-e másnak, vagy mit kezdhetek vele, ha úsznánk a jegyekben. :D

2016. január 19., kedd

Ma szakadó hóesésben, biciklivel elhoztam a próbagyűrűinket. Ha nem kesztyű nélkül lettem volna, már-már romantikus is lehetne. :) Este kissé meghatódva felhúztuk egymásnak, mintha már az igazi lenne, és most hordjuk egy-két hétig, ha mindkettőnknek megfelel, utána meg is rendeljük. 

Már az ékszerüzletben is elfogott egy érzés, hogy ez akkor most az, ami és azt jelképezi, és örökké, és vele. M is hasonlókról számolt be.

Ah, tényleg megtörténik!?

2016. január 16., szombat

Tegnap volt M születésnapja, és annyira széppé tettem, amennyire csak tőlem telt. Sütöttem neki három különböző süteményt és életem első pogácsáját még csütörtökön, - de nagyjából a fél napot ezzel töltöttem, tényleg -, amit bevihetett a munkahelyére. Kicsit be is ijesztett, mert kiderült, hogy csinált egy cégen belüli meghívót, tehát az emberek tudták, hogy én sütök, számítottak rá. Amiről tudod, hogy lesz, már nem ízlik annyira, mint a meglepetéssüti. Ezen aggódtam egy sort, de valahogy sikerült megnyugodnom, és csak egy pogácsát csaptam földhöz, ami nálam már egészen jó.

Mindenki dicsérte, tömték is magukba, ő meg büszke volt saját bevallása szerint. :) Megköszönte nekem, hogy ennyi időt, és energiát áldoztam rá. Hát nem édes? :)

Végül egy szép pulcsit, és inget ajándékoztam neki, együtt is hordhatja őket, és sok benne a piros, amit szeret, most más nem nagyon jutott eszembe. Örült, és tetszett is neki, csinos lesz benne. A pogácsa tásztájából megsütöttem a nevét is, attól teljesen meghatódott. 

Mire hazaért a munkából, mindent odakészítettem az asztalra, gyertyát gyújtottam, készülődtem. Gyorsan felköszöntöttem, felpróbáltattam vele az ajikat, és már mentünk is tovább vacsorázni. A koncertterem mellett van egy étterem, oda foglaltattunk asztalt. Az épület, és a terem is úgy néz ki mint egy elhagyott gyárépület, van egy sajátos hangulata. "Frank Sinatra és barátai" meglehetősen hasonlítottak az eredetiekre; Dean Martin, Sammy Davis jr. és Nancy Sinatra is tiszteletüket tették, mindkettőnknek nagyon tetszett. Mire hazaértünk még épp belefért egy koccintás is a napba. 

2016. január 7., csütörtök

M jövő pénteken lesz 33, így fél évig megint egykorúak leszünk. Kérdeztem mit szeretne csinálni aznap, a tavalyi kiöltözős, romi vacsorának és ajándéknak nagyon örült, de ezt most egy koncerttel is kiegészítjük. Frank Sinatra & Friends, mármint a dalok, ő egy ideje már ugye nem. Szerintem jó lesz. 

Arra gondoltam sütök neki tortát, mert ebből a szempontból kicsit gyerekes, és tudom, hogy egy felnőtt emberhez képest kicsit jobban várja a meglepit. Soha nem sütöttem még, lenne esetleg valami kis takaros, nem túl bonyolult receptetek?

Ajándékra viszont most egy szál ötletem sincs. Mindent, de mindent ellőttem karácsonykor. Kétszer is ajándékoztam, egyszer a szüleimmel, egyszer meg 24-én este. Nagyjából mindene van, a családja megint ruhákkal halmozta el, plusz mikor meglátta az anyja kezében az újabb cipős dobozt, már megjelent a torz öröm az arcán, azt hiszem ezeket kihúzhatom, mint lehetséges ajándékötleteket. A cipőkről csak annyit, hogy még soha nem vett egyedül, mert nem kellett; alsónadrágnak és zokninak tud még ennyire "szívből" örülni. Vagy mielőtt elfelejtem, még egy kabátnak. 

