Kedd óta már Ausztriában vagyunk, holnap érkeznek a szüleim meg tesóm, anyu meg apu épp nem beszélnek (ők így veszekednek), tesómnak egy veszett jó napja lesz velük. Itt minden oké a családdal, lassan befut mindenki és nagyon sűrűn leszünk.

Van valami furcsa mocorgás a jobb oldalamon az alhasam környékén, kis remegésféle, lehet csak fosni fogok egy kurva nagyot hasmenésem lesz, esetleg megjön, mert persze hatalmasra van duzzadva mindenem, ami ilyenkor jelezni szokott, bár szerintem csak a jövő hétre vár.

Kiválasztottuk a dalokat is, már le is adtuk az anyakönyvvezetőnél, azt hiszem lesz nagy meglepetés, szemforgatás, fintorgás. Vettem végül kínomban egy kosztümöt az esküvőre, azt se látták még.

Egyelőre úgy néz ki két nap múlva férjhez megyek.

Egy férfi bármit megtehet, ha utána visz virágot, minden rendben. Ugye?

Avagy kis csokor kis bűn, nagy csokor nagy bűn. De ez..?

Ma pedig elmondhatom, hogy a hátralévő napok száma egyjegyűre ugrott. 9!

9 nap múlva megházasodom. És egyelőre úgy tűnik, ezt meztelenül teszem. :D Még mindig nincs ruhám ugyanis. Csak nekem lehet olyan szerencsém, hogy a megrendelt ruha meg se érkezik, se híre, se hamva. Az oldalon még mindig a feldolgozás szerepel, a pénzt természetesen levették a hitelkártyáról. 

Hétfőn elmentünk abba a boltba, ezt többen is ajánlották, és volt 2 db (!) olyan ruha, ami az elképzeléseimnek legalább 30%-ában megfelelt volna, nyilván nem volt ekkora hatalmas méretben, amekkora nekem kell. Nagyjából 15 perc alatt kint is voltunk. M olyan fejjel nézett, mintha halálos betegség hírét közölték volna velünk, ő tényleg (!) elhitte, hogy találunk is.

M visszaszaladt dolgozni, én meg ha már ott voltam a belváros közepén, átmentem a nagy-nagy-nagy bevásárlóközpontba, hátha akad valami. Persze csupa csillogó, flitteres izé. De vettem parfümöt is. M Chanel Bleu-től fog illatozni az esküvőn. Hazafelé a buszt még egy kis baleset is érte, szerencsémre oldalra fel volt téve a lábam, és csak azért nem csaptam bele a fejemet a durva fékezéskor az előttem lévő ülésbe.

El se hittem, hogy lehet ilyet, de kedden egész nap a laptop előtt ültem, és az esküvővel kapcsolatos dolgokat intéztem. Skype, levelek, üzenetek, összefoglalót írtam, még németül nincs is kész, rendszereztem az infókat. Annyi cetlim van, hogy jaj. 

Tegnap M-nek kellett elintéznem pár dolgot, utána megpróbáltam egy tartalékcipőt beszerezni, de amit Magyarországon láttam, annak itt se híre, se hamva a Deichmannban, mondjuk ott is 7-es volt a legnagyobb. Meglepő módon a C&A-ban, H&M-ben találtam ebben akár férjhez is mehetnék típusú ruhákat, az egyikről kiderült itthon, hogy fehérnek írják le, azt, hogy átlátszik az alsóneműm teljes egészében már a tükörben is látszott, de erre még lenne is megoldás, arra, hogy M elfintorodott a ruhától már nem nagyon. A Mango oldalán láttam még pár lehetőséget, feltéve, ha van a boltban, mert megrendelésre már nincs idő, nem ér ide keddig, akkor utazunk Ausztriába. 

Ehhez viszont ki kellene tennem a lábam végre itthonról, és elindulni egy másik plázába, ahol a héten még nem jártam, jó hogy van egy kosárral.

M is szerencsésen hazaért tegnap, két nap alatt ötször repült; teljesen odavolt, hogy ezt el is meséltem az apjának, és ők meg együttérzést mutattak, sőt tegnap este újra, és külön rá is kérdeztek, minden rendben ment-e, leszállt-e már, ilyenre még nem nagyon volt példa. Jó vagyok. :D

A lakás közben szalad, de még se harisnyám, se bugyim, se tartalékcipőm, a ruhát meg már túl is tárgyaltam. Van viszont többféle zselém a cipőmbe, ez is egyfajta siker, nem? :)

*

Alig várom már, hogy ne kelljen venni semmit. Mindig ezek a kényszervásárlások, engem nem lelkesítenek egyáltalán, de ha a fenti dolgokat letudom, végre minden megvan azt hiszem. Nézelődni szeretek időnként, nem mondom, de nem érzek késztetést túl gyakran mindenféle bevásárlóközpontokba rohangálni. 

