Apunak egy hétvégi forduló (amit nem nézhetett!) elég volt, hogy kiadja a parancsot: kiegészítő csomagot megrendelni. Na igen, de le lesz rólam szedve a keresztvíz, ahogy mifelénk mondják, ha odaér az első számla. ("Mer a zinternet az nagyon fontos!" - egy visszatérő frázisa.)
Apropó keresztvíz, ma hamvazószerda (nem divatból házasodunk templomban, bizonyos dolgokat mindketten betartunk) van, és eléggé kínban vagyok, mit egyek, nem is tűnt fel, hogy a húsfélék mindenhol ott vannak.
Az asszociációs sort továbbfolytatva, apropó templom. Azt tudjátok, hogy egy faluból származom, és az emberek ott enyhén szólva sajátosak. Hatalmas felhördülést keltett a mi esküvőnk, mert valami roppant pofátlan módon, nekiálltunk 1 évvel előtte, és leszerveztük a papot, vele a napot, elkezdtük a papírjainkat intézni, és kibéreltük a termet (azt is számításba kellett venni, hogy nem túl gyakran vagyok otthon, együtt meg még ritkábban).
Több dologgal is beleléptünk pár ember lelkivilágába: 1. A pontos nappal, mert érdekes módon mindenkinek épp az a szombat kellett volna (Eredetileg áprilist akartunk, épp emiatt, h ne a legnépszerűbb esküvős hónapban csináljuk, de ezt családi okokból el kellett halasztani.) Többen is megállították a faluban anyukámat, sőt még keresztanyámat is a csodálkozó kérdéssel, hogy tényleg férjhez megyek-e, és tényleg akkor. Nem basszus, viccből foglalunk le dolgokat. 2. A hellyel. Nálunk 2 lehetőség van, egy nagyobb és egy kisebb, és ha egy már foglalt, akkor a falu vezetősége nem tud több asztalt, széket, stb. biztosítani még egy ilyen rendezvényre. Vagyis egy nap, egy lagzi. Nem mintha ez egy vadonatúj információ lenne.
Mi voltunk a gyorsabbak, az előrelátóbbak, és időben elkezdtük szervezni, legalábbis az én szememben. A többi templomba járó, keresztény ember, nem is idegenek ráadásul, pedig olyan felháborodással, és utálattal reagált erre, amire nem voltam felkészülve. Anyukám néha elejt ezt-azt, ki miket mondott ránk, mert természetesen a hátunk mögött elhangzottak is visszajutnak, mondom ez egy falu. A tegnapi viszont a szokásosnál is jobban felkavart, és nem tudom kiverni a fejemből, tudom, csak vihar egy pohár vízben, de rosszul esett.
Anya kárörvendően meséli (ő nem ilyen, ezért is csodálkoztam), x-ék lemondták az esküvőt. Naivan kérdezem, ez miért tölti el ilyen elégtétellel, és akkor kibökte: ők hordtak le minket a legjobban, mi lefoglaltuk az ő napjukat, mert ők ezt akarták, és miattunk nem lehet akkor tartani, ami nekik nagyon fontos, mert faszom nem tudom. Meg különben is miért flancolunk, hogy két országban is tartunk esküvőt, miért nem megyünk egyszerűen oda, és házasodunk ott, itt csak lefoglaljuk az időpontot. (Sokkal több rokonom van, nagyszüleim csak nekem vannak, még épp tudnak járni, persze belevágom őket egy kocsiba, h utazzanak 6 vagy még sokkal több órát, és esélyem se legyen meghatódni a saját esküvőmön, németül nem fog menni - nem is értem mit magyarázkodok magamban, nagyon felmérgelt az igazságtalanság, miért a mi hibánk, hogy előre gondolkodtunk, ők meg nem)
Ez egy nem egyedi eset, a hangnem is viszonylag tipikus nálunk, ezért nem éreztem magam ott sosem jól, amikor kimégy az utcára, préda leszel, bárki megállít, faggatni próbál az életedről, a családodról. A neked fájó dolgokba markolóval vájnak bele, az a kedves aki "beszélget", és az nem én vagyok. Úgy tűnik most több család haragjával, és rossz kívánságaival a nyakunkban kell tető alá hoznunk a mi nagy napunkat.
Egy tucat ember imádkozik (mondom templomba járók!) majd, hogy szakadjon az eső, vagy betegedjek meg, vagy törjön el a lábam? És ugyanennyi lesz kárörvendően elégedett, ha valami hasonló megtörténik?
