Közben meg olyan is van, hogy Tesóm két napja nem válaszolt az üzeneteimre, csak elolvasta őket, már kezdtem aggódni, és még egyszer ráírtam. Mamámat elvitte a mentő két napja, és arra gondoltam, van valami, amit nem akarnak elmondani nekem. 

Egyrészt Tesóm teljesen padlón van, tegnap egész nap hány, többek között a ház udvarán, és a kiskertbe is, azóta meg óvatosan lélegzik szegény. Nem hiszem, hogy olyan kaját adtam volna neki, amitől baja lehetne, vagy mi is azt ettük. Két éve, mikor először voltam itt, a hazamenetelem után én is nagyon beteg voltam vagy 10 napig. Ez valami családi dolog lehet nálunk.

Ami ennél azért ijesztőbb, hogy Mamámnak érszűkülete van, a szívében, és ez bármikor elzáródhat... Fullad egy ideje, ezt már Anyu is mondta, mikor hét elején beszéltünk. A háziorvos beküldte vizsgálatokra, azt remélte bent is tartják a kórházban, és kitágítják az eret, vagy mit. Nagyon mérges volt, hogy a vérvétel után egyszerűen hazaküldték, mert nincs olyan állapotban, ami indokolná a kórházi felvételt. :( A háziorvos csak annyit mondott Anyunak, ha rosszul lesz, a mentőt hívják először, ne őt, mert minden perc számítani fog. Ezek után mire gondoljunk?!

Most próbálok épp nem bőgni, de még múlt héten volt egy olyan gondolatom/érzésem, hogy a nyáron haza kell mennem, temetésre...

Szétlúdbőrőztem magam a brazil és chilei himnuszok alatt. Az a szenvedély ahogy éneklik. ahh. Mi meg, mintha bocsánatot kérnék, azért, hogy egyáltalán élünk.

*

Barátom elment grillpartyzni munkatárshoz, ott van az egész ügyosztályuk, én nem kellettem oda. Ebből volt azért egy jó kis félreértés: én azt mondtam nincs kedvem menni, de kéne, mert mégiscsak együtt vagyunk, vagy mi, de nincs hozzá ruhám, mert megijesztett azzal hogy a nők egybe ruhában voltak a tavalyin is, nincs nekem igazi női ruhám, te jó ég. Ezen így paráztam egy sort, de elmentem volna, mert egyszer már felvonultam előttük, és az egész tűrhetően sikerült, csak nem lett volna baj, de ő ezt úgy értelmezte (úgy akarta érteni?), hogy nem akarok menni egyáltalán, és egyedül íratta be magát a vendéglistára. Nekem meg úgy jött le, hogy nem akarja h vele menjek, ha nem akarja miért nem, mert szégyell, nyilvánvaló, nem? Igaza van, mert mások is engem, én is magamat.

A lényeg: most úgy érzem itt hagyott a picsába egyedül a szüleivel, ami na, tudjuk, nem olyan jó. Ők most épp a másik szobába tévéznek, és zabálnak. A szóhasználat nem bunkóság, tényleg azt csinálják. Mást se hallok, csak zacskócsörgést. Olyan halom édességet tolnak be nap mint nap, hogy én csak lesek. Néha velem is megszalad a ló, és tömöm magam egy-két napig, de utána abbahagyom. Nekik ez egy életforma, napi rutin. Ő is azt mondja, úgy néz ki a lakás, mint ahol bomba robbant, édességbomba. Mindenhol csoki/cukor/sütipapírok hevernek, már vagy 3-szor levittem a műanyag szemetet, mióta itt vannak. De már csak röhögök rajta, mert amíg látom mit művelnek, érdekes módon én nem kívánom. :D

Ehhez még vicces adalék, hogy anyukája akkora mint egy hegy, - ha elmennek visszamászok a futópadra, igen, van összefüggés-, és azt állítja ezért a gyerekek a hibásak, mert minden szülés utána kövérebb maradt. Értem én, hogy három gyerek van, dobott rajta kicsit,  de a legkisebb is már 24 éves, azután mi a mentség?

Összességében nem annyira rossz, mint tavaly volt, valahogy most jobban fel voltam készülve, meg már otthonosabban is érzem itt magam, és ha minden igaz, holnap tényleg elmennek, nem úgy, mint korábban, amikor már örültem, hogy mennek, erre délután közlik, hogy mégse holnap, hanem majd holnapután. Reggel 6-kor indulnak, elbúcsúztatjuk őket, segítünk kihordani a cuccot, és visszafekszünk, a múlt évben is ez volt a legjobb. 