*

És hogy most jól ellentmondjak magamnak, illetve apropó parfüm. Még otthon voltam, mikor valahol hallottam, hogy Chanel. Bevillant, én nem is ismerem ezt a kétség kívül egyik leghíresebb illatot. Ugrás. Visszaút, repülőtér. Mindig csak átrohanok a bevásárlós részen, már fél szemmel a bankosokat nézve, és menekülőutat keresve, de most, ah parfümök. Chanel! És megéreztem azt az illatot, a Chanel No.5-öt. Valami mesés, egyszerre minden, új és régi. Kell nekem, egyszer. Egy különleges alkalomra. Nyilván baromi drága, nekem legalábbis. Megsúgtam M-nek, nem árt ha tudja, de azzal a kikötéssel, nehogy csak úgy megvegye, hanem valami fontosra, az első évfordulóra vagy hasonlóra, mert ezt nem adjuk csak úgy oda.

Miután még mindig semmi hír a polgári ruhámról, és M nem bírta tovább türelemmel, fogta magát és bejelentett egy szalonba holnapra. Ez pont olyan rettegéssel tölt el, mint a magyar változata. Nem tudom mi a helyzet otthon, de itt nagyon meleg van, és a hájas testem kétségbeesetten vette tudomásul: nincs több kabát, most vetkőzni kell. :O De nekem csak egy rövid kis ruha kell, semmi csicsa, egy kosztüm is bőven elég, erre mehetek és nézhetem a szalonos csaj (ezek mindig borzasztóan elegánsak, igényesek, mindenük a helyén, top frizura stb.) elképedt arcát, jaj egy kövér menyasszony. 

* 

M elrepül kedden Norvégiába két napra, de csak hogy szétidegeskedjem magam, rögtön három(!) járattal oldja meg az odautat, haza már csak eggyel szerencsére. Én "kihasználom" a távollétét, és elmegyek egy utolsó (kényszer) shoppingtúrára. Kis szerencsével lesz bugyi, harisnya, zselés betétek a cipőkbe, sőt még tartalékcipő is, aminek már nem kell túl szépnek lennie, csak kényelmesnek, de azért nem egy világító fehér papucsot akarok, ahogy mifelénk szokták. A keresgélés jó része az M-nek szánt "esküvői" parfüm lesz. Szeretnék neki egy márkásabb, nagyobb nevűt. Általában csak annyi a választási szempontunk, tetszik-e az illat, és kész. De most adózva az alkalomnak, keresek neki valami igazán különlegeset. Remélem keddig tisztulnak az orr-és arcüregeim, még mindig nem az igazi, érzem illatokat, de lehetne jobb is, a betegség még nem távozott teljesen.

Van valami jó ötletetek esetleg?

Az tény, hogy a külföldön kötött házasságot Magyarországon anyakönyveztetni kell, meg is értem, de hogy az interneten keresgélve még arra se sikerült választ találnom, hova induljak, vagy mit vigyek, az már kicsit sok. A falusi kis önkormányzatunk szerintem ehhez kevés lesz. Már a családi állapot igazolásomat se ők adhatták volna ki, csak úgy megoldották. Olyan kis naiv voltam korábban, és azt hittem, azt is el tudjuk intézni otthon az esküvő hetében, de ahogy gyűlnek a tennivalók egyre kevésbé hiszek ebben.

Ha nem anyakönyveztetem azonnal, abból származik valamilyen hátrányom? Tudtok ezekről a dolgokról valamit? 

Valamiért rezignált nyugalommal veszem tudomásul, hogy a polgárira szánt ruhámat, amit interneten rendeltem, még mindig nem küldték. Április 3.-án adtuk le a rendelést, és azóta semmi. Tudom, hülye voltam, vagy naiv, nem kell mondani. M szombaton el akar menni egy helyre (az az egyetlen amit ismer, mert minden kollégája oda ment), hogy én majd ott próbálgatok, jó hogy pont ezt akartam elkerülni. :/

Pedig már minden mást is kitaláltam hozzá, többek között ezt a szépséget a hajamba:

Volt nagyon sok rohangálás otthon mielőtt haza(!) jöttem, és nem meglepő módon annyira lemerült az elem, hogy egy nappal később már le is betegedtem. Azt hittem már sose múlik el a torokfájásom, napokig nem tudtam nyelni, csak nagy fájdalmak árán, a lázam is felszökött jó magasra, tegnap egy kicsit jobb volt, de ma megint olyan vacakul keltem. Én így üdvözlöm a tavaszt.

