Vasárnap elautóztunk hármasban Cuxhavenbe, ha már itt van Tesóm, legalább lásson is valamit, plusz ott még mi se jártunk. Az elindulás persze nem volt egyszerű, mert nem én vagyok az egyetlen a családban, aki nehezen készül el. A másik felem már közel járt ahhoz, hogy kiboruljon, de csak összejött végül. 

Autópályán csak egy nagyon rövid ideig mentünk, a többi mind országút volt, egymás után sorjázó falvakon keresztül; megcsodálhattunk az itteni építészet tipikus jegyeit, amit ebben a városban is imádok. 

Jártunk a Ritzenbüttel kastélyban, az Elba parton, az Északi-tenger partján, és ott is, ahol ez a kettő találkozik. Sétáltunk sokat, a szél jól összefújt minket, ettünk Fischbrötchent, mert az fontos; Tesóm hisztizett (azt szeretné, ha mindenki békén hagyná, semmit se kelljen csinálnia, és játszhasson a sarokban a gépen, kb. ennyi; itt is alig tudom elcsalni valahová, de azt is tegyük hozzá, hogy én se vagyok sokkal jobb.. :/) már egy idő után, hogy még mindig megyünk meg jajj; csináltunk egy halom (nem vicc!) szar képet, legalábbis ahol én vagyok borzasztóak lettek, a fiúkról azért sikerült 1-2, közösre esély nem volt, mondjuk úgy, hogy a karakteres öregedő arcomat már elég nehéz fotózni, illetve arra is rá kellett jönnöm, hogy megint nagyon meghíztam*.

A legjobb közös képünk:

Az mennyire durva már, hogy  én farmerdzsekiben didergek ott, más meg a tengerben fürdik, vagy fürdőruhában napozik. Gondolom, aki itt északon nőtt fel, annak ez már a strandoló idő, meg a tenger mellett is hozzá vannak szokva a nagy szélhez. 

Már odafelé úgy éreztem, hogy itt tudnék vezetni, nem volt nagy forgalom, de nem mertem szólni, hogy szeretném megpróbálni. Már nem emlékszem végül hogy került szóba, de végül én vezettem haza, legalábbis egy ideig, mert a gps a komphoz vezető útra irányított, így az 1 órás vezetésemet ** azzal fejeztem be, hogy felparkoltam a kompra. Wow!!! Ő nagyon lelkes volt, mert még nem kelt át így az Elbán; egyébként majd szétfagytam rajta. Vezetés közben kétszer is brutálisan bele kellett taposnom a fékbe, mert egyszer egy macska, máskor pedig egy madár (azt hiszem fácán volt) döntött úgy, hogy a legnagyobb nyugalomban előttem sétál keresztül az úton. Remélem más is megállt nekik. 

*Ez már úgy látszik törvényszerű nálam, nem tudom tartani a súlyomat, vagy vigyázni magamra, tornázni is lusta voltam/vagyok, nem szép tőlem. Sírás lesz a vége, vagy ami még valószínűbb elfojtott agresszió, hisz dühös vagyok magamra ezért, nem is kicsit. fúj.

** Ez volt a negyedik alkalom, hogy vezettem, mióta jogosítványom van, és a harmadiknál megint nagyon besokkolódtam. Az a városban volt, ahol az is nagyon zavaró, hogy többek között nem tudom az útvonalat.