Hosszú ideje próbálom már megfogalmazni magamban ezeket, hátha most sikerül jól visszaadni írásban is, ami a fejemben van. 

Rengeteg dolog van, ami az embereknek egyszerűen természetes. Ez mindenkinek más, persze. Barátom például nem érti miért nincs hitelkártyám, hogy lehet az. Nekem az is nagy szó, hogy bankszámlám van egyáltalán, miért lenne hitelkártyám, miből fizetném ki a tartozást rajta, meg egyébként is, ha lenne rendszeres bevételem, még akkor se. Ez egy példa volt, van belőle még vagy száz.

Én nagyon egyszerűen voltam nevelve, és bármennyire próbáltam is ennek ellenállni, - ki is lógok a sorból azért rendesen, de ahhoz nem eléggé, hogy egy másikba beleilljek (van ilyen szó?) -, a mai napig ez határozza meg az életem, a gondolkozásomat, és ami a legfőbb, az igényeimet.

Igénytelen vagyok. Nem abban az értelemben, hogy nem fürdök, vagy nem cserélek ruhát, hanem ami másnak természetes, hogy megveszi, elvégezteti, szolgáltatást vesz igénybe, étterembe megy, ezek nekem mind nincsenek meg, nincs rá igényem, sőt, ami a legrosszabb, nem is merek ilyenekre gondolni. A mai napig zavarban vagyok a pincéres helyektől, nem volt pasi aki étterembe vitt volna*, félek is ilyen helyre bemenni, félek a fizetéstől, nem tudok borravalót adni, rettegek tőle, hogy lenéz a pincér, ha kevés stb stb. Unokatesóm felszolgáló, és ő is pont az a fajta, akik miatt nem is mernék bemenni ilyen helyekre. "Éccerű falusi lyány". Ez vagyok én. 

Most az esküvőn is baromi zavarban voltam. Nem tudok emberek között enni, én vagyok az, aki alig eszik vendégségben, mert összeugrik a gyomra, és csak csipeget. Itt az is hozzájárul, hogy nem értettem az étlapot, és tele volt olyan ételekkel, amiket nem ismertem, és sajnos ízre se igazán jöttek be. De hál' istennek, nem jöttek és kérdezték mit kérek, mert akkor még nagyobb bajban lettem volna. Svédasztal volt, ami egy másik parám, hogy tülekedni kell az ételért, azt megint nem tudok. Tudom, tudom, rengeteg parám, félelmem és szorongásom van, ami főleg a származásomból, és a neveltetésemből adódik. Rengeteg dolgot soha nem láttam, soha nem próbáltam, akárhová kerültem, mindig hátrányban éreztem magam, és valójában hátrányban is voltam.

Olvastam könyveket, igényem van igazi filmet látni, nem érdekel a tévé, szeretnék színházba menni, szeretném, hogy ezek a dolgok és a kultúra az életem része legyen, de soha nem volt ilyenre lehetőségem, maradtak a könyvek, az elérhető volt. Az otthoni, esetleg vendégségben hallott beszélgetések kiakasztanak, nem érdekel a téma, nem tudok csatlakozni. Nem érdekel kinek a kijének a kijével mi történt; ki szakított, ki válik, ki terhes, ki nem, ki dolgozik, ki nem. Egyik uncsi tesóm mondta egyszer: "Te más vagy, mindig is az voltál." Döntsük el, ez most jó, vagy rossz. 

Mindenhonnan kilógtam, otthon arra vágytam bárcsak egy olyan családban élnék, ahol úgy nőttem volna fel, hogy a kultúra az életem részét képezi, de nem. Ezért az érzésért régen is, és a mai napig is óriási lelkifurdalásom van. Irigyen olvasom a blogokban, ha arról írtok, kinek milyen származású a családja, ez vagy az történt velük, és a rengeteg könyv a polcokon stb stb. Nálunk a legtöbb, amit hallani lehet valakiről: "Jó ember volt és/vagy nagyon vallásos." És hasonlók. 

Azt hallottam: ne hazudjak, ne lopjak, ne csaljak (a Tízparancsolat nagyjából), sok volt a nem szabad, és a legfontosabb a 'mit szólnak'.

Mindig úgy érzem, kevés vagyok mások mellett, és amit megkaphattam volna, azt is elszalasztottam a félelmek miatt. Sorolhatnám az élethelyzeteket, aminek a közelébe se merek kerülni, sőt, ha módomban áll, olyan messze megyek tőle, amennyire csak lehet. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, például most kezdtem el itt "merni" boltba menni és bevásárolni vagy csak nézelődni. Tele vagyok rossz érzésekkel emiatt, persze az önbizalmam régóta a nulla felé konvergál, ez sem sokat segített az évek során, hogy túllépjek az évtizedes vélt vagy valós hátrányokon. Tudom, hogy valószínűleg nem vagyok annyira rossz mindenben, kell lennie valaminek, amit én is jól tudok, de ha nem így érzek, akkor mit tegyek?

Csak annyit akartam ebből leszűrni, hogy nagyon szeretlek olvasni titeket, de sokszor írtok olyan dolgokról, amit én nem csinálok vagy nem eszek, nem is kóstoltam,  néha nem is tudom, mi az, és ilyenkor olyan rossz, mert arra kell gondoljak, milyen távol is vagyok mindezektől, meg sokszor úgy általában az igazi élettől.

* Lásd. az okot pár poszttal ezelőtt, meg azelőtt, meg azelőtt. Én nem vagyok jó nő, azokat viszik el vacsorázni. Meg a pasijaim is csórók voltak, nem csak anyagi értelemben, remélem értjük.