Azt már leírtam párszor, hogy az anyja valami borzasztóan szeret vásárolni, eljött velem mikor itt voltak, és szinte láttam a vérbenforgó szemeiben a vásárlási lázat, ahányszor csak a sale feliratot meglátta. :D De megtaláltam az ellenszert, bevittem egy könyvesboltba, ott olyan látványosan nem találta fel magát, hogy egyből le is kellett ülnie, nagyon vicces volt. :D

De! Mit ajándékozzak M.nek? Ez itt a kérdés!
Tegnap este elvittük a kölyköket a rendelőbe a szokásos éves oltásra és vizsgálatra. Mindig meghatódunk tőle milyen kis ügyesek. Meg is dicsérték őket, az doktornő se talált semmit, csak a fiúmacska 200 grammal kevesebb, mint tavaly, de szerintem nem tett jót neki az aranyhaj lezabálása a karácsonyfáról, hiába evakuáltam a felső felébe az összeset. 

Ezt megfigyeltem már nála, hogy időnként lefogy, aztán visszakerekedik, de közben eszik, nem tudom, mitől lehet. A másik aggasztó vele kapcsolatban, hogy időnként véresre cakkozza a nyakát, elég ijesztően néz ki, azt hiszem csak túl nagyok és erősek a körmei.

Kicsit idegesen pislogtak ki a kis ketrecből, mert egy másik cica hangosan elégedetlenkedett. Egy zokogó család, aki valószínűleg az állatát hozta elaltatni, annyira felzaklatott, hogy nem tudtam rájuk nézni, és vissza kellett fognom a saját könnyeimet is. 

Ezzel a gondolattal nem tudok mit kezdeni, hogy egyszer nekünk is meg kell ezt tenni. Jelen állás szerint szinte már gyerekeinkként szeretjük ezt a két kis rosszaságot, akik lehet neveletlenek, de rém aranyosak, és kedvesek, hihetetlenül sok szeretetet adnak.

Csak számomra ennyire megdöbbentő, hogy van egy napimigránspontcom nevű oldal? De jó is ez a facebook; ráadásul mindig olyanok osztanak meg ilyen és ehhez hasonló "cikkeket", akikről a legkevésbé sem gondolnám. :(

2016. január 2., szombat

Ma az állatorvosi rendelőből kaptunk egy sms-t miszerint a kölykök oltása hamarosan lejár. A két macska név szerint megemlítve, és ajánlják számukra az időpont lefoglalását.  :) Micsoda ellátás, nem? 

2016. január 1., péntek

Filmek 2015-ben


  • Türkisch für Anfänger (2012)
  • Csajkeverők (2014)
  • Letaszítva (1998)
  • Gyalog a mennyországba (1959)
  • Le Mans (1971)
  • Der Auftragslover (2010)
  • Eiskalte Engel (1998)
  • Silentium (2004)
  • NVA (2005)
  • Maga lesz a férjem (1937)
  • Nászút féláron (1936)
  • Az okos mama (1935)
  • Az ördög nem alszik (1941)
  • Tisztelet a kivételnek (1937)
  • Ópiumkeringő (1943)
  • Az én lányom nem olyan (1937)
  • Köszönöm, hogy elgázolt (1935)
  • Tóparti látomás (1940)
  • Szíriusz (1942)
  • Családunk szégyene (1942)
  • Méltóságos kisasszony (1936)
  • Segítség, örököltem! (1937)
  • Piri mindent tud (1932)
  • Férjet keresek (1940)
  • Sok hűhó Emmiért (1940)
  • Egy éjszaka Erdélyben (1941)
  • Dunaparti randevú (1936)
  • Die Brücke (1959)
  • Komm, süßer Tod! (2000)
  • Der letzte Mann (1955)
  • Makacs Kata (1943)
  • Márciusi mese (1934)
  • A kölcsönkért kastély (1937)
  • Úrilány szobát keres (1937)
  • Szerelemből nősültem (1937)
  • Ez a villa eladó (1935)
  • A tizedes meg a többiek (1965)
  • Hanta-palinta (1991)
  • Diana (2013)
  • Plan 9 from outer Space (1959)
  • Feuchtgebiete (2013)
  • Sharknado 2. - The second one (2014), németül
  • A szerelem nem szégyen (1940)
  • Katyi (1942)
  • Ich weiss noch immer was du letzten Sommer getan hast (1998)
  • Trainspotting (1996), németül
  • The Buddy Holly Story (1978)
  • Immer ärger mit 40 (2012)
  • Ich weiss, was du letzten Sommer getan hast (1997)
  • Scream 4 (2011), németül
  • Wunder von Bern (2003)
  • The Godfather (1972), németül
  • Fack ju Gothe (2013)
  • Alkonyat - Hajnalhasadás 2.rész (2012)
  • Scream 3. (2000), németül
  • The Expendables 3. (2014), németül
  • Leg dich nicht mit Zohan an! (2008)
  • Scream 2 (1997), németül
  • Scream (1996), németül
  • Mädchenjahre einer Königin (1954)
  • Feuerwerk (1954)
  • Amadeus (1984)
  • Wenn der weisse Flieder wieder blüht (1953)
  • Metropolis (1927)

