Tegnap beleestünk/csúsztunk egy árokba, mikor próbáltuk megközelíteni a fordító házát egy hegy tetején Ausztriában. Ma reggel az erős havazásban utaztunk ugyanoda, és nem hiszitek el, de elakadtunk a hóban, és nem ment tovább, majd métereken keresztül, kézifékkel csak csúsztunk visszafelé. Rémisztő volt, és M itt született, elvileg tud a hóval és az autóval egyszerre is bánni. Miután végre megálltunk, félig befordulva az út közepén, remegve kiszálltam, és elindultam gyalog tovább, mire a házhoz értem, az asztmám is előjött, alig kaptam levegőt, de a lényeg: a családi állapot igazolásom és a születési anyakönyvi kivonatom lefordíttatott.

Azt hiszem, jól kiszúrtam magammal ezzel a számlálóval, látnom kellett mennyi van még, és most hogy szembesültem vele, csak kiborultam, és még inkább szorongok. Ez a pálma nem nő teher alatt, csak meghajlik, és eltörik. Ahogy M mondta van egy kis gondom a dühkezeléssel, tesóm szerint május végére "Bridezilla" leszek, hát nem édesek?

Egy ideje már keressük a dalokat. Igen, arra a napra. Mindkettőnknek tetszenie kell, a magyar szövegű M miatt egyáltalán nem játszik, és még nem jutottunk dűlőre. 

Nagyon kíváncsi lennék, ti mit választottatok/ mit választanátok, és miért?

Van egy ehhez kapcsolódó történetem is. M húga megkérdezte - nem is kétlem, jó szándék vezette - akarjuk-e, hogy a kis kórusa énekeljen. Ő ugyanis énekel, klasszikus zenét, és az ő polgári esküvőjükön az egyik lány dalolt. Feltűnt a lány a sarokban mikor bementünk a terembe, de nem gondoltam semmire, azt hittem segít a ceremónia lebonyolításában, behozza a pezsgőt, akármi. Ezért amikor első alkalommal felvisított egy áriát nagyjából másfél méterre a hátam mögött, azt hittem eldobom a táskámat. :D Enyhén szólva is váratlanul ért, és sajnos a legkevésbé sem tetszett. Elújságoltam M-nek is, és ő az anyjukat sejti emögött, ő a nagy operarajongó, az esküvőről meg mindig vannak elképzelései (tudjátok jelentéktelen apróságoknak a nagy feneket kerítés), és a húga meg is érvelte, hogy az élőzene az igazi. Na igen, ha az ember azt akarja, és igen élő lenne a legjobb, de a Queen-ből már csak két tag játszik, úgy meg nem az igazi az I was born to love you. 

Udvariasan hárítottam, M sem szeretné szerencsére, a hárítást is kedvesen "rám bízta". Tartok viszont tőle, hogy március elején egy nagyobb nyomás alá kerülünk emiatt (is). Rendezünk egy egyhetes, két országos ámokfutást, és elintézünk mindent, amihez mindenképpen ketten kellünk. M szerint nem szabad egyedül hagynom őt a szüleivel, egyszerre kell vécére is mennünk, mert ő a gyengébb, és ha lemarad a hordától, elveszett. :D 

Tőlem nem idegenek a klasszikus, régi romantikus dalok, szeretem őket, egy ideje válogatok, és nem tudom nem elbőgni magam, ahogy elképzelem a bevonulásunkat. Úgyis csak annyit értek az egészből, már a tavalyinál is teljesen elvesztem, kínos lesz, ha nem tudom, mikor kell igent mondani. :D

Az mennyire gáz, hogy

Ma olyan vagyok, mint a mosott sz.., egy egész órát sikerült aludni, mielőtt csörgött a vekker, hogy M-nek szendvicseket készítsek az útra. Már 5-re a reptéren akart lenni, félt, nehogy a reggeli  csúcsban (a rengeteg 6-6.30 között induló gépre gondolok) lekéssék esetleg, nem kicsit fontos ez az út. Elaludni egyébként a vadul cikázó gondolataim miatt nem bírtam, nehezen viselem ezeket az utakat, repülnek össze-vissza, autóznak, minden ügyfelet meglátogatnak az országban, négynapos maraton, túl sok lehetőség egy balesetre, bármire. Azt mondta az egyik kollégája, aki már volt Svédországban, hogy sok a lakatlanság miatt lefedetlen hely, időnként elfogy a térerő. Ez bizonyítottnak is láttam, mert a "leszálltunk, jól vagyok, szeretlek"smst hétszer(!!!) kaptam meg. 