(Gondolom fél 8-kor dorombolva nyomkod a fiúgyerek vagy felnyávog a lány. Ez így ment minden nap, ha aludhattam volna 8 óra fél 9-ig. )

Azt el is felejtettem elmesélni, hogy a bankban a csajnak, akinél a bankszámlámat nyitottuk, tátva maradt a szája, hogy mi (magyarok) fordítva írjuk a nevünket, mintha ilyen nem is létezne.

De ami a legmeglepőbb volt, fogalma nem volt mi az a nyelvvizsga, rákérdezett, hogy azt magyarul vagy németül csináltam, nem hittem a fülemnek, azt hittem, hogy ennyire rosszul beszélek, hogy nem érti, de mikor harmadszorra ismételte, már rájöttem, a gond nem az én fejemben van. 

Tudom, hogy itt ez nem szokás, de legtöbbször felfogják, amikor belekezdek a történetbe, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy németül akartam tanulni, mert nyelvvizsgára volt szükségem, és nem, nem a saját anyanyelvemen zajlik.

Megkaptam az első levelemet. Olvasni túl nehéz volt, de legalább helyesen írták a nevemet, Fraunak tituláltak (mintha), és kiküldték a pin kódomat. Ha egyszer még kártyát is kapok hozzá, majd jobban örülök.

A kód 2 számjegye megegyezik a magyarral, épp csak annyira, hogy összecseréljem majd őket.

Lenszinél olvastam éppen, hogy beszélget a szüleivel. Órákon keresztül, apróságokról is. Nekem ez olyan fura. Barátomék is ezt csinálják. Ülnek az asztalnál, és BESZÉLGETNEK. Mindenről. Nem lelkiznek persze, mondjuk a nagy részét nem is értem, vagy nem érdekel, de akkor is. Számomra elképzelhetetlen, legfeljebb a ritka együtt elköltött vasárnapi ebéd alatt fordul, elő, hogy apu beszél, mi meg hallgatjuk.

Nálunk ez úgy működik, hogy apu kérdez valamit, de az inkább vallatásnak minősül, általában kellemetlen is. Maximum 3-4 kérdés egymás után, tőmondatok, választ is ugyanilyen stílusban vár: igen, nem, nem tudom, ennyi vagy annyi, holnap, reggel stb stb. Hosszabb történetek nem érdeklik, nem is figyel oda, sokszor elhangzik: a lényeget mondd. És akkor ennyi. Ez a beszélgetés.

Anyu beszél, sokat, mindenkiről, ki halt meg a faluban, ki haldoklik, ki terhes, kinek mit mutatott ki valamilyen vizsgálat, mit panaszkodott egyik keresztanyám, mit a másik, mamáim mit találtak ki már megint, és hasonlók. Kérdez is, időnként faggat. Az egyik legkardinálisabb kérdés: mit szoktam főzni.

(Csak egy példa otthoni történetekből: Nem főzött ám a (nő), el is váltak. :D )

Olyan emberekről mesél nekem, akik  mélységesen hidegen hagynak, néha még nem is ismerem, mondom neki, hogy nem tudom ki az, ki lehet találni folytatódik-e a sztori; abszolút nem érdekelnek a pletykák. Erre mindig megkapom, hogy magamnak való vagyok, nem foglalkozok másokkal. Az a kedvencem, hogy nem vagyok barátságos, mert nem válaszolgatok a bárhol, bármikor rám zúdított kérdésekre, arról ismerkszik meg otthon a kedvesség ugyanis, ha x. y. néni rád ront, és az életedben vájkálva kérdezget, te pedig mosolyogva megválaszolod a kérdéseket.

Az egyik legjobb ebben a városban, hogy senki nem ismer. Árnyoldala viszont, hogy én se ismerek senkit..

Előfizettem a Múlt-korra, mert láttam, hogy lehet kedvezményesen, és ő is magyarázott, hogy próbáljam meg, hátha elküldik ide. Megadtam az itteni címemet, és még két korábbi számot is megrendeltem, de az internetbankom sokáig nem is mutatta, csak tegnap jelent meg, egy hét után, hogy egyáltalán lebonyolítottam egy tranzakciót a kártyával. 