  • * Szégyen, csak ennyi, de ez van, a sorozatok teljesen átvették az uralmat.

Visszaemlékezős

Dolgok 2015-ben:

Január
Az év első napján felfedeztem, hogy a lazac kurva finom, a véleményem azóta se változott, sőt. M szülinapján szépen felöltözve elmentünk vacsorázni, aminek ő még nálam is jobban örült. Kaptunk egy új tűzhelyet a lakásszövetkezettől, kiderült csak egy levelet kellett volna írni érte. Vettünk egy szépséges komódot, és elkezdtük átrendezni a hálót, és elolvastam az első német nyelvű könyvemet

Február
Életem első operája a Figaro házassága volt, nem értek hozzá, de még akarok ilyet. A barátaim nálunk töltöttek egy hetet, és mentünk össze-vissza a városban, minden alkalommal rájövök, milyen szerencsés vagyok, hogy itt élhetek. Megnéztük a Rocky musical változatát, voltunk megint tengerparton egy akváriumban, sétáltunk a a homokban, míg százágra sütött a nap. Először repültünk közösen, hogy részt vegyünk unokatesóm esküvőjén.

Március
Egy újabb musical, most a We will rock you, ami ugye Queen, és láttam Brian Mayt, nem is olyan messziről, M állítása szerint még soha nem látott ennyire lelkesnek. Voltunk múzeumban, jártunk Brémában, ahová Ede is elkísért minket, mert épp a városban időzött (Gyere még!). Olvastam sok-sok könyvet. 

Április
Olvastam tovább, ezúttal vizsga helyett autót szállítottunk, de legalább pár embert nagyon boldoggá tettünk. A már-már szokásos havi musical a Wunder von Bern volt, de erre inkább nem mondok semmit.

Május
Wildpark Schwarze Berge és a tündérbogyó csüngőhasú malacok, akik szabadon kószálnak, és a legnagyobb sztárok, nem csak a gyerekeknél. M szüleinél töltött borzalmas 10 nap, Fülöpkéék esküvője, és a többi.
De végre jártam Bécsben és a schönbrunn-i kastélyban, és az ötpercenként feltűnő újabb és újabb ázsiai horda se tudta elvenni az örömömet. A Stephansdom se egy csúnya épület, de többre már nem volt időnk a Eurovision Song Contest elődöntője előtt, ami hát fantasztikus volt.

Június
A 3. évfordulónkon Dirty Dancing musicalre mentünk, vettünk egy új kanapét, nem olyan amilyet szeretnénk, de csak ez fér be a nappaliba. Megszületett unokatesóm kisfia, kár, hogy ő majdnem ott maradt az asztalon, de végül szerencsésen alakult minden. A hónap végén megint színházoltunk, ezúttal a König der Löwent láttuk, ami nem ok nélkül van műsoron 15 éve.