M úgy járt mint egy lassított felvétel, megint beállt a térde, szó szerint, mert nem hajlott egyáltalán. A stadionban találkoztunk először, és nem hittem a szememnek, én értem oda előbb. Volt már egyszer ilyen, akkor a hosszú autóutakra, és vezetésre fogtuk, de most nem volt ilyen. Úgy tűnik nyáron együtt megyünk dokihoz. Hangolódunk az esküvőre.

Széthordtam az össze meghívót, csináltattam próbahajat, próbasminket, próbakörmöt. Ez utóbbi gyönyörű lett, zselés, kicsit pótolt, de a saját körmöm nagyon gyorsan nő, és úgy néz ki az első esküvőre a diszkrét kis díszítés a gyűrűsujjam alján  már a közepéig szalad. Le lehet ezt a lakkot mosni? Vagy lejön zseléstől mindenestől? Reszeltem már, de kinek van annyi ideje, szerintem még gyorsabban is nő, mint ahogy én reszelni tudom. :D

Volt egy cipőkrízis is: rájöttem, hogy a szépséges, a ruhával most már biztosan teljesen megegyező színű menyasszony cipellőm nagy. :O Egyik családtagom szerezte nekem, ezért egy próba után rámondtam az áment, most meg jöttem zselével harisnyával, és ah, belecsúszott. De megoldódott, mert még volt kisebb is, most már semmi se állhat az utunkba a cipővel. Kivéve ha egy óra elteltével már sírva járok benne. Az a tervem, hogy keresek bele egész zselét, vagyis zselés talpbetétet, hátha ez beválik. Ötlet esetleg?

Csak az ún. nagy nap gyakorlati lebonyolításán idegeltem magam egészen addig, míg a kis visszaszámlálón kettőről egyre fordult a hónapok száma. Itt villámcsapásként ért a sokk: nincs idő, nincs idő, nincs idő semmire, és kövéren megyek férjhez. A le KELL fogyni nálam egyszerűen nem működik. Korábban, ha nagyon összeszedtem magam, valami formát csak sikerült varázsolni, persze nem kimegyek a strandra, és bikinire vetkőzöm típusút, de olyan van kedvem cserélgetni a ruhát, és nem mindig ugyanazt a két pulcsit hordom jellegűt kell elképzelni.

Ma meg azt látom: 1 hónap, 1 hét. Jajj nekem, nekünk.

Húsvét környékén minden nap rémálmodtam valamit:

Pl.1.: Templomi esküvő napján délután 3-kor fel-alá rohangálok a ruhában, a fényképész nem jött, nem tudunk bemenni a városba a kreatív fotózásra (egy múzeumban tervezzük), felhívom, és ő, bocsi nem értem oda, majd nemsokára indulok, így a fotózás már elmarad, de azért ellő még párat a vacsora alatt. A telefonnal a kezemben cipő nélkül állok, mert azt se találom, és görcsös sírásba kezdek; nem zárnám ki, hogy álmomban is megtörtént. 

Pl.2.: A hiányzó cipőt később egy rózsaszín, szőrös házipapuccsal pótoltam, úgy álltam az anyakönyvvezető előtt, aki meglepő módon magyarul beszélt, és a polgáriról később ki is derült, hogy nem is érvényes, mert nem mondtunk igent.

Pl.3.: Valaki nem ért oda, valami nem volt, nem találtam, elszakadt, eltört, bármi amit el lehet képzelni, végeredményként mindig verejtékben úszva ébredtem.

Hetek óta fáj a hátam, derekam, gerincem, és ez új: a baloldali csípőm is.  Tele vagyok görcsökkel, csomókkal, pedig még tornázgatok is, mégis mintha örökre elaludtam volna mindenemet. 

A boldog, készülődő menyasszony kalandjai.

***

Pár éve kezdett fájni a jobb térdem, időjárás-változáskor lüktet ezerrel; tudom, tudom menjek orvoshoz, készülök is, de már nem otthon, ki tudja mit csinálnak vele, és eléggé műtétgyanús, doki gondolom lebasznaszidna, hogy kövér vagyok, összevagdalnak, és mozdulni se tudok vagy egy hónapig, vagy tovább.  És ki az a szerencsétlen, aki a jegyesoktatásra tartva, az atyára várva leesett a parókia lépcsőjén? Bizony én. :( Két térdre, fél tenyérre, és mivel teljesen jobb oldalas vagyok, naná oda zuhantam a súlyom legalább 75%-val, arra a térdemre, ami már akkor se volt a legjobb, de azóta új dimenziók nyíltak a fájdalmak tekintetében. Torna közben térden végzett fenékgyakorlatok azóta teljesen kizárva, pedig azok a legjobbak. De nem az esküvők előtt fogok orvoshoz rohangálni ezzel. Nyilván rosszul teszem, de most nincs jó döntés, azt hiszem.

