Pénteken elvittük a lánykát az orvoshoz a műtétre. Szegényke annyira remegett, hogy a hordozón keresztül éreztem, ahogy az ölemben tartottam az oda úton. El se tudom mondani, mit éreztünk, hogy oda kellett adnunk, ráadásul hatalmasra nyílt szemekkel, könyörögve nézett, ne hagyjatok itt. Nem soká tartott volna, és sírva fakadunk mind a ketten.

A délelőttöt hivatalokban és bútorboltokban töltöttük, ezzel is telt az idő, és nem azon aggódtunk, mi van, ha történik vele valami, ez mégis csak egy hasi műtét. Mikor hazaértünk, felhívta a rendelőt, a torkunkban dobogott a szívünk, de nem volt gond, 2 órára mehetett érte, én közben főztem.

Ami még külön érdekes, hogy a fiú alig evett, szomorú fejjel nézelődött ide-oda, ült a lábam mellett, és nézett rám, hol van a tesóm?

Amikor apukája (nyál, tudom..) hazahozta, nagy nehezen kikecmergett a ketrecből a fején a körgallérral, alig tudott menni, azt is részegen, de azonnal harcolni kezdett, hogy leszedje valahogy, ez sikerült is, majd visszaerőltettük, újra leszedte, inkább ráhagytuk. Az viszont elég vicces volt, ahogy Maxi sokkot kapott a galléros Ninától, és eszeveszett ütemben rohant a lakás túlsó végébe. Később előjött már, de csak távolról szemlélte. Miután már nem volt ott a mumus, odament hozzá, és látni lehetett az aggódást, ha nem láttam volna, nem hinném el. Megpuszilta, megnyalta az arcát, és olyan aggódva nézte, utána minket, mi a baja? Szagolgatta, aztán a hordozót. Végül benne éjszakáztak egymás mellett. Még cuki volt, amikor odahozta neki az egyik egerüket, és letette elé, hogy gyere, játsszunk, vagy tessék ajándék. Egyem meg őket, olyan édesek, egymással is, meg velünk is.

Nem tudom elképzelni, hogy még ennél is több szeretetet lehetne kapni egy állattól.

Vasárnap este visszavittük kontrollra, és a doktornő nem igazán volt elégedett a sebbel. Most szigorúan rajta van a gallér, vagy ha nem, mindig nézem, mit csinál, ha nyalakodik, hol, és rászólok, hogy azt ne csinálja, és abbahagyja, tényleg.

Ezen a vasárnap is vinni kell, remélem most már rendben lesz. Naponta többször megnézem, nincs-e vele baj, de nem szenved, játszanak is, akkor is, ha rajta van a gallér. Nagyon vicces, ahogy szinte bólogatva közlekedik vele.

Szeretjük őket, ez nem is kérdés. :)