Július
Queen Heaven The Original –  Ezt a Planetáriumban láttuk, és valami eszméletlen elegye a csillagászatnak, és egy koncertnek. A szülinapomat Brunsbüttelben ünnepeltük a tengerparton, és vacsora közben néztük a gátat taposó birkákat. :D Ez sokkal jobb volt, mint ahogy hangzik. :D Megnéztem egy seregnyi két világháború közötti magyar filmet. Egyik nap a hatalmas hőségben proli módon az erkélyen pancsoltunk egy felfújható  medencében, míg a fél város órákon keresztül állt sorba a strandpénztáraknál, akik kevésbé voltak felkészülve a tömegre. Tesóm nálunk volt két hétig, és rengeteg helyre elvittük. Közben meglógtunk egy kicsit nyaralni is Hollandiába: Groningen, Amszterdam – Anne Frank Haus, Royal Palace, Neue Kirche, Rijksmuseum, Van Gogh Museum; Utrecht; Rotterdam; Delft; Den Haag; Oostkapelle. Csak címszavakban. Láttam az Éjjeli őrjáratot, hogy a többi gyönyörűségről már ne is beszéljünk, na jó talán még a Leány gyöngy fülbevalót említeném meg. :D Végre eljutottunk a Serengeti Parkba is, ahonnan Karstent hoztuk, aki egy gyűrűsfarkú maki, és a lánymacskával rendszeres kapcsolatban állnak. :D

Augusztus
Elkezdtem olaszul tanulni, és egy gyönyörűség minden egyes kiejtett szó, de mindig elakadok, és nem tudok  vele minden nap foglalkozni, ahogy kellene. Barátnőm kisfia is megszületett. Voltunk több kiállításon, és tudom meglepő de egy musicalt is láttunk, ezúttal a Jézus Krisztus Szupersztárt. Júdás úgy nézett ki mint Fülöpke, nem tudtuk mit gondoljunk. :D Hazamentem két hétre és eküvőszervez(ked)ésbe kezdtem.

Szeptember
A hónapot egy brutális lábujjbalesettel indítottam, el nem tört, azt hiszem, mert orvoshoz persze nem vittem, de pár hét sántikálás után helyrejött. Lett új szemüvegem, tökéletesen látok vele, és egész jól áll, mi kell még? A szépséges hátizsákom is ekkor érkezett, rendszeresen használom, nem értem, hogy élhettem már vagy 10 évet nélküle. Először láttam színházi előadást németül, és voltunk egy baromi jó koncerten, a 60-as évek fekete zenéje volt a téma. A hónap végén M családjához mentünk, hatalmas gyomorgörccsel, de most megúsztuk, és láttuk a gyönyörű Passaut M munkájának köszönhetően. 

Október
Lett időpontunk az esküvőre, más kérdés, hogy lehet meg kell majd változtatnunk. Otthon (Mo. és a szűkebb lakóhelyem) is felfedeztünk mindenféle érdekességet, és múzeumot, nem utolsó sorban az esküvői képeinkhez. Jártam orvosoknál, és hazatértünk után elkezdtem jó dolgokat enni és főzni.

November
Megint voltam otthon, babáknál és barátoknál. Tovább szervezgettem, elkészült a csokrom, ami nem várt módon meghatott, mert tényleg gyönyörű. Megint született egy unokatesómnak gyereke, most egy kislány. Szétszúrattam a vénáimat, hogy elmehessek orvoshoz az eredménnyel, mert feltétlenül tudnom kellett, jó úton járok-e, de egyelőre úgy tűnik, tudom a módját, hogyan tartsam kordában a kis problémámat, vagy legalább jó eredményeket hogyan érjek el.

December
Voltam kétszer masszázson, amiről meggyőztem M-et, ezt nevezzük ki a karácsonyi ajándékomnak. Életemben másodszor biliárdoztam, egy egészen szórakoztató este kerekedett belőle. Wolfsburgban életem első Bajnokok Ligája meccsét láttam, szerencsénkre igazán jó kis focit prezentáltak nekünk.
A szüleim nálunk jártak: kézilabda, két focimeccs, cuki kis és nagy fókák, Északi-tenger, városnézés, Laboe, Keleti-tenger, tengeralattjáró, Kiel, állatkert, előrehozott karácsonyozás stb.
M szüleivel operába mentünk, és megnéztük A denevért, a nagytemplomot is bejártuk tornyostól kriptástól, sőt véletlenül a karácsonyi misére is bekeveredtünk, így életemben először evangélikus istentiszteleten is részt vettem. Megúsztuk nagyobb kritika, veszekedés, piszkálás nélkül.
Nagy ijedelmet okozott, mert sokkal korábban, de megszületett még egy unokatesóm gyereke, ő is kislány, de úgy tűnik egészséges.