Visszaigazoltak egy emailben, de azóta se kaptam semmit, hogy feladták, vagy külföldi címre nem küldenek, vagy valami hasonló. Várok, hátha a jövő héten.

Remélem megkapom hamarosan életem első itteni levelét bele szépen a nevemmel ellátott postaládába. A bankkártyámat várom, meg még pár hivatalos papírt, mennyi izgalom.

Tudom, ha nem várom, megérkezik.

Megint itt van ez az érzés, rám telepszik, nyomja a mellkasomat, szorítja a szívemet; napokig nem múlik el. Arra ösztönöz, hogy csak későn kelljek fel, mert nincs értelme ébren lenni, ne menjek sehová, mert annak sincs értelme, mint ahogy semminek se, bármi is jut az eszembe, nem teszem meg, mert minek. 

Mindjárt visszajönnek, beszélgetnek, én meg ülök köztük, mint egy rakás szar, mert nem értek semmit. Ha hozzám szólnak, próbálnak szebben beszélni, de egymás közt megy ez a borzalmas osztrák nyelv, ami úgy hangzik, mintha nem tanultak volna meg artikulálni, és egyfolytában hőbörögnének valamin. Arra szoktam gondolni közben, mit olvasok majd ha egyedül  leszek, mint ahogy most, aztán nem olvasok semmit, inkább aludnék. 

Hatalmasat fogok esni, - hátrakötött kézzel, pofára, betonba -, amikor majd kidob innen. Bánni fogom, hogy ezt a sok időt végig ilyen állapotban töltöttem, akkor majd tényleg nem lesz semminek értelme már. 

Óriási szerencsém van vele, szeret engem, ki tudja miért, én pedig sokszor semmit se érzek, ha ezeket hangosan is kimondja. Nincs bennem öröm, csak ezek a tetszhalott érzések. Sokszor hetekig is eltart, nem tudom már mit tehetnék ellene, a régi gyógyszerek már nem válnak be. Én csak jól akarok lenni, hogy ne legyen nehéz.

Kedd reggel 7 óra 15 perc óta hivatalosan is ebben a városban élek. Bejelentettünk engem. El is tartott vagy 5 percig. Nagyjából mindent értettem, ment volna egyedül is, mert nem kérték a jóváhagyását annak aki a lakást igazából bérli (Mármint a barátom). Időpontot már nem tudtam volna kérni, pláne nem telefonon. Igen, megint a nyelv.

Utána elmentünk a Közlekedési Hivatalba (nem tudom, hogy fordítják, mindegy is) autót bejelenteni. Ugyanis mire visszajöttem vett egy autót. Még egyet. Nem elég, hogy a szülei most vontatták át 1000 km-en azt, amit az apjával építettek már vagy 6 éve. Nem tudom megérteni ezt, nem gazdagok, hogy oldtimereket tároljanak szerte a városban, és pénzkidobásnak tartom, mert biztosítás, adó, garázsok, most komolyan. És mindig elromlott valami azon a szaron, és el is fog. Röpködnek a százasok. Ha ilyen jó fizetésem lenne, én biztos rajta ülnék, nem dobálnék ki 200 eurókat, most figyeljetek, autópizsamára. El se hiszem. De semmi közöm hozzá, ő pénze, örüljek, hogy itt lehetek egyáltalán. 

Szóval lett egy családi autónk is. Ami az "enyém", de nem is, mert vezetni ugye nem is tudnék egyedül. Bár rendszámként a monogramomat és a szülinapomat akarta bejelenteni, de csak félig sikerült, mert ezekhez a betűkhöz csak egy számsor volt szabad. Ezen azért meghatódtam kicsit. De a véleményemet lásd. fent. Engem spórolásra neveltek, hogy biztonságban legyünk, vagy mondhatnám úgyis, hogy mindig legyen pénz ételre, és ne kelljen kölcsön kéregetni (ez tükrözi az otthoni életszínvonalunkat), persze ez a veszély nem áll fenn, de ha rajtam múlna, pár év alatt lakást vennénk. Természetesen nem rajtam múlik. 