***

Ruha.

Mindenhol ezt olvasni, hallani: a ruha a legfontosabb, azt kell legelőször megvenni, be kell járni 40 boltot, anyával , 8 barátnővel, nagymamával, már előtte fél évvel. Na igen. Ehhez képest vagyok én, aki 3-4 hét alatt is, ha megfelelő az idegességfaktor, képes vagyok 5 kilót is eltüntetni, persze nem tudatosan, úgy nem megy, lásd.fent. Gondoltam 2 hónappal előtte majd megrendelem, addig várom a csodát, hogy fogyjak.  

Az esküvői ruha kereső karavánt el se tudtam képzelni, nem nekem való. Kinéztem egy oldalról egy ruhát, azt akarom, úgy néz ki ami nekem kell: nem fehér, csipke, egyenes vonalú, minimum dekoltázzsal, váll- és hátrésszel, abroncs és fűző nélküli. Ahogy telt az idő, és nem fogytam, úgy húztam későbbre a határt, már április végénél tartottam, de nem tudtam mást elképzelni, csak az online rendelést.

Nem számoltam azonban a sok okossal, aki semmi mást nem fog kérdezni, és csak a "megvan-e már a ruha" lemezt forgatja újra meg újra. Ekkor készítettem ezt: 

Németeseknek is van ám, mert ők se voltak különbek.

(M ezen annyira röhögött, már neki is elege volt az ilyen irányú munkahelyi zaklatásból.)

Beszállt M anyja is, nem jó a rendelés, legalább nézzem meg egy szalonban, milyen áll jól, vagy egyáltalán hogy nézek ki (mondjuk kivételesen volt valami igaza is) a különböző fazonokban; M meg nem mondom, hogy megtiltotta  a rendelést, de elhatárolódott, szerinte túl olcsó, megérkezik, és valami vacak lesz, csalódni fogok, és ott állok esküvői ruha nélkül. Mondhatnám azt is, mivel ő fizet, ő dönt, és a belém nevelt elvek alapján el is fogadom valahol, bár a bennem élő feminista maradvány (kinek a nyakán taposok már évek óta) tiltakozott ezerrel, majd a bizonytalan személyiségem mégis legyőzött, otthon bejelentkeztem egy "menyabótba", és elvittem Tesómat, aki fiú. 

A bótos néni nem mondom, h csodálkozott, inkább csak nem jutott szóhoz, senki se viszi magával az öccsét. :D Előadtam mit akarok, na olyan nincs. Pár pillanatig nagy megnyugodva azt hittem végeztünk is, de azt mondta, ha gondolom, nézzem meg ami van nem fehérben, én meg megnéztem. Eredmény: láttam valakit a tükörben, aki nem én voltam, de mégsem festett undorítóan, és a bennem élő soha teret nem kapott hercegnő előbújt, és most van egy ruhám, vállrész nélkül, abronccsal, fűzővel (!!!), nem csipke, de legalább egyenesvonalú és ekrü. Tesóm majdnem elbőgte magát a meghatottságtól, de ezt csak annyit jelent, farmeren kívül még sose látott másban. 

Aznap még örültem, másnap már bántam, nem tartottam ki az elhatározásom mellett, olyat választottam, mint mindenki más; olyat választottam, amit mindenki elvárt, mert "úgy köll kinézni" egy menyasszonynak. Szerencsére a csodálatos vállamat, és karjaimat elrejthetem egy boleróval, de addig is minden nap emelgetem a súlyzókat szigorúan a plötyi karrészeimre, ha esetleg mégis arra kerülne a sor, és levetkezek.

De jön a praktikus félelem is, emiatt akartam olyan ruhát, ami az eredeti terv volt, hogy ne kelljen a mosdóban senki segítségére szorulnom, erre most: hogy fogok én pisilni? Hogyan kell egyáltalán? (Hozzáteszem, hogy én nagyon szemérmes vagyok, nincs pisilés senki előtt, puki meg már felségsértés kategória nálam.) 

Mit hittem?

///Mindennél jobban rettegek attól, hogy épp akkor jön meg. Eltelt fél év normális ciklus nélkül, erre gondol egyet, és beáll? Erőlködök évek óra gyógyszerekkel, tornával, diétával, és erre most? Most? Minden jel erre mutat, ha előre kiszámolom, napra pontosan akkor érkezne, ha ez megtörténik, én egyszerűen megszököm; esküvő abroncsban, menstruálva, mikor legutóbb is úgy görcsöltem, hogy fél napig magzatpózban feküdtem? Kétségbeesetten figyelem a jeleket, e hónap végére megérkezik-e, mert ha igen, indulhat a final countdown... ///

M szerencsére nem várja el, hogy a polgárira dirndl-t vegyek fel, ő egy fura uniformisra hajazó speciális, az egyetemi végzettségéhez kötődő öltönyt (?) fog viselni, van hozzáillő dirndl is, anyja már persze azt hitte, de nem, ez nem az a lány. :D Itt megengedte M nagy nehezen, de nem túl lelkesen, és rendeltem valami rövidet, ez legalább csipke, most készül, remélem nem lesz igaza, és nem kapok valami rettenetest. Az utóbbi időben jönnek szembe ilyen összeállítások, mint az "Ezért ne rendeld netről az esküvői ruhádat!", és botrányosnál botrányosabb képeket lehet látni. Ha választani lehet, inkább jöjjön egy vacak ruha, mint menstruáljak a másik esküvőn...