*

Ebben az évben repültem 8-szor, elolvastam 28 könyvet, és híztam sok-sok kilót, vagy csak megtartottam a tavalyiakat, ki tudja. Továbbra se menstruálok, de már biztos vagyok benne, akarok gyereket, sőt nagyon is akarok.

M egy hatalmas ajándék az életemben, sok gyönyörűséget köszönhetek neki 2015-ben is.


2015. december 29., kedd

Megkönnyebbülés: végre egyedül vagyunk a lakásban, és kinyithattam a laptopomat.

2015. december 6., vasárnap

Annak ellenére, hogy tegnap egyikünk se akarta kitenni a lábát, az este egész jól sikerült. Imádom ezt a várost, tényleg, de minden olyan rohadt messze van. Vagy mi lakunk mindentől távol, az is lehet. 

M ügyeletes a héten, tehát szombat-vasárnap is korán kel, és bemegy dolgozni, csak délig marad, de akkor is; a szél is elég viharosan fújt, délután még esett, én meg újra sokáig alszok, mert éjszaka olvasok, meg sorozatot nézek, jól eltolódtam megint, pedig másfél hete még biztos voltam benne, hogy most megtartom ezt a jó szokásomat: koránkelés, sok napi feladat elvégzése, este ágyba zuhanás. Tudom, nem tesz jót nekem, befordulok, nincs kedvem semmit se csinálni, és mégis. 

De a lényeg: randink volt egy baráti házaspárral (ez de nagyon felnőttül hangzik már), vacsi és biliárd. Hamburgert ettem, bevallom szégyenkezve, reméltem, hátha lesz valami hússal és zöldségekkel, de nem, így megtettem. Mióta megettem tesóm muffinját (tarkabarka, eszméletlen finom), megint megbolondultam kissé, és nem tudok magamnak parancsolni. Még nem a világ vége, és nem tömöm magam tele mindenféle rosszal, de akkor sem tetszik ez nekem. :(

Eddigi életemben egyszer próbáltam meg biliárdozni, 7-8 évvel ezelőtt talán, de tegnap este kiderült, hogy tudok. :D  Ez így persze nem fedi a teljes valóságot, leginkább véletlen találataim voltak, de akkor is jól szórakoztam, és nem voltam totál béna. :D Léghokizni viszont tudok, ezt bátran kijelenthetem, életemben nem láttam még ilyet, de nagyon jól ment. :D

1 órára haza is értünk, volt ebben gyaloglás, busz, gyorsvasút, megint gyaloglás. Lemostam a sminket, vártam, hogy M elaludjon, mert 6-kor kelt reggel, ügyelet ugye, nagy nehezen sikerült is neki, már-már felkeltem, amikor csörög a szolgálati telefon, szegény már vagy 10 egész perce aludt. Majd elaludtam én is, de mindenképp meg akartam várni őt. Mikulás, bizony.  :D Előszedtem a csomagot, meg a Mikiket, és beletettem a cipőjébe, hogy reggel azt lássa meg miután kitámolyog a vécéről először. 

4 órakor újrahívták, ilyen ez. Reggel mikor elbúcsúzott, meghatódva köszönte meg. Később felkeltem, és én is megtaláltam a magam meglepijét. Szeretem mikor ilyen cukik vagyunk, én meg ennyire szerelmes. :)

2015. december 3., csütörtök

A karácsony és egyéb örömök

A legutóbbi hazautunk (tudjátok, két hét, két ország, 4 nap utazás, 2 család, és sok-sok lehetőség kellemetlen helyzetekre) annyira megviselte M-et testileg-lelkileg (most mondjuk nem betegedett meg, de szerintem csak azért, mert az apja végig a kedves üzemmódban volt), hogy a csak feldobott ötletemre, miszerint karácsonykor akár otthon is maradhatnánk megfelelő érvekkel körülbástyázva magunkat, azonnal ráharapott, és míg én ártatlanul elszundítottam az emeleten, ő lent kiterítette a lapjait először a húgának, akit információ-áramoltatás céljára remekül lehet használni, illetve később a szüleinek is. 