Semmi bajom a bérléssel általában, ha itt elférnénk, és nem a kis kanapéra lenne feltelepítve a hasizmos gép, és egyéb hülye megoldások. A padlást totálisan bevette, felhordott egy rakás holmit. Nekem itt csak ruháim és könyveim vannak, az is csak egy pár, semmi másom, és nincs hely. A ruháim gyűröttek, mert egymáson nyomorognak a pár polcomon, azt sem tudom mim van, mert úgy össze van zsúfolva, hogy át se látom, ha keresek egy darabot. Azt mondta nem akar másikat bérelni, és innen csak akkor költözünk el, ha lakóhelyet veszünk. A kedvencem, hogy szerinte itt egy gyereknek is helye van. Kérdeztem, hogy és hová tenné szerencsétlent mégis? Hát ide: mutat a radiátor melletti sarokba.. Meg hogy a babának nem kell sok hely. Persze nem is, mert nem nő meg, nincs semmije, se ágya, se ruhája, se ruhásszekrénye. Nem hiszem el. (Keserűen jegyzem meg, hogy szinte még jobb is, mert minden jel arra mutat, nem nagyon lesz itt teherbeesés sem. Ha egy döntés eredménye lenne, nagyobb békével venném tudomásul, így csak egy újabb dolog, ami nekem nem megy.) De enélkül se férünk el, és minden helyiség egyszerűen túl zsúfolt.

De visszatérve az autóbejelentéshez: ide is időpontot kellett foglalni, majd elmenni a rendszámért, vissza a hivatalba, és kész. A behívásra vártunk kicsit, de egész gyorsan ment összességében. 

A délelőtt legjobb része a végére maradt, elmentünk ugyanis a bankba, számlát nyitni nekem. Ez volt a legborzasztóbb, mert itt ismét rájöhettem, hogy nem beszélek németül, teljesen idiótának éreztem magam. Semmit nem említett arról, hogy ebben a bankban konkrét vallatás van számlanyitás előtt. Nem hittem, hogy megint a vizsgáim sikertelenségéről kell beszélnem, és újra meg újra ki kell mondanom, nem vagyok semmi. (Was machen Sie beruflich?) Másfél óráig szenvedtem ott, egyedül nem tudtam volna megoldani ezt sem. 

Mi tanuljak, mit olvassak, hogy jobb legyek?

Hogy intéznek el ilyen dolgokat azok, akik csak úgy minden nyelvtudás nélkül beállítanak egy országba? Vagy én fújom fel ennyire? Én gondolom sokkal bonyolultabbnak ezt az egészet?

(Látszik, hogy az elmúlt 2-3 hétben sok minden bennem maradt, mert egy olyan patchwork bejegyzést sikerült megszülnöm ide, hogy csak na. Bocsánat, ha összefüggéstelen lett.)

A szomszéd néni (álnevén: Frau mit Hund) felcsöngetett, mert tegnap én vettem át a csomagját. Beszélgettünk egy kicsit az ajtóban, ezalatt csatak leizzadtam. Normális ez?  Folyik rólam a víz, miközben németül próbálok "beszélni". Mi lesz velem egy interjún? 

A csomagátvétel szintén egy vicces történet, mert épp le akartam húzni az arcmaszkot, mikor csöngetett a futár, - aki ázsiai volt, kedves és udvarias és meglepően jól beszélt németül - szóval így nyitottam ajtót. Kicsit nézett szegény.

A macskák kaparófája annyira kilazult, hogy már attól is iszonyatosan nyikorog, ha szépen feltelepszenek rá. Arról nem is beszélve, ha elkezdenek nyalakodni, az valahogy így hangzik: nyik-nyik-nyik-nyik-nyik..

Vajon minek tűnik ez a másik szobából?

Mindjárt megérkeznek a szülők... egy szabad óra még, utána ki tudja mikor megint.

Nyomtunk egy intenzív 6 órás takarítást, de előtte még úgy bealudtunk, alig tudtam 2 órával később felkelni. Ma megjártunk két hivatalt, és egy bankot is, 5-kor keltünk, elbúcsúztunk Tesómtól, aki, ha minden igaz, és a vonat is pontos, épp most érkezik meg a Keletibe.  Elég intenzív hat napom volt, minden nap mentünk valamerre, korán keltünk, sokat gyalogoltunk, kész vagyok, illetve voltam délután, mikor hazaértünk, hogy na, akkor most takarítás..