Én mondtam, ezt a sok agymenést nem akarjátok hallani. :D

A házunk mellett van egy játszótér, süt a nap, szombat van és jó idő, kiszabadult a környék minden gyereke. Csak egy kérdésem van: miért ordít az összes úgy ezek épp törökül, amúgy mindegy, mert mindegyik ugyanolyan hangos, mintha nyúznák?

(Életjel. Mondjuk.)

Tegnap beleestünk/csúsztunk egy árokba, mikor próbáltuk megközelíteni a fordító házát egy hegy tetején Ausztriában. Ma reggel az erős havazásban utaztunk ugyanoda, és nem hiszitek el, de elakadtunk a hóban, és nem ment tovább, majd métereken keresztül, kézifékkel csak csúsztunk visszafelé. Rémisztő volt, és M itt született, elvileg tud a hóval és az autóval egyszerre is bánni. Miután végre megálltunk, félig befordulva az út közepén, remegve kiszálltam, és elindultam gyalog tovább, mire a házhoz értem, az asztmám is előjött, alig kaptam levegőt, de a lényeg: a családi állapot igazolásom és a születési anyakönyvi kivonatom lefordíttatott.

Azt hiszem, jól kiszúrtam magammal ezzel a számlálóval, látnom kellett mennyi van még, és most hogy szembesültem vele, csak kiborultam, és még inkább szorongok. Ez a pálma nem nő teher alatt, csak meghajlik, és eltörik. Ahogy M mondta van egy kis gondom a dühkezeléssel, tesóm szerint május végére "Bridezilla" leszek, hát nem édesek?

Egy ideje már keressük a dalokat. Igen, arra a napra. Mindkettőnknek tetszenie kell, a magyar szövegű M miatt egyáltalán nem játszik, és még nem jutottunk dűlőre. 

Nagyon kíváncsi lennék, ti mit választottatok/ mit választanátok, és miért?

Van egy ehhez kapcsolódó történetem is. M húga megkérdezte - nem is kétlem, jó szándék vezette - akarjuk-e, hogy a kis kórusa énekeljen. Ő ugyanis énekel, klasszikus zenét, és az ő polgári esküvőjükön az egyik lány dalolt. Feltűnt a lány a sarokban mikor bementünk a terembe, de nem gondoltam semmire, azt hittem segít a ceremónia lebonyolításában, behozza a pezsgőt, akármi. Ezért amikor első alkalommal felvisított egy áriát nagyjából másfél méterre a hátam mögött, azt hittem eldobom a táskámat. :D Enyhén szólva is váratlanul ért, és sajnos a legkevésbé sem tetszett. Elújságoltam M-nek is, és ő az anyjukat sejti emögött, ő a nagy operarajongó, az esküvőről meg mindig vannak elképzelései (tudjátok jelentéktelen apróságoknak a nagy feneket kerítés), és a húga meg is érvelte, hogy az élőzene az igazi. Na igen, ha az ember azt akarja, és igen élő lenne a legjobb, de a Queen-ből már csak két tag játszik, úgy meg nem az igazi az I was born to love you. 

Udvariasan hárítottam, M sem szeretné szerencsére, a hárítást is kedvesen "rám bízta". Tartok viszont tőle, hogy március elején egy nagyobb nyomás alá kerülünk emiatt (is). Rendezünk egy egyhetes, két országos ámokfutást, és elintézünk mindent, amihez mindenképpen ketten kellünk. M szerint nem szabad egyedül hagynom őt a szüleivel, egyszerre kell vécére is mennünk, mert ő a gyengébb, és ha lemarad a hordától, elveszett. :D 

Tőlem nem idegenek a klasszikus, régi romantikus dalok, szeretem őket, egy ideje válogatok, és nem tudom nem elbőgni magam, ahogy elképzelem a bevonulásunkat. Úgyis csak annyit értek az egészből, már a tavalyinál is teljesen elvesztem, kínos lesz, ha nem tudom, mikor kell igent mondani. :D