Ráadásul úgy néz ki szeptember után megint (!!!) megjön, most igazából, és majd szétszakadok, annyira fáj mindenem, alig tudok hason feküdni, elaludni meg csak úgy megy, mire nagy nehezen sikerült felvenni egy pózt, és a fáradságtól bekómálni, már fél 3 volt.  Utána visszakómáztam még persze, de csak szürreális, rossz álmaim voltak, nem segített túl sokat.

Nem tudok ilyenkor szabadulni a rossz gondolatoktól, és aggódok sokat. Nem jó. Ez így is marad csütörtök késő estig. :(

Apunak egy hétvégi forduló (amit nem nézhetett!) elég volt, hogy kiadja a parancsot: kiegészítő csomagot megrendelni. Na igen, de le lesz rólam szedve a keresztvíz, ahogy mifelénk mondják, ha odaér az első számla. ("Mer a zinternet az nagyon fontos!" - egy visszatérő frázisa.) 

Apropó keresztvíz, ma hamvazószerda (nem divatból házasodunk templomban, bizonyos dolgokat mindketten betartunk) van, és eléggé kínban vagyok, mit egyek, nem is tűnt fel, hogy a húsfélék mindenhol ott vannak. 

Az asszociációs sort továbbfolytatva, apropó templom. Azt tudjátok, hogy egy faluból származom, és az emberek ott enyhén szólva sajátosak. Hatalmas felhördülést keltett a mi esküvőnk, mert valami roppant pofátlan módon, nekiálltunk 1 évvel előtte, és leszerveztük a papot, vele a napot, elkezdtük a papírjainkat intézni, és kibéreltük a termet (azt is számításba kellett venni, hogy nem túl gyakran vagyok otthon, együtt meg még ritkábban).

Több dologgal is beleléptünk pár ember lelkivilágába: 1. A pontos nappal, mert érdekes módon mindenkinek épp az a szombat kellett volna (Eredetileg áprilist akartunk, épp emiatt, h ne a legnépszerűbb esküvős hónapban csináljuk, de ezt családi okokból el kellett halasztani.) Többen  is megállították a faluban anyukámat, sőt még keresztanyámat is a csodálkozó kérdéssel, hogy tényleg férjhez megyek-e, és tényleg akkor. Nem basszus, viccből foglalunk le dolgokat. 2. A hellyel. Nálunk 2 lehetőség van, egy nagyobb és egy kisebb, és ha egy már foglalt, akkor a falu vezetősége nem tud több asztalt, széket, stb. biztosítani még egy ilyen rendezvényre. Vagyis egy nap, egy lagzi. Nem mintha ez egy vadonatúj információ lenne.

Mi voltunk a gyorsabbak, az előrelátóbbak, és időben elkezdtük szervezni, legalábbis az én szememben. A többi templomba járó, keresztény ember, nem is idegenek ráadásul, pedig olyan felháborodással, és utálattal reagált erre, amire nem voltam felkészülve. Anyukám néha elejt ezt-azt, ki miket mondott ránk, mert természetesen a hátunk mögött elhangzottak is visszajutnak, mondom ez egy falu. A tegnapi viszont a szokásosnál is jobban felkavart, és nem tudom kiverni a fejemből, tudom, csak vihar egy pohár vízben, de rosszul esett. 

Anya kárörvendően meséli (ő nem ilyen, ezért is csodálkoztam), x-ék lemondták az esküvőt. Naivan kérdezem, ez miért tölti el ilyen elégtétellel, és akkor kibökte: ők hordtak le minket a legjobban, mi lefoglaltuk az ő napjukat, mert ők ezt akarták, és miattunk nem lehet akkor tartani, ami nekik nagyon fontos, mert faszom nem tudom. Meg különben is miért flancolunk, hogy két országban is tartunk esküvőt, miért nem megyünk egyszerűen oda, és házasodunk ott, itt csak lefoglaljuk az időpontot. (Sokkal több rokonom van, nagyszüleim csak nekem vannak, még épp tudnak járni, persze belevágom őket egy kocsiba, h utazzanak 6 vagy még sokkal több órát, és esélyem se legyen meghatódni a saját esküvőmön, németül nem fog menni - nem is értem mit magyarázkodok magamban, nagyon felmérgelt az igazságtalanság, miért a mi hibánk, hogy előre gondolkodtunk, ők meg nem)

Ez egy nem egyedi eset, a hangnem is viszonylag tipikus nálunk, ezért nem éreztem magam ott sosem jól, amikor kimégy az utcára, préda leszel, bárki megállít, faggatni próbál az életedről, a családodról. A neked fájó dolgokba markolóval vájnak bele, az a kedves aki "beszélget", és az nem én vagyok. Úgy tűnik most több család haragjával, és rossz kívánságaival a nyakunkban kell tető alá hoznunk a mi nagy napunkat. 