Azt megjegyezném nem kis éllel, hogy külön hangsúlyozva lett, hogy a kutya (kedves, de hatalmas labrador) nem jön most. Nem hiszem el, hogy nem esik le, hogy itt már nekünk sincs hely, pedig 2 szoba, 2 ember, 2 macska, de akkor jön még 2 ember, és hoznának egy hatalmas állatot, aki alig tudna megfordulni az előszobában... de odáig nem jutnak el agyilag, hogy ezt talán nem kéne, és két szerencsétlen macskát se kéne egy hét rettegésre ítélni, úgy, hogy nincs menekülőútvonaluk, vagy elbújni se tudnak, nem tudom, hogy gondolják, komolyan, de most akkor szerencsénk volt, mert a kutyus még nem ül be az autóba, de majd megtanítják, de jó, tényleg.

Én vagyok csak ilyen hülye, ha vendégségbe megyek, nem akarok kellemetlenséget okozni? Ismét csak valami feleslegeset tanultam otthon úgy tűnik, nem készültem fel az igazi életre..

(Mielőtt kérdeznétek, miért ne lehetne elmondani nekik, hogy ne hozzák el, elárulom, hogy nem lehet. Barátom nem szól nekik, mert konkrétan fél tőlük, és elég haragtartóak, lobbanékonyak, szóval képesek lennének sokáig nem is beszélni szegénnyel, én meg ugye nem szólhatok, mert ha egy esélyt ellövök náluk nem nagyon lesz másik...)

Nem szeretem, mikor nem érzem otthon magam itt. Tavaly mikor itt voltak, konkrétan uralmuk alá vették a lakást. Mindenhol a dolgaik hevertek, anyuka elvette a konyhát, főzött, mindent csinált, esélyem se volt; több táskányi műanyag szemét maradt utánuk, mindketten fellélegeztünk, mikor elmentek végre. Tudom ez most elég bunkón hangzik, de ez van.

Mondjuk vannak vicces részek is, mikor felvásárolják a Lidl Sprite light készletét, mert azt felháborító módon náluk nem lehet kapni (Zsúfolásig tele van a nem kicsi konyha, időnként kidobálják, ami lejár.. és van egy szoba az alagsorban ami csak üdítőkkel és sörökkel van tele); teljesen odavannak a kis erkélytől, hogy jajj mennyire jó ott ülni stb stb, közben otthon van a nagy családi ház a kurva nagy terasszal, erkéllyel udvarral, minden, de a mi kis második emeletink az az izgi.. stb stb 

Drukkoljatok, hogy gyorsan teljen az idő, vagy sokfelé elmászkáljanak, és nyugodtan mehessek vécére (elég szánalmas, de én ilyen vagyok, elég szűkös a komfortzónám); elvileg nincs esély rá, hogy hétfőnél hamarabb elmenjenek.

Na most jól kipanaszkodtam magam, még egy fél óra, és kezdőőődik!

Írok ám, csak 4 nap alatt most kapcsoltam be először a laptopomat, mert egy kicsit felgyorsultak az események, csináltunk egy csomó mindent, jártunk sok helyen, láttunk rengeteg mindent!

Azt tudja valaki miért csak egy bejegyzést látok mindig a bloglistámban? Csak az utolsót, és hiába nyomkodom a további megjelenítést, nem történik semmi. Azt hittem, csak a telefonomon van ez, de most már látom, hogy a laptopon is. 

Ötlet? 

Vasárnap elautóztunk hármasban Cuxhavenbe, ha már itt van Tesóm, legalább lásson is valamit, plusz ott még mi se jártunk. Az elindulás persze nem volt egyszerű, mert nem én vagyok az egyetlen a családban, aki nehezen készül el. A másik felem már közel járt ahhoz, hogy kiboruljon, de csak összejött végül. 

Autópályán csak egy nagyon rövid ideig mentünk, a többi mind országút volt, egymás után sorjázó falvakon keresztül; megcsodálhattunk az itteni építészet tipikus jegyeit, amit ebben a városban is imádok. 

Jártunk a Ritzenbüttel kastélyban, az Elba parton, az Északi-tenger partján, és ott is, ahol ez a kettő találkozik. Sétáltunk sokat, a szél jól összefújt minket, ettünk Fischbrötchent, mert az fontos; Tesóm hisztizett (azt szeretné, ha mindenki békén hagyná, semmit se kelljen csinálnia, és játszhasson a sarokban a gépen, kb. ennyi; itt is alig tudom elcsalni valahová, de azt is tegyük hozzá, hogy én se vagyok sokkal jobb.. :/) már egy idő után, hogy még mindig megyünk meg jajj; csináltunk egy halom (nem vicc!) szar képet, legalábbis ahol én vagyok borzasztóak lettek, a fiúkról azért sikerült 1-2, közösre esély nem volt, mondjuk úgy, hogy a karakteres öregedő arcomat már elég nehéz fotózni, illetve arra is rá kellett jönnöm, hogy megint nagyon meghíztam*.