Nem mondom, hogy nem voltam dühös. Nem beszéltük meg, csak egy ötlet volt, arról is szó volt, hogy ezzel még várunk, ő pedig kész tényekként közölte, hogy nem fogom látni a szüleimet karácsonykor. Igen, nekem csak ennyi jött le az egészből, az a jó rész, hogy az övéit se. Az érveink szerint M minden szabadságként kivehető napjára szükségünk van a következő évben az esküvő miatt, ezért áttolna jövőre pár napot, így nyerhetnénk időt mindenre. Ez a hátránya, ha élsz egy országban de két másikban tervezel egy-egy esküvőt. 

A szüleim terveztek egy hetet nálunk tölteni december elején, így gondoltam későbbre tolom és meghosszabbítom az ott tartózkodásukat, hogy karácsony előtt pár nappal még velünk legyenek, és nem lesz olyan rossz életem első karácsonya a családom nélkül, és készülhetek az első saját családi karácsonyomra. M nagyon lelkes volt: együtt leszünk ketten a cicákkal, lesz fánk, nyugalom, semmi utazás, semmi családi stressz. 

Egy teljes hétig tartott az örömünk, amikor is telefonált az anyja, és közölte, amit ők (!!!) eldöntöttek: 25-én jönnek, 26-án megcsinálják az előszobát, és 27-én visszautaznak. Itt kaptam egy kisebb hisztérikus dührohamot. A megcsinálják az előszobát rész pontosan azt jelenti, hogy felszedik a padlószőnyeget, és letesznek egy padlószerűséget, azt hiszem parafából, és arra megy egy szőnyeg, amit M kapott a születésnapjára, ami januárban (!!!!) volt, nem baj, hogy vártunk 1 teljes évet rá, ezt most kell megcsinálniuk, tönkretéve az első közös karácsonyunkat, a meghitt ünnepünket; még jó, hogy a szentestét megtarthatjuk ketten, majd az ünnep első napján szépen kitakaríthatom az egész lakást újra, mert vendégek jönnek, de ha ez nem lenne elég, kipakolhatjuk az előszobát, mindezt az ünnep szent napján. Hát nem remek? Soha jobb első karácsonyt nem kívánhatnék magunknak.

A tehetetlen dühöm nem csillapodott, M-et is szekáltam, hogy csináljon valamit, ő persze nem mert, felvázoltam neki több verziót is, mire kellene hivatkoznia, kenjen mindet rám például, nálunk nem szokás ilyesmit csinálni karácsonykor, akármi. Ő se volt túl lelkes a nem várt látogatás miatt, végül 1-2 hét múlva összeszedte minden bátorságát, és felhívta a szüleit. Őszinte persze nem mert lenni, arra hivatkozott, hogy a szomszédok a karácsonyi fúrás-faragást valószínűleg nem hagynák szó nélkül, hozzáteszem jogosan, ezért várjuk őket szeretettel, de ne akkor renováljunk. Azt is mondhatta volna, ha már egy évet vártunk rá, és ígérgették, majd ekkor, majd akkor megcsinálják, most rohadtul fontos, mikor az apja januártól már úgyis nyugdíjas lesz, tengernyi idővel, de nem, most még el kell rontani a terveinket. 

Azt válaszolták meglepő módon, hogy erre már ők is gondoltak, ezért majd 27-én szétkapjuk, 28-án meg megcsinálják. Hogy mi? Arról volt szó, hogy 27-én el is mennek, mert mindketten éjszakások, erre most meg probléma nélkül rádobnak még két napot? Vagy többet? Ki érti ezt már, a lényeg: a kettesben töltött időnek, nyugalomnak, M pihenésének mindenképp befellegzett, és akkor is megcsinálják, mert ők úgy akarják, és kész. Az ők inkább az anyját jelenti egyébként, az egész ötlet úgy ahogy van, az ő agyszüleménye.

Ami még rosszabb, most egyáltalán nem tudjuk, mikor mennek el. Közben az is kiderült, hogy az egész amit kitaláltunk, teljesen felesleges volt, mert M munkahelyén leáll a termelés, és mindenkinek szabadságot kell (!!) kivennie a két ünnep közötti napokra, így el is vesznek szépen a terveink. A jó része az együttlét lehetett volna, de jelenleg úgy tűnik azt az időt az anyjáékkel töltjük, juhé. 