Egy tucat ember imádkozik (mondom templomba járók!) majd, hogy szakadjon az eső, vagy betegedjek meg, vagy törjön el a lábam? És ugyanennyi lesz kárörvendően elégedett, ha valami hasonló megtörténik?

Tegnap egy kíváncsi pillanatomban elkezdtem nézelődni Bordeaux-ban szállások után. Ez elindított egy lavinát nálunk, így az estét a júniusi "nászút" megtervezésével töltöttük, mint kiderült nem is volt ez túl korai. Nagyon meg kellett erőltetnünk magunkat, igen csak tele van már minden. Megnéztem, és ezen a héten még 3 másik meccs (EB, tudjátok) is lesz a városban, szóval érthető. Mondjuk, ha az osztrákok még mindig nem kaptak értesítőt a jegyekről, akkor nem értem, hogy lehetnek már annyian ott, bár a többi hat országból érkezők is tudhatják már utazhatnak-e vagy sem, ha mi  magyarok már igen.

Négy napra találtunk egy viszonylag központi hotelt, ez persze mindig lutri, hogy fog kinézni, de hátha. Túlságosan drága se volt, így még nagyobb az esély egy hogy is mondjam, kevésbé kívánatos szobára. Majd következik két éjszaka a tengernél, a hely neve Soulac-sur-Mer, nem vagyok egy fürdőző típus(értsd.: nyilvánosan nem vetkőzöm, na meg a bikini szóba se jöhet), majd meglátjuk; lehet megint orkánszerű szél és vihar vár minket, mint tavaly Hollandiában. Ezután ismét vissza Bordeaux-ba, ahol reméljük meg tudjuk nézni ami addig kimaradt, illetve a következő csoportkört, nem akartunk aznap utazni, és lemaradni a meccsekről. Minket érdekel, na. :D 

(Kíváncsian várom M szüleinek arckifejezését, ha elmeséljük, hogy nászutat csináltunk egy focimeccsből. :D Enyhén szólva se értik ezt a kedvtelésünket egyébként se.)

A gondot úgy néz ki a repülőjáratok kiválasztása jelenti. Közvetlen nincs, M mindenképp Amszterdamon keresztül repülne, szívesen kihagyná a Charles de Gaulle-t, mert szerinte eltévedünk a picsába. Nem enyhén sikoltottunk fel, mikor kidobta a végösszeget. Az első nyaralásunk volt kicsivel több, mint most csak a repülőjegyek; jó, hogy egyből nyolcat veszünk, ha belegondolunk, de akkor is nagyon sok. Minimum másfél órát töltöttünk a lehetséges alternatívák keresésével, de nem jutottunk előrébb. A németeknél, meg azt hiszem általában a nyugati országokban, sőt az utóbbi időben már otthon is nem a nyaralás a kérdés, csak a hová. Ez is egyfajta státuszszimbólum. Na ebben én nem vagyok hajlandó részt venni, menjünk, ok (tőlem maradhatnánk is otthon, és megpróbálhatnánk visszajönni az esküvő utáni mínuszból), de azért elszórni nem kéne a pénzt, pláne, hogy nem én keresem, talán nem is lehetne más véleményem.

Viszont meg kellene venni nem túl sok idő múlva. Újabb nehézség, minden költségellenőrzésem és spórolásom dacára nagyobb összegek kiadására vagyunk kényszerítve, akármit is csinálok, és ha összejönne egy olcsóbb jegy, még akkor se kevés, de ha sokáig halogatjuk, csak még drágább lesz. Ahogy M mondta: egy biztos, olcsóbb nem lesz. Ma találni véltem egy olyan verziót, ami párizsi átszállást kínál,  2 óra 20 illetve 30 perceset. Ennek az ára már elfogadhatóbb.