A legjobb közös képünk:

Az mennyire durva már, hogy  én farmerdzsekiben didergek ott, más meg a tengerben fürdik, vagy fürdőruhában napozik. Gondolom, aki itt északon nőtt fel, annak ez már a strandoló idő, meg a tenger mellett is hozzá vannak szokva a nagy szélhez. 

Már odafelé úgy éreztem, hogy itt tudnék vezetni, nem volt nagy forgalom, de nem mertem szólni, hogy szeretném megpróbálni. Már nem emlékszem végül hogy került szóba, de végül én vezettem haza, legalábbis egy ideig, mert a gps a komphoz vezető útra irányított, így az 1 órás vezetésemet ** azzal fejeztem be, hogy felparkoltam a kompra. Wow!!! Ő nagyon lelkes volt, mert még nem kelt át így az Elbán; egyébként majd szétfagytam rajta. Vezetés közben kétszer is brutálisan bele kellett taposnom a fékbe, mert egyszer egy macska, máskor pedig egy madár (azt hiszem fácán volt) döntött úgy, hogy a legnagyobb nyugalomban előttem sétál keresztül az úton. Remélem más is megállt nekik. 

*Ez már úgy látszik törvényszerű nálam, nem tudom tartani a súlyomat, vagy vigyázni magamra, tornázni is lusta voltam/vagyok, nem szép tőlem. Sírás lesz a vége, vagy ami még valószínűbb elfojtott agresszió, hisz dühös vagyok magamra ezért, nem is kicsit. fúj.

** Ez volt a negyedik alkalom, hogy vezettem, mióta jogosítványom van, és a harmadiknál megint nagyon besokkolódtam. Az a városban volt, ahol az is nagyon zavaró, hogy többek között nem tudom az útvonalat. 

Többször írtam már, hogy én szeretem a focit. Nem vagyok egy őrült szurkoló, és azt sem értem miért kell szidni egymás csapatát, de ez gondolom vele jár, rendben is van, ha itt megállnak, a többit egyszerűen fel se fogom, hogy lehet ilyesmi miatt verekedni, meg rombolni stb.

De a lényeg: itt most hatalmas őrület van a VB miatt, és el-elragad magával csöppet az érzés; mindenhol zászlók, matricák, imádom. Két évvel ezelőtt, mikor először jártam itt, EB-lázban égtek, akkor fel se tűnt igazán, ami most. Ha kiteszem a lábam és átmegyek a szomszéd boltba, legalább 5 különböző zászlót látok autókon, a németet nem is számolva. Tervben van, hogy megyünk public viewing-ra is, a tegnapi portugálok elleni meccset 40 ezren nézték együtt élőben, nem semmi hangulat lehetett. 

Én erre ragadtattam magam a nagy szurkolásban:

Ezt a kis cukiságot még otthon sikerült beszereznem. 

Külön felhívnám a figyelmet a körömlakkra, ami tökéletesen harmonizál színben a bagollyal :D

Ő meg a kicsi zsiráf, lehet, hogy kislányoknak szánt nyakláncot vettem?  

Sok minden történt, és rengetegszer eszembe jutott, hogy ezt majd jól megírom, de mindig elmaradt. Még az olvasatlan blogok száma is igen magas, nem tudom, mit történt velem, de az indulás előtti napokban be se nagyon kapcsoltam a laptopomat. Számomra is hihetetlen, de így történt.

Tesóm velem jött végül, sikerült rábeszélni, és 1. osztályon utaztunk, ahol szőnyeg volt, és konnektor, meg kényelem, és nem volt tömeg, majdnem egész végig fel volt téve a lábunk, beszélgettünk egy csomót, aludtam is többször.  

Este alig éreztem magam fáradtnak, Tesómmal ellentétben, aki teljesen kész volt. Ő elég merev, még tőlem is sokkal jobban, soha nem utazik, ahogy ezelőtt én sem, ideges is volt gondolom, de azért jól érezte magát, amint rájött, hogy biztonságban van, és semmi extra nem fog történni, az esetleges késésen kívül.