Az eddigi itt tartózkodásaik úgy néztek ki, hogy az anyja egyszerűen elvette a konyhámat, és bepakolt, bevásárolt, főzött, majd távozáskor minden általa vásárolt alapanyagot elvitt. Másfél éve jártak itt utoljára, akkoriban még nem éreztem magaménak a konyhát, a lakást, így nem esett nehezemre, meg úgy gondoltam, úgysem tudnék olyat főzni, ami ízlik nekik. Na most viszont karácsony napján érkeznek, minden zárva lesz 3 napig, én pedig nem hagyom többé, hogy elvegyék a konyhámat, mert azóta belaktam, az enyém(!!!), én vagyok a háziasszony itt, én főzök és kész. Még rémképként lebeg a szemem előtt, hogy előtte bevásárol, és akkor is beköltözik a konyhámba, hiába tiltakozok, ő nem tűr ellentmondást senkitől.

Az egyetlen ötletem, hogy kész tények elé állítom őket, előkészülök, főzök, csak nem lesz már bőr a képén nekiállni főzni, ha én már megtettem. Persze kritizálni fogja, és majd jönnek a kifogások, semmi se lehet jó, ha nem tőle jön, vagy ő döntött róla, hogy elkészüljön, vagy ha nem folyik benne a cukor. Mindenképp lesz valami érve az ellen, amivel én kínálom meg, ennyire már ismerem.

Jövő pénteken az én szüleim érkeznek 10 napra, ebből két nap persze az utazás, 21-én mennek el, 4 nap kettesben, és érkezik a következő turnus, azt kevésbé várom, de azon ne múljon, sütök-főzök, csak hagyjanak békén. Az egyelőre kérdéses, meddig élvezhetjük a társaságukat. 

Ajándékba operajegyeket vettünk nekik, ami úgy gondolom az egyik legjobb ötletünk eddig, mert tényleg értékes, nem egy tárgyat adunk, amit ők úgysem becsülnek sokra, hiszen mindenük megvan, mindent azonnal akarnak, meg is veszik maguknak, de épp emiatt úgy látom, nem is értékelik. Korábban musicalre akartuk elvinni őket, de az apja lelkesedése ellenére az anyja betett az ötletnek, mondván, olyan helyre ő nem megy, opera nincs? (Nagy sóhaj, szemforgatás, ez ilyen.) A hátránya: M valamit félreértett, és 4 jegyet vett, így mehetünk mi is, és végignézhetjük, ha anyuka "elégedetlen" az ajándékkal.

Az már a vicc kategória, hogy feltétlenül az új kocsival akarnak jönni, ami egy városi autó, viszonylag kevés lóerővel, de új, és lízing, és nagyon menőnek érzik magukat vele, értitek. Nem tudom mire mennek vele a német autópályákon, ráadásul hiába kérnénk bármit is, bele se fér. Az apja azt mondta nekem, az ember egészen depressziós lesz a német pályán a sok új autótól, most akkor a kompenzáció a cél, hát nem szép? Két embernél több nem tud utazni abban a kocsiban a hátrahúzott ülésektől, alig fér el benne valami két bőrönd és a padlóanyag mellett, de legalább tudnak villogni, a lányuk vigyáz a kutyára, a másik a férjezett, az elvileg felnőtt, pedig megy az új családjához karácsony első napján, minden szuper, kevés a havi részlet, és 3 évig nem kell foglalkozni a műszakival se, hát nem szuper minden? 

Náluk a karácsonyi "menü" egyébként fondue, ezt kell túlszárnyalnom. :D Jajj, és a szilveszteri is ugyanaz, hát nem izgalmas? Te jó ég, mi van ha újévig maradnak? M mondta tegnap, hogy ne ötleteljek már, mert kirázza a hideg, és az a legrosszabb, hogy az ötleteim mindig nagyon reálisak. Mondom miért. Fülöpke januártól Hágában él és dolgozik, ehhez ki mást is kérhetne meg, hogy költöztesse el, mint az apósát, aki ugrik is természetesen. A dolog szépsége, hogy Fülöpke jelenleg még Németországban dolgozik a holland határnál, Hágától nem kifejezetten messze, de ahelyett hogy bérelne magának egy furgont, odarendelik M apját, hát nem egyszerűbb így?  Ez az út január 2.-án esedékes, és most megjelent előttem az a rémképzet, hogy az utolsó pillanatban lemondanak az új autóval villogásról és inkább a kisbusszal jönnek, és maradnak nálunk, míg indulniuk nem kell Hollandiába. ááá! Ha már leírtam, akkor nem válhat valóra, ugye?