Aki ismeri a repteret esetleg, elég ennyi idő az átszállásra, vagy még így is simán lekéshetjük? Most induljunk ki abból a szerencsés alapesetből, hogy nem késett az első gép fél/1 órát.

Amin már most eléggé aggódunk, az a nyelv. Nyilván egyikünk se beszél franciául, M angolul igen, én azt se, az olasszal nem jutottam túl messzire, ott meg az se segítene túl sokat, hiába hasonlít. Több helyről is hallottuk, hogy a franciák nem hajlandóak angolul beszélni, pedig tudnak, de akkor mit csináljunk? Gyorstalpalóval nem hinném, h túl messzire jutunk egy ilyen nehéz nyelvben. Tapasztalat valaki?

Nem vagyok egy gyakorlott utazó, pláne nem repülővel, eddig csak a Budapest oda-vissza volt meg párszor, de persze nagyon jó, hogy ezt így megtesszük, hogy megtehetjük, és biztosan csodás lesz bezuhanni a tök mindegy milyen szállodai szoba ágyára a dupla repülés után meg minden, de mégis aggódok kicsit; tudom, idegeskedhetnék az esküvő miatt is, de azt utána sokáig abba se tudom hagyni, inkább el se kezdem.

M-nek ilyen vad ötletei voltak még: menjünk kocsival, mert még az se kerül annyiba, mint a repjegyek. Na igen, 1400 km. Talán az kicsit sok, ha 1000 után 2 napig agyhalottak vagyunk, akkor jó indítása lenne a nyaralásnak. Vagy a másik: elvezet Amszterdamig (az is majdnem 500 km), kocsi marad, mi repülünk tovább. Ezek hogy is mondjam, csak félig lelkesítettek, de azt is mondhatnám, butaságnak tartom.

Ma elment Franciaországba, pontosabban épp indulófélben van, 2 nap alatt négyszer repül, nem örülök, majd ha hazajön, feldobom ezt a "mégis inkább Párizsban szálljunk át, mert sokkal kevesebbe kerül, legalábbis én úgy láttam" verziót. Szerinte a főnöke rémült arcot vágott, mikor azt hitte nekik is ott kell átszállniuk, és hatalmas volt a megkönnyebbülés, hogy mégsem. Most mi legyen? Kiderül.

Emberek, akik a pár hónapos/ egy-két éves kisfiú képe alá ilyeneket írnak:

"Jaj, milyen kis pasi!" vagy

"Nemsokára retteghetnek a lányos anyák."

Meg további hasonló baromságok, vagy a közhelyparádé(Nemsokára szaladhattok utána, csak győzzétek! stb. stb.), nem is tudom, melyik a rosszabb. A fb. üzenőfalam hemzseg a babáktól, és mivel a fél falu bejelölt, én meg azok felét kénytelen voltam visszajelölni, olyanokat látok, olvasok, hogy néha égnek áll a hajam. De ez még nem az a kategória amit letiltok, oda az önjelölt politikusok, menekültgyűlölők, testépítő motivációs fotókat posztolók - esetleg akiből elegem lett - kerülnek.

Amikor már reggel 9-kor magammal beszélgetek, hangosan, és még a két macska se lehet a mentségem, mert békésen durmolnak pár méterre. De legalább felkeltem reggel, ezt még 3 óra alvás után is tudta az agyam, M elmegy, és el kell búcsúzzak, és kihasználva az alkalmat - ki tudja mikor adódik ilyen, ébren is maradtam (végre).

Apukám kiakadt, mert a kedves szolgáltató kikapta az otthoni tévécsomagból az Eurosport2-t. Az a mindene, foci ugye, érthető. Ehelytt a drágák kreáltak egy minicsomagot, amit szintén megrendelhetsz kiegészítőként, hát nem nagyszerű? Miután beléptem arra is rájöttem, hogy "elavultak" a szolgáltatásaink, már a hűségidőnk se hosszabbítható. Még jó, h decemberben telefonon beszéltem valakivel tőlük, hogy hangolja össze mindet, addig a 2 éveink össze-vissza kezdődtek, persze minden ok, a nagy lófaszt, már bocsánat. 