Megérkeztünk, várt a másik felem, majd otthon ajándékoztunk; kapott megint egy halom Túró Rudit, foci vébés Unicumot, meg zöldpaprikát, Erős Pistát, és sok minden mást.

Az én ajándékaim megint takaró alatt vártak, ez már egy hagyomány lesz* úgy néz ki, mert már nem először csináljuk. Először kitapiztam egy könyvet, egészen pontosan ezt:

Majd kivert a kissé jeges rémület, mert a következő egy doboz volt, és ugyan még nem kaptam ilyet, de felismertem, hogy ez egy gyűrűs doboz lesz. Csak fogtam a takaró alatt, és nem mertem kihúzni, az járt a fejemben, hogy akkor ez most.. MOST?? és csak ÍGY?? Eléggé ijedt fejet vághattam, mert rám nézett, és elkezdett integetni a fejével, hogy neeem, ez nem az, ugyan már, az nem ilyen lesz, ezt csak az évfordulónkra kapom, és azért ezt választotta, mert illik a karkötőmhöz. Kicsit nagy sajnos és csak a legvastagabb ujjamra jó, remélem, nem hagyom el, mert nagyon tetszik.

Próbálok később szebb képet is csinálni, de most csak ennyire futotta. Ez a nemeljegyzési gyűrűm, és az első ékszer, amit -saját bevallása szerint- életében vásárolt.

* Náluk karácsonykor az a szokás, hogy az ajándékokat egy takaró/pokróc alá be kell tenni, és ott marad jó pár órát, majd átadás előtt fellebbentik, és öröm van. Ezt meghonosítottuk magunk között is, amit minden ide-oda utazás alkalmával eljátszunk majd, legalábbis úgy tűnik, meg mi elég sokat ajándékozunk is, egyébként.

Hatalmas köszönet Nektek, amiért aggódtok, kérdeztek, és kommenteltek. :)))

Nagyon jól esik, de nem voltam képes még írni erről, mert én ilyen vagyok. Magamban szorongok csak, és belém fagy a szó, vagy csak tőmondatokban tudok megnyilvánulni.

Ígérem hamarosan többet is írok, de még hatalmas a rumli, és Tesóm is velem jött, őt terelgetem, etetem, sok a tennivaló, a hely pedig elég kevés, most ennyire futotta.

Szégyellnek. Igazuk van. 

Alig várom, hogy elmehessek, megint. Menekülök.

Pár nap és ott szégyenkezem. Semmi vagyok.

Az eheti szerzemények:

• Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3.-Bolondulásig
• Agatha Christie: Chimneys titka
• Tisza Kata: Pesti kínálat
• Dieter Kindermann: Habsburgok-birodalom nélkül
• Agatha Christie: Mr. Quin

A legújabb Csernus-könyv első 80 oldala eddig csak azt érte el, hogy még nagyobb rakás szarnak érzem magam, mint alapból. :(

Most elutazok a barátnőmhöz egy fél napra.. hm..az kábé semmi; az időpontot pedig lemondtam, de még nem is az igazi, kaptam másikat a következő hétre, lehet még akkor se lesz jó, így buktam a rákszűrést, lehet ezért nem élek egy fél év múlva, mert most nem tudtam elmenni. 

Rendeltem jegyet, 12-én utazok vissza, és ami tök izgi, jön velem Tesóm is!!!!! Vicces lesz. Végül első osztályra rendeltem, mert olcsóbb volt, mint az emelt áras másod. Na ezek vannak. 

Közben meg szar, csak úgy, mert miért ne. Nekem sehol se jó, és mindegy mit teszek, vagy mit veszek. De nem veszek semmit, mert azzal is csak a pénz megy, attól  meg lelkifurkám lesz. Mondom, hogy semmi se jó.

A karom lila és kék, egyszóval úgy nézek ki, mint akit bántalmaztak.

Ez az én formám:

Nem várt öröm ért, amikor kiderült, hogy van időpont holnapra a nőgyógyászhoz, holott abba se voltam biztos, hogy jövő hét szerdára lesz. De, amint letettem a telefont, egyből görcsölni kezdett a hasam. Most komolyan?? Ezért elhalasztottam a mára tervezett utat a barátnőmhöz, két éjszaka is nála maradhattam volna, és mindent klasszul átnézhettem volna a városban, de a csütörtök már nem jó neki. Ez persze nem az ő hibája, mert így beszéltük meg, de akkor is. 