Az mennyire gáz, hogy

Ma olyan vagyok, mint a mosott sz.., egy egész órát sikerült aludni, mielőtt csörgött a vekker, hogy M-nek szendvicseket készítsek az útra. Már 5-re a reptéren akart lenni, félt, nehogy a reggeli  csúcsban (a rengeteg 6-6.30 között induló gépre gondolok) lekéssék esetleg, nem kicsit fontos ez az út. Elaludni egyébként a vadul cikázó gondolataim miatt nem bírtam, nehezen viselem ezeket az utakat, repülnek össze-vissza, autóznak, minden ügyfelet meglátogatnak az országban, négynapos maraton, túl sok lehetőség egy balesetre, bármire. Azt mondta az egyik kollégája, aki már volt Svédországban, hogy sok a lakatlanság miatt lefedetlen hely, időnként elfogy a térerő. Ez bizonyítottnak is láttam, mert a "leszálltunk, jól vagyok, szeretlek"smst hétszer(!!!) kaptam meg. 

Ráadásul úgy néz ki szeptember után megint (!!!) megjön, most igazából, és majd szétszakadok, annyira fáj mindenem, alig tudok hason feküdni, elaludni meg csak úgy megy, mire nagy nehezen sikerült felvenni egy pózt, és a fáradságtól bekómálni, már fél 3 volt.  Utána visszakómáztam még persze, de csak szürreális, rossz álmaim voltak, nem segített túl sokat.

Nem tudok ilyenkor szabadulni a rossz gondolatoktól, és aggódok sokat. Nem jó. Ez így is marad csütörtök késő estig. :(

Apunak egy hétvégi forduló (amit nem nézhetett!) elég volt, hogy kiadja a parancsot: kiegészítő csomagot megrendelni. Na igen, de le lesz rólam szedve a keresztvíz, ahogy mifelénk mondják, ha odaér az első számla. ("Mer a zinternet az nagyon fontos!" - egy visszatérő frázisa.) 

Apropó keresztvíz, ma hamvazószerda (nem divatból házasodunk templomban, bizonyos dolgokat mindketten betartunk) van, és eléggé kínban vagyok, mit egyek, nem is tűnt fel, hogy a húsfélék mindenhol ott vannak. 

Az asszociációs sort továbbfolytatva, apropó templom. Azt tudjátok, hogy egy faluból származom, és az emberek ott enyhén szólva sajátosak. Hatalmas felhördülést keltett a mi esküvőnk, mert valami roppant pofátlan módon, nekiálltunk 1 évvel előtte, és leszerveztük a papot, vele a napot, elkezdtük a papírjainkat intézni, és kibéreltük a termet (azt is számításba kellett venni, hogy nem túl gyakran vagyok otthon, együtt meg még ritkábban).

Több dologgal is beleléptünk pár ember lelkivilágába: 1. A pontos nappal, mert érdekes módon mindenkinek épp az a szombat kellett volna (Eredetileg áprilist akartunk, épp emiatt, h ne a legnépszerűbb esküvős hónapban csináljuk, de ezt családi okokból el kellett halasztani.) Többen  is megállították a faluban anyukámat, sőt még keresztanyámat is a csodálkozó kérdéssel, hogy tényleg férjhez megyek-e, és tényleg akkor. Nem basszus, viccből foglalunk le dolgokat. 2. A hellyel. Nálunk 2 lehetőség van, egy nagyobb és egy kisebb, és ha egy már foglalt, akkor a falu vezetősége nem tud több asztalt, széket, stb. biztosítani még egy ilyen rendezvényre. Vagyis egy nap, egy lagzi. Nem mintha ez egy vadonatúj információ lenne.

Mi voltunk a gyorsabbak, az előrelátóbbak, és időben elkezdtük szervezni, legalábbis az én szememben. A többi templomba járó, keresztény ember, nem is idegenek ráadásul, pedig olyan felháborodással, és utálattal reagált erre, amire nem voltam felkészülve. Anyukám néha elejt ezt-azt, ki miket mondott ránk, mert természetesen a hátunk mögött elhangzottak is visszajutnak, mondom ez egy falu. A tegnapi viszont a szokásosnál is jobban felkavart, és nem tudom kiverni a fejemből, tudom, csak vihar egy pohár vízben, de rosszul esett. 