Most bezzeg csak bizonyos csomagokat enged változtatni, csak a k. drágákra természetesen, és ki az a nemnormális, aki a nagy ide-oda kattintgatás közben szépen megrendelt valamit? Na ki? Bizony én. Most azt se tudom egyáltalán mit sikerült, ezt de meg fogják köszönni nekem. Naná többe kerül, mindig az az első kérdés, mennyi; huh jajj nekem. Az egészet onnan vettem, észre, hogy később kiírta: már folyamatban a szolgáltatás-váltás. És a sportcsatorna még benne sincs. :(

Így dőlnek el a dolgok: Bordeaux-ba megyünk nászútra (Mindenesetre az 1.0). Az UEFA emailje ébresztett: megvan a két jegy az osztrák-magyar meccsre. :) Kicsit olyan érzés, mintha nyertem volna. :)

M még nem kapott semmi értesítést, lehet a végén 4 jegyünk is lesz. Csak ennyit válaszolt az üzenetemre: Franciaországba megyünk :)

Öt év után először M kipróbálta a német biztosítását, és - a biztosítási kártyával ellentétben - működik is. Meglepetésére kiírta az orvos 3 napra, ezért csak ma ment dolgozni. Egy hetet is kaphatott volna, de azt már túlzásnak érezte, mindenesetre megnyugtat minket a tény is, ha beteg, vagy bármi van, nagyobb gond nélkül itthon maradhat. Tegnap délután elmentünk bevásárolni, de ezen kívül otthon volt, sőt ágyban feküdt, és aludt. Ráfért, szívesen ápolgattam, nem is olyan nehéz, nem hisztizik, csak egyetlen dologban, ezek pedig a gyógyszerek. Valamiért nem tanult meg tablettát lenyelni, és azt a nyávogást, cirkuszt, míg sikerült valamit beleerőltetnem. A köptető nyilvánvalóan csak még betegebbé teszi, ezért egy láncdohányos krákogását néha köpködését hallgattam éjszaka, mert azt ő be nem veszi.  Khm. Azt hiszem mégse cserélték el a kórházban, vannak felvillanó tulajdonságmorzsái anyából, ő tud mindent jobban, és teljes meggyőződéssel állít baromságokat, amit a tévében hallott.

Csináltam neki mára teát, ne a bubis vizet igya munkában, ha még fájogat a torka. Készítettem neki elő üveget is, szava nem lehet, hogy nem talál reggel valamit. :D Itt az ásványvíz csak az lehet, ami egy korty öt böfi erősségű, szerencsére lehet kapni enyhébbet, különben egyfolytában be lenne durranva a torkom.

Sajnos felvettem egy nagyon rossz ritmust az utóbbi napokban, aludtam vele, ameddig csak bírt, mert ha kikelek az ágyból, mindig felébred, akármi is van. Tegnap délben keltünk fel, ő el is aludt éjfél előtt, nekem viszont napok óta csak 4 körül megy, teljesen felfordult velem minden. Utálom ezt, mindig is nehezen kelek fel korán, de most a közérzetem is teljesen elromlott. Az is belejátszik nyilván, hogy össze-vissza vérzek, és nagyon nehezemre esik, nem pánikolni. Tudom ezek minek a következményei, volt már ilyen, csak néha már-már elhiszem, hogy javulgat, aztán mégse. Az utóbbi pár hétben nem volt olyan nap, hogy valamelyikünk ne említette volna meg a gyereket, és ha majd lesz ezt csináljuk. (M: Ez a puzzle, ha befejezzük, jó lesz a gyerekszobába, szép színes, és állatos, biztos tetszene neki. És ne olvadjak el ilyenektől?!) Nehéz nem befordulni egy-egy nem várt dolog megjelenésekor.

Ami még megőrjít ebben a lakásban azon kívül, hogy kicsi, és már nem férünk el, az a penész. Reggelente folyik a víz az ablakokon, havonta le kell fújjam legalább a környékén, és nem egy kicsit kell elképzelni. Ide nem jöhet egy baba. A lakásszövetkezet embere is volt itt, szellőztessek (tényleg?), tartsak egyenlő hőmérsékletet, figyeljem a nedvességszint-számlálót (van ennek rendes neve?) ne legyen több 55-nél, különben nincs mit tenni, régi építésű, ez ilyen. Ja, jó. Most is úszok a penész elleni szer szagában és minden ablak nyitva van mert fulladozok (helló asztma!) olyan erős. Van egy kis gépünk, ami szívja a vizet, elég gyorsan megtelik, viszi az áramot, de közben fűtök, és odakint esik, tehát még csak esélyem sincs az 55-re, helyette 70, és pirosan villog, hogy penészveszély. Nem mondod?! Mostam is, és ma az eső, tegnap az orkánszerű szél (és eső) miatt nem teregethettem ott ki, ettől még nagyobb a nedvesség a nappaliban. Ötlete valakinek?