Lemondom, erre lehet megjön, holott már második hónapja nem, és lassan elgondolkoztam egy teszt vásárlásán is, mondjuk éreztem, hogy felesleges lenne, csak a szokásos nem menstruálok problémám, amin a gyógyszerek se segítenek, a többiről már nem is beszélve, és akkor most meg megjön?! Na ne már! A francba! Drukkoljunk, hogy bírja ki még 2 napig, szükségem van egy szűrésre, mert tavaly kimaradt, és azt nem merem tovább halogatni.

(Ezt most rettentő fontos volt megírnom.. :D) 

Megnéztük Tesómmal a How I met your mother 9.évadát. Minket erősen szíven ütött, mondhatni csalódtunk, nem vártunk ilyen szomorú befejezést, sőt. Már az évad felétől átvette a poénok helyét a mélabú, minden rész inkább keserédes volt, mint vicces, nagyon rámentek a búcsúra.

Azóta, mikor meglátok 1-1 részt a tévében, csak arra tudok gondolni, ahogy befejezték. A fejemben pedig egyetlen kérdés van csak: ezért volt minden?

Kiegészítés az előzőhöz:

Ez 2.osztály volt, megnéztem az 1. és azt hiszem ezt választom. Ott nem keltek el az alapáras jegyek, mert még mindig 65€. Szerintem nem kérdés, hogy akkor inkább ez. Kétlem, hogy a különbség olyan nagy lenne, bár ha az ülések már csak egy kicsivel is kényelmesebbek, esetleg egy konnektor is van a közelben, már nem is szóltam semmit.

Ez a vonat hogy is mondjam finoman, szar. Egy bajor néni jegyezte meg kedvesen az egyik utamon a szomszédjának, hogy milyen mocskos volt a mosdó, de hát mit várunk egy magyar vonattól. hmm.. :(

Mein M (..mert mindenkinek M-je van) 2. osztályon utazik legtöbbször, külön lehet úgy rendelni, hogy asztalnál üljön, mellette konnektor, töltögetheti a tabletjét, és az idő csak úgy repül. Inkább ne hasonlítsuk össze az enyémmel, de legalább lesz egy jó 3 órám, amikor sorozatot nézhetek, onnantól már csak 11 óra, és nézhetjük is a foci vb nyitómeccsét. :)

Valaki magyarázza el azt nekem, mi a logikus abban, hogy ezen a héten vasárnap még simán tudnék jegyet venni a vonatra 39 euróért, de jövő csütörtökön, amikorra terveztem, természetesen csak 69-ért tehetném ugyanezt. Sőt egészen június 17.-ig ez az ár. A francba.

Ki érti ezt?

Azt miért nem tudtam, hogy a Bridget Jones 3. kötete magyar kiadásban ilyen hatalmas? Ma mentem el érte, és nem várt méretei vannak. Ha visszautazok (otthonról haza!!!), egy könyv kitölti a fél bőröndömet, és ki tudja, mit veszek még, amíg itthon leszek.

A mai szerzemények:

- Bridget Jones 3.-Bolondulásig

- Agatha Christie-könyv ( ez lesz a negyvenvalahanyadik.. :))

- szépséges rózsaszín Essence körömlakk

- leggings, ami valahol a térdig érő, és a 3/4-es között van (már csak felsők kellenének hozzá, meg még vagy 2 nadrág)

Kerestem egy csomó dolgot, de a bevásárlóközpontokat nem nekem találták ki; na meg ezek a pasztell színek most, egyszerűen nem tudok mit kezdeni velük, de a ruhákkal se, úgy általában. A Háda is szar volt. Még az Angexben reménykedek, ha ott sincs semmi, nem tudom mi lesz.

Tele vagyok listákkal.

*

A mai napi minigyőzelmem, hogy felkeltem 3/4 6-kor, már hányingerrel, de erőt vettem magamon, és mégis bementem a városba, a kórházba és megcsináltattam a vérvételt, meg a vércukorterhelést. Szokásos: a trutyi majdnem visszajött, de utána eltereltem a figyelmemet jó kis listaírással, és viszonylag simán eltelt a két óra. A néni viszont úgy megbökte a bal karomat, hogy alig bírom felemelni. Fel is van puffadva, és gondolom be is kékül holnapra, de legalább nem dobtam ki a taccsot.