Ez jó hosszú lett, de úgy tűnik M családja maratoni bejegyzéseket vált ki belőlem. Amit eredetileg kérdezni akartam, mit készítsek nekik karácsonyra? Vegetáriánusok, tudjátok. 

#nemadomakonyhámat

2015. december 2., szerda

Jól lemaradtam minden téren a blogokkal: nem is írtam, csak keveset olvastam. Ígérem, összeszedem magam.

Voltam otthon, kaptam sok szeretetet, egészen váratlan helyekről is, jók ezek az egyhetes fellépések, könnyebb sikert elérni. Intéztem sok-sok mindent az esküvővel kapcsolatban is.

Az egyik legfontosabb az orvos volt, és képzeljétek, jókat mondott, a pajzsmirigy bogyót nem emelte, az inzulinrezisztencia is tetszett neki, bár az ő szavaival élve túl feszes még, ezért rádobott egy felet, de azzal már rendben kell legyen, vagyis már most is jó, csak nagyobb mozgástér kell neki, vagy valami ehhez hasonló. 

Azóta már volt két nagyobb rosszullétem, de nem hinném, hogy a megemelt gyógyszeradagra foghatnám, csak a saját saram volt, rosszul ettem. Van most egy kis visszaesésem, mert nagyon megszállt a csokizabálhatnék. :/ Sajnos nehezemre esik nem enni belőle, meg mikulás, adventi naptár, karácsony, tudjátok. 

A kenyereket sütögetem változatlanul. M hiányolta is mikor nem voltam itthon, panaszolta, hogy már elfogyott, és boltit kellett vennie. De azt hiszem jól csinálom ezt a dolgot, az étkezést legalábbis, tornából rádobhatnék még jó pár lapáttal, mert májusra se ártana kinézni valahogy. 

Most megyek, kutakodok még mit főzzek holnap. :)

2015. november 12., csütörtök

Na ki az a nem normális, aki péntek 13.-án repül? Bizony én. Most féljek? Magától a ténytől is kellemetlenül érzem magam, a nap már nem sokat oszt-szoroz.

Ma van egy hónapja, hogy rendesen eszek. Állítólag már látszik is, mert M élőben, anyukám skype-on csodálkozott rá. Én csak azt tudom, hogy tök jól érzem magam, teljesen fel vagyok dobva a kis egyszerű főztömtől, amit M kétpofára töm magába, és lelkesen dicséri is.

Már három különböző kenyeret sikerült összedobni, és tényleg nagyon finomak is lettek, csak a szép magas nem akar sehogy se összejönni.

Holnap kicsit bajban leszek, mert nem tudok annyit, úgy, és olyat enni, amit kell. A reggel készített saláta már nem olyan finom délután, a szendvics is csak szendvics, hiába teljes kiőrlésű, a reptéren meg mégse teríthetek meg magamnak, hogy leszopogassam a csirkecsontot. A legtöbb helyen tényleg nem ehetnék meg semmit, mert csupa cukor minden, az meg a legnagyobb ellenségem. Tudom másnak is, de most tényleg nagyon fontos, hogy betartsak minden utasítást, jövő héten megyek vérvételre, nagyon kíváncsi vagyok az eredményekre; májusig mindenképpen tudnom kell, mi az a gyógyszermennyiség amire szükségem van. 

Az első diagnózis után eléggé félreértelmeztem én ezt a diétát, hiába nem tömtem magam cukorral, ha mégse ettem úgy ahogy kellett; ha ezek mégse segítenek, akkor nem tudom, hogy legyen. Májusig adtam időt magamnak. 

Azért kicsit büszke vagyok magamra, hogy itt eszegetem a kakukkfüves csirkémet almás céklasalátával, a tetején két kiskanál natúr joghurttal, miközben két méterre tőlem a kanapén pihen már harmadik napja egy csomag Mars csoki, és nem akarok belőle enni. :D