Közben vannak mindenféle esküvős dolgok is, pl. elvileg a vacsorát már megrendeltem, vegetáriánus is, meg gluténmentes meg ami még kell; a tortát is kitaláltam, milyen ízű, melyik íz legyen a melyik mentes stb. Úgy néz ki találtam egy németül is beszélő ceremóniamestert, menetközben rájöttem, nem tudom terelgetni a népet két nyelven, ha nem akarok folyton egy mikrofont szorongatni, vagy kiabálni, arról már ne is beszéljünk, ha ott se vagyok.

Még mindig elég dagadt vagyok, ez megnehezíti a ruhakérdést, ami Damoklész kardjaként lebeg felettem, az idő meg halad. Nem ez a kedvenc részem. 

Nagyon nehezen, és félve fogadom el, hogy ez valóban megtörténik, az utolsó reggelig kételkedni fogok, azt hiszem. Ne értsetek félre, nem M a kételkedés oka, az se kérdés, akarok-e a felesége lenni, ezekben 100%-ig biztos vagyok. Csak ez a mi van, ha addig még történik valami, olyan messze van és mégis olyan közel. Maga a tény is hihetetlen, engem feleségül vesz valaki, nekem esküvőm lesz. Én leszek az, ott középen.

Meg ez a rengeteg intéznivaló, a családi állapot igazolásom elvileg már készül, amit majd jól lefordíttatunk a születési anyakönyvi kivonatommal együtt, és benyújtjuk az összes többi papírral, remélem nem találnak ki újat addig. 

Szinte biztos vagyok benne, több olyan dolog is van, amire még csak nem is gondoltam, eszembe se jutott, pedig tök egyértelmű. Tippeljünk, mi lesz az?!

Még vasárnap belekezdtünk egy puzzle-be, de úgy tűnik ez nem az én sportom. Azt viszont látni kellett volna, a két macska milyen lelkesen ugrott neki a válogatásnak. :D Hétfőn még ezen munkálkodtunk, de azóta hozzá se nyúltunk, időnk se lett volna rá, mert azt mindig csak ketten csináljuk. 

Kedden az új Star Wars filmet láttuk, moziban ráadásul, nagyon sok éve nem voltam már, valahogy nem vagyok az a mozizós; M szerette volna, részemről nem volt különösebb akadálya azon kívül, hogy nem vágtam a sztorit teljesen. Ezért végignéztük mind a 6 eddigi filmet. Meg ha már így benne voltunk az összes Indiana Jones-t is.

Szerdán musicalen voltunk, most kapaszkodjatok meg, Az Operaház fantomjának van második része is, azt láttuk, egyszer elég is, de a kulisszák gyönyörűek voltak, és a Christine-t játszó színész/énekesnő is jól énekel még mindig, de ennyi.

Csütörtökön megint elmentünk az ékszerészhez, és megrendeltük a gyűrűinket. A kutyusa már régi ismerősökként üdvözölt minket, meg kell zabálni; megint úgy éreztem, szeretnék egy kutyát (is). A próbaverziókat még hordjuk, de csak itthon. Nagyjából 3 hét míg elkészülnek, talán 4. Egy próbára még el kell mennünk, azután már csak a gravírozás hiányzik, és kész is.

*

Amikor pénteken M hazaért a munkából, alig állt a lábán. Ilyet még soha nem láttam tőle, ki is derült nem sokkal később, hogy elég magas a láza, megteáztattam, begyógyszereztem, és mély álomba zuhant. Pár óra múlva felébredt, de a láza még magasabb lett. Tegnap elvileg jobban volt, de akármennyire is ellene volt, állandóan mérettem a lázát, és nem akart jobb lenni. Éjszakára végül bekötöttem kezeit-lábait vizes ruhákkal, ma már csak hőemelkedése van/volt, de egyfolytában tapogatom a homlokát, forró-e, ő meg csak pislog hálásan.