Anya kárörvendően meséli (ő nem ilyen, ezért is csodálkoztam), x-ék lemondták az esküvőt. Naivan kérdezem, ez miért tölti el ilyen elégtétellel, és akkor kibökte: ők hordtak le minket a legjobban, mi lefoglaltuk az ő napjukat, mert ők ezt akarták, és miattunk nem lehet akkor tartani, ami nekik nagyon fontos, mert faszom nem tudom. Meg különben is miért flancolunk, hogy két országban is tartunk esküvőt, miért nem megyünk egyszerűen oda, és házasodunk ott, itt csak lefoglaljuk az időpontot. (Sokkal több rokonom van, nagyszüleim csak nekem vannak, még épp tudnak járni, persze belevágom őket egy kocsiba, h utazzanak 6 vagy még sokkal több órát, és esélyem se legyen meghatódni a saját esküvőmön, németül nem fog menni - nem is értem mit magyarázkodok magamban, nagyon felmérgelt az igazságtalanság, miért a mi hibánk, hogy előre gondolkodtunk, ők meg nem)

Ez egy nem egyedi eset, a hangnem is viszonylag tipikus nálunk, ezért nem éreztem magam ott sosem jól, amikor kimégy az utcára, préda leszel, bárki megállít, faggatni próbál az életedről, a családodról. A neked fájó dolgokba markolóval vájnak bele, az a kedves aki "beszélget", és az nem én vagyok. Úgy tűnik most több család haragjával, és rossz kívánságaival a nyakunkban kell tető alá hoznunk a mi nagy napunkat. 

Egy tucat ember imádkozik (mondom templomba járók!) majd, hogy szakadjon az eső, vagy betegedjek meg, vagy törjön el a lábam? És ugyanennyi lesz kárörvendően elégedett, ha valami hasonló megtörténik?

Tegnap egy kíváncsi pillanatomban elkezdtem nézelődni Bordeaux-ban szállások után. Ez elindított egy lavinát nálunk, így az estét a júniusi "nászút" megtervezésével töltöttük, mint kiderült nem is volt ez túl korai. Nagyon meg kellett erőltetnünk magunkat, igen csak tele van már minden. Megnéztem, és ezen a héten még 3 másik meccs (EB, tudjátok) is lesz a városban, szóval érthető. Mondjuk, ha az osztrákok még mindig nem kaptak értesítőt a jegyekről, akkor nem értem, hogy lehetnek már annyian ott, bár a többi hat országból érkezők is tudhatják már utazhatnak-e vagy sem, ha mi  magyarok már igen.

Négy napra találtunk egy viszonylag központi hotelt, ez persze mindig lutri, hogy fog kinézni, de hátha. Túlságosan drága se volt, így még nagyobb az esély egy hogy is mondjam, kevésbé kívánatos szobára. Majd következik két éjszaka a tengernél, a hely neve Soulac-sur-Mer, nem vagyok egy fürdőző típus(értsd.: nyilvánosan nem vetkőzöm, na meg a bikini szóba se jöhet), majd meglátjuk; lehet megint orkánszerű szél és vihar vár minket, mint tavaly Hollandiában. Ezután ismét vissza Bordeaux-ba, ahol reméljük meg tudjuk nézni ami addig kimaradt, illetve a következő csoportkört, nem akartunk aznap utazni, és lemaradni a meccsekről. Minket érdekel, na. :D 

(Kíváncsian várom M szüleinek arckifejezését, ha elmeséljük, hogy nászutat csináltunk egy focimeccsből. :D Enyhén szólva se értik ezt a kedvtelésünket egyébként se.)

A gondot úgy néz ki a repülőjáratok kiválasztása jelenti. Közvetlen nincs, M mindenképp Amszterdamon keresztül repülne, szívesen kihagyná a Charles de Gaulle-t, mert szerinte eltévedünk a picsába. Nem enyhén sikoltottunk fel, mikor kidobta a végösszeget. Az első nyaralásunk volt kicsivel több, mint most csak a repülőjegyek; jó, hogy egyből nyolcat veszünk, ha belegondolunk, de akkor is nagyon sok. Minimum másfél órát töltöttünk a lehetséges alternatívák keresésével, de nem jutottunk előrébb. A németeknél, meg azt hiszem általában a nyugati országokban, sőt az utóbbi időben már otthon is nem a nyaralás a kérdés, csak a hová. Ez is egyfajta státuszszimbólum. Na ebben én nem vagyok hajlandó részt venni, menjünk, ok (tőlem maradhatnánk is otthon, és megpróbálhatnánk visszajönni az esküvő utáni mínuszból), de azért elszórni nem kéne a pénzt, pláne, hogy nem én keresem, talán nem is lehetne más véleményem.

Viszont meg kellene venni nem túl sok idő múlva. Újabb nehézség, minden költségellenőrzésem és spórolásom dacára nagyobb összegek kiadására vagyunk kényszerítve, akármit is csinálok, és ha összejönne egy olcsóbb jegy, még akkor se kevés, de ha sokáig halogatjuk, csak még drágább lesz. Ahogy M mondta: egy biztos, olcsóbb nem lesz. Ma találni véltem egy olyan verziót, ami párizsi átszállást kínál,  2 óra 20 illetve 30 perceset. Ennek az ára már elfogadhatóbb.

