Kedd reggel 7 óra 15 perc óta hivatalosan is ebben a városban élek. Bejelentettünk engem. El is tartott vagy 5 percig. Nagyjából mindent értettem, ment volna egyedül is, mert nem kérték a jóváhagyását annak aki a lakást igazából bérli (Mármint a barátom). Időpontot már nem tudtam volna kérni, pláne nem telefonon. Igen, megint a nyelv.

Utána elmentünk a Közlekedési Hivatalba (nem tudom, hogy fordítják, mindegy is) autót bejelenteni. Ugyanis mire visszajöttem vett egy autót. Még egyet. Nem elég, hogy a szülei most vontatták át 1000 km-en azt, amit az apjával építettek már vagy 6 éve. Nem tudom megérteni ezt, nem gazdagok, hogy oldtimereket tároljanak szerte a városban, és pénzkidobásnak tartom, mert biztosítás, adó, garázsok, most komolyan. És mindig elromlott valami azon a szaron, és el is fog. Röpködnek a százasok. Ha ilyen jó fizetésem lenne, én biztos rajta ülnék, nem dobálnék ki 200 eurókat, most figyeljetek, autópizsamára. El se hiszem. De semmi közöm hozzá, ő pénze, örüljek, hogy itt lehetek egyáltalán. 

Szóval lett egy családi autónk is. Ami az "enyém", de nem is, mert vezetni ugye nem is tudnék egyedül. Bár rendszámként a monogramomat és a szülinapomat akarta bejelenteni, de csak félig sikerült, mert ezekhez a betűkhöz csak egy számsor volt szabad. Ezen azért meghatódtam kicsit. De a véleményemet lásd. fent. Engem spórolásra neveltek, hogy biztonságban legyünk, vagy mondhatnám úgyis, hogy mindig legyen pénz ételre, és ne kelljen kölcsön kéregetni (ez tükrözi az otthoni életszínvonalunkat), persze ez a veszély nem áll fenn, de ha rajtam múlna, pár év alatt lakást vennénk. Természetesen nem rajtam múlik. 

Semmi bajom a bérléssel általában, ha itt elférnénk, és nem a kis kanapéra lenne feltelepítve a hasizmos gép, és egyéb hülye megoldások. A padlást totálisan bevette, felhordott egy rakás holmit. Nekem itt csak ruháim és könyveim vannak, az is csak egy pár, semmi másom, és nincs hely. A ruháim gyűröttek, mert egymáson nyomorognak a pár polcomon, azt sem tudom mim van, mert úgy össze van zsúfolva, hogy át se látom, ha keresek egy darabot. Azt mondta nem akar másikat bérelni, és innen csak akkor költözünk el, ha lakóhelyet veszünk. A kedvencem, hogy szerinte itt egy gyereknek is helye van. Kérdeztem, hogy és hová tenné szerencsétlent mégis? Hát ide: mutat a radiátor melletti sarokba.. Meg hogy a babának nem kell sok hely. Persze nem is, mert nem nő meg, nincs semmije, se ágya, se ruhája, se ruhásszekrénye. Nem hiszem el. (Keserűen jegyzem meg, hogy szinte még jobb is, mert minden jel arra mutat, nem nagyon lesz itt teherbeesés sem. Ha egy döntés eredménye lenne, nagyobb békével venném tudomásul, így csak egy újabb dolog, ami nekem nem megy.) De enélkül se férünk el, és minden helyiség egyszerűen túl zsúfolt.

De visszatérve az autóbejelentéshez: ide is időpontot kellett foglalni, majd elmenni a rendszámért, vissza a hivatalba, és kész. A behívásra vártunk kicsit, de egész gyorsan ment összességében. 

A délelőtt legjobb része a végére maradt, elmentünk ugyanis a bankba, számlát nyitni nekem. Ez volt a legborzasztóbb, mert itt ismét rájöhettem, hogy nem beszélek németül, teljesen idiótának éreztem magam. Semmit nem említett arról, hogy ebben a bankban konkrét vallatás van számlanyitás előtt. Nem hittem, hogy megint a vizsgáim sikertelenségéről kell beszélnem, és újra meg újra ki kell mondanom, nem vagyok semmi. (Was machen Sie beruflich?) Másfél óráig szenvedtem ott, egyedül nem tudtam volna megoldani ezt sem. 

Mi tanuljak, mit olvassak, hogy jobb legyek?

Hogy intéznek el ilyen dolgokat azok, akik csak úgy minden nyelvtudás nélkül beállítanak egy országba? Vagy én fújom fel ennyire? Én gondolom sokkal bonyolultabbnak ezt az egészet?

(Látszik, hogy az elmúlt 2-3 hétben sok minden bennem maradt, mert egy olyan patchwork bejegyzést sikerült megszülnöm ide, hogy csak na. Bocsánat, ha összefüggéstelen lett.)