Remélem nem tüdőgyulladása van, vagy valami hasonló, mert köhögött egy kicsit, de a lázon kívül semmi más tünete nem volt. A következő hónap így is elég megerőltető lesz neki, mert két héten is ügyeletes (külön köszönet a remek beosztásért, hogy januárban egyszer se volt), majd egyik héten végig Svédországban lesz, a másikon meg 2 napot Franciaországban tölt; 6 különböző géppel röpköd nekem össze-vissza, ő még pluszban vonzza is a rossz időt, turbulenciát és hasonlókat. Nem leszek nyugodt. :( 

Szó szerint egész hétvégén ágyban volt, nem mintha rá kellett volna parancsolni; és épp most köszönte meg a törődést, hát nem cuki? Szombat reggel elmentem és bevásároltam egy halom gyümölcsöt, azóta azzal tömöm. 

*

Tegnap életemben először bowlingoztam, ezért ma egy teli ásványvizes üveg megemelése is nagy fájdalmakkal jár. :D Ráadásul meghúztam a jobb belső combomban egy izmot, így most húzom a lábam is. Jó vagyok, mi? :D Egyébként egész jól ment a játék, kifejezetten élveztem miután rájöttem, hogyan kell. De a technikám talán nem az igazi, ha ilyen harci sérüléseket is szereztem. A hüvelykujjamon a köröm is szanaszét tört, de a többi lánynak is, sőt a végén már M is ott hagyott egy darabot a szívéből ujjából, vagyis nem csak az én készülékemben van a hiba.

Nagyon jól szórakoztunk, előtte együtt is vacsoráztunk egy tök jó, bár kissé hangos helyen. Ahhoz képest, hogy otthon soha nem jártam étterembe, itt már kezdek belejönni, már szinte zavarba se jövök, ha megjelenik a pincér és merek szólni hozzá. (szánalom level 234) 

A másik két pár akikkel voltunk lassan elmondhatom, hogy a barátaink. Lassan. Nagyon kell nekem egy barát. 

A lényeg, hogy egy klassz este volt, sokat nevettem, beszélgettem, még mindig vigyorgok.

*

Ma délután múzeum helyett itthon maradtunk, mert le vagyunk sérülve lusták vagyunk, és meccseket néztünk, beszélgettünk, röhögcséltünk, M elmondta vagy 3x mennyire szereti a hülye humoromat. Később meg nekiestünk egy puzzle-nek, amit már majdnem 2 éve kaptam, ez se tartozik a gyakori tevékenységeim közé, egyelőre a keretig jutottunk, kicsit fel is húztam magam rajta, bár nem annyira, mint a tárkonyos csirkelevesemen, aminek valamiért most fura íze lett. Ki érti ezt?!

Most egy Indiana Jones film, később még NFL meccs, én inkább passzívan élvezem és olvasok közben, és ezzel le is zárult a hét. 

Most biztos elkiabálom, de ebben az évben eddig egészen nyugodt, és boldog voltam. :)

Leendő házasságunk még épp csak betölti a három hetet, amikor valószínűleg átéljük az első krízist. Történt ugyanis, hogy országaink a foci EB-n egy csoportba keveredtek, és az első csoportmeccset épp egymás ellen játsszák június 14-én. Szeretjük a focit, nézzük tévében, élőben, és nem is mi lennénk, ha nem jelentkeztünk volna be mindketten jegyekért a saját szövetségünknél.

Februárban értesítenek, kicsit izgatottan várom, mert mégis csak egy nagy dolog, hogy kijutottak, ott lesznek. Ki tudja lesz-e még egyszer ilyen az életemben. Élőben viszont még szomorúbb lenne végignézni, ahogy kikapunk Ausztriától. 

A meccs Bordeaux-ban lesz, M egyből kitalálta, hogy ott tölthetnénk pár napot, és az lenne a nyaralás/nászút 1. része is. Jó lenne ott lenni, de mivel nincs közvetlen járat innen, ezért már eleve átszállós jegyeket kellene venni, még többe kerül, ki tudja mennyire mennek fel az árak már eleve az EB miatt a városban, meg az országban egyáltalán. Az se mellékes, hogy közvetlenül esküvő után nem fog minket felvetni a pénz. A félelem is ott motoszkál az ember fejében, mert mi van, ha terveznek valamit, akkor és ott, nem lehet tudni

DE! Ott lennénk az Eb.n, ahol a magyarok játszanak, aww! Azt a verziót még nem gondoltuk végig, mi van, ha mindketten kapunk jegyeket. Ez egyelőre nem tiszta, átadhatom-e másnak, vagy mit kezdhetek vele, ha úsznánk a jegyekben. :D

Ma szakadó hóesésben, biciklivel elhoztam a próbagyűrűinket. Ha nem kesztyű nélkül lettem volna, már-már romantikus is lehetne. :) Este kissé meghatódva felhúztuk egymásnak, mintha már az igazi lenne, és most hordjuk egy-két hétig, ha mindkettőnknek megfelel, utána meg is rendeljük. 