Aki ismeri a repteret esetleg, elég ennyi idő az átszállásra, vagy még így is simán lekéshetjük? Most induljunk ki abból a szerencsés alapesetből, hogy nem késett az első gép fél/1 órát.

Amin már most eléggé aggódunk, az a nyelv. Nyilván egyikünk se beszél franciául, M angolul igen, én azt se, az olasszal nem jutottam túl messzire, ott meg az se segítene túl sokat, hiába hasonlít. Több helyről is hallottuk, hogy a franciák nem hajlandóak angolul beszélni, pedig tudnak, de akkor mit csináljunk? Gyorstalpalóval nem hinném, h túl messzire jutunk egy ilyen nehéz nyelvben. Tapasztalat valaki?

Nem vagyok egy gyakorlott utazó, pláne nem repülővel, eddig csak a Budapest oda-vissza volt meg párszor, de persze nagyon jó, hogy ezt így megtesszük, hogy megtehetjük, és biztosan csodás lesz bezuhanni a tök mindegy milyen szállodai szoba ágyára a dupla repülés után meg minden, de mégis aggódok kicsit; tudom, idegeskedhetnék az esküvő miatt is, de azt utána sokáig abba se tudom hagyni, inkább el se kezdem.

M-nek ilyen vad ötletei voltak még: menjünk kocsival, mert még az se kerül annyiba, mint a repjegyek. Na igen, 1400 km. Talán az kicsit sok, ha 1000 után 2 napig agyhalottak vagyunk, akkor jó indítása lenne a nyaralásnak. Vagy a másik: elvezet Amszterdamig (az is majdnem 500 km), kocsi marad, mi repülünk tovább. Ezek hogy is mondjam, csak félig lelkesítettek, de azt is mondhatnám, butaságnak tartom.

Ma elment Franciaországba, pontosabban épp indulófélben van, 2 nap alatt négyszer repül, nem örülök, majd ha hazajön, feldobom ezt a "mégis inkább Párizsban szálljunk át, mert sokkal kevesebbe kerül, legalábbis én úgy láttam" verziót. Szerinte a főnöke rémült arcot vágott, mikor azt hitte nekik is ott kell átszállniuk, és hatalmas volt a megkönnyebbülés, hogy mégsem. Most mi legyen? Kiderül.

Emberek, akik a pár hónapos/ egy-két éves kisfiú képe alá ilyeneket írnak:

"Jaj, milyen kis pasi!" vagy

"Nemsokára retteghetnek a lányos anyák."

Meg további hasonló baromságok, vagy a közhelyparádé(Nemsokára szaladhattok utána, csak győzzétek! stb. stb.), nem is tudom, melyik a rosszabb. A fb. üzenőfalam hemzseg a babáktól, és mivel a fél falu bejelölt, én meg azok felét kénytelen voltam visszajelölni, olyanokat látok, olvasok, hogy néha égnek áll a hajam. De ez még nem az a kategória amit letiltok, oda az önjelölt politikusok, menekültgyűlölők, testépítő motivációs fotókat posztolók - esetleg akiből elegem lett - kerülnek.

Amikor már reggel 9-kor magammal beszélgetek, hangosan, és még a két macska se lehet a mentségem, mert békésen durmolnak pár méterre. De legalább felkeltem reggel, ezt még 3 óra alvás után is tudta az agyam, M elmegy, és el kell búcsúzzak, és kihasználva az alkalmat - ki tudja mikor adódik ilyen, ébren is maradtam (végre).

Apukám kiakadt, mert a kedves szolgáltató kikapta az otthoni tévécsomagból az Eurosport2-t. Az a mindene, foci ugye, érthető. Ehelytt a drágák kreáltak egy minicsomagot, amit szintén megrendelhetsz kiegészítőként, hát nem nagyszerű? Miután beléptem arra is rájöttem, hogy "elavultak" a szolgáltatásaink, már a hűségidőnk se hosszabbítható. Még jó, h decemberben telefonon beszéltem valakivel tőlük, hogy hangolja össze mindet, addig a 2 éveink össze-vissza kezdődtek, persze minden ok, a nagy lófaszt, már bocsánat. 

Most bezzeg csak bizonyos csomagokat enged változtatni, csak a k. drágákra természetesen, és ki az a nemnormális, aki a nagy ide-oda kattintgatás közben szépen megrendelt valamit? Na ki? Bizony én. Most azt se tudom egyáltalán mit sikerült, ezt de meg fogják köszönni nekem. Naná többe kerül, mindig az az első kérdés, mennyi; huh jajj nekem. Az egészet onnan vettem, észre, hogy később kiírta: már folyamatban a szolgáltatás-váltás. És a sportcsatorna még benne sincs. :(