Már az ékszerüzletben is elfogott egy érzés, hogy ez akkor most az, ami és azt jelképezi, és örökké, és vele. M is hasonlókról számolt be.

Ah, tényleg megtörténik!?

Tegnap volt M születésnapja, és annyira széppé tettem, amennyire csak tőlem telt. Sütöttem neki három különböző süteményt és életem első pogácsáját még csütörtökön, - de nagyjából a fél napot ezzel töltöttem, tényleg -, amit bevihetett a munkahelyére. Kicsit be is ijesztett, mert kiderült, hogy csinált egy cégen belüli meghívót, tehát az emberek tudták, hogy én sütök, számítottak rá. Amiről tudod, hogy lesz, már nem ízlik annyira, mint a meglepetéssüti. Ezen aggódtam egy sort, de valahogy sikerült megnyugodnom, és csak egy pogácsát csaptam földhöz, ami nálam már egészen jó.

Mindenki dicsérte, tömték is magukba, ő meg büszke volt saját bevallása szerint. :) Megköszönte nekem, hogy ennyi időt, és energiát áldoztam rá. Hát nem édes? :)

Végül egy szép pulcsit, és inget ajándékoztam neki, együtt is hordhatja őket, és sok benne a piros, amit szeret, most más nem nagyon jutott eszembe. Örült, és tetszett is neki, csinos lesz benne. A pogácsa tásztájából megsütöttem a nevét is, attól teljesen meghatódott. 

Mire hazaért a munkából, mindent odakészítettem az asztalra, gyertyát gyújtottam, készülődtem. Gyorsan felköszöntöttem, felpróbáltattam vele az ajikat, és már mentünk is tovább vacsorázni. A koncertterem mellett van egy étterem, oda foglaltattunk asztalt. Az épület, és a terem is úgy néz ki mint egy elhagyott gyárépület, van egy sajátos hangulata. "Frank Sinatra és barátai" meglehetősen hasonlítottak az eredetiekre; Dean Martin, Sammy Davis jr. és Nancy Sinatra is tiszteletüket tették, mindkettőnknek nagyon tetszett. Mire hazaértünk még épp belefért egy koccintás is a napba. 

M jövő pénteken lesz 33, így fél évig megint egykorúak leszünk. Kérdeztem mit szeretne csinálni aznap, a tavalyi kiöltözős, romi vacsorának és ajándéknak nagyon örült, de ezt most egy koncerttel is kiegészítjük. Frank Sinatra & Friends, mármint a dalok, ő egy ideje már ugye nem. Szerintem jó lesz. 

Arra gondoltam sütök neki tortát, mert ebből a szempontból kicsit gyerekes, és tudom, hogy egy felnőtt emberhez képest kicsit jobban várja a meglepit. Soha nem sütöttem még, lenne esetleg valami kis takaros, nem túl bonyolult receptetek?

Ajándékra viszont most egy szál ötletem sincs. Mindent, de mindent ellőttem karácsonykor. Kétszer is ajándékoztam, egyszer a szüleimmel, egyszer meg 24-én este. Nagyjából mindene van, a családja megint ruhákkal halmozta el, plusz mikor meglátta az anyja kezében az újabb cipős dobozt, már megjelent a torz öröm az arcán, azt hiszem ezeket kihúzhatom, mint lehetséges ajándékötleteket. A cipőkről csak annyit, hogy még soha nem vett egyedül, mert nem kellett; alsónadrágnak és zokninak tud még ennyire "szívből" örülni. Vagy mielőtt elfelejtem, még egy kabátnak. 

Azt már leírtam párszor, hogy az anyja valami borzasztóan szeret vásárolni, eljött velem mikor itt voltak, és szinte láttam a vérbenforgó szemeiben a vásárlási lázat, ahányszor csak a sale feliratot meglátta. :D De megtaláltam az ellenszert, bevittem egy könyvesboltba, ott olyan látványosan nem találta fel magát, hogy egyből le is kellett ülnie, nagyon vicces volt. :D

De! Mit ajándékozzak M.nek? Ez itt